Vágólapra másolva!
A vállalatnál nem tartanak attól, hogy a Fernando Alonso helyére beugró veterán félvállról veszi a jövő hétvégi Monacói Nagydíjat. A spanyol pilóta közben egyre jobb az IndyCarban.

Fernando Alonso kihagyja a jövő hétvégi Monacói Nagydíjat, hogy a McLaren Honda Andretti színeiben részt vegyen az idei Indianapolis 500-on. Ez már önmagában szenzációs hír volt, hiszen Monaco az egyik, ha nem a legnevesebb F1-es nagydíj, ráadásul ez lesz a legjobb esély az F1-es McLaren Honda számára, hogy pontot szerezzenek.

Rövid tanácstalanság után a McLaren behívta Jenson Buttont, akit a jövő év végéig még szerződés köt a csapathoz, de ténylegesen már nem vesz részt a munkában, inkább triatlonversenyeken vesz részt, és élvezi, hogy az életét nagyrészt egy helyen, Kaliforniában élheti. Elmondása szerint Button örömmel vállalta a feladatot, de nem vett részt a bahreini teszten, ezért sokan – köztük Mark Webber is – úgy vélték, hogy Buttont nem is érdekli a visszatérés.

Button ismét F1-es autóba ül, állítólag önszántából Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

„Ezt én is olvastam, de nem feltétlenül értek egyet a felvetéssel – nyilatkozta a McLaren Technology Group operatív igazgatója, Jonathan Neale a Motorsport.com-nak. – A színfalak mögött Jenson sok időt fordít arra, hogy jól felkészüljön. Többször járt a szimulátorban, csak ezzel az egy pályával foglalkozik, és azzal, hogy megismerje az autót, a gumikat, a motort, a balanszt és a fékeket.”

Neale szerint a gyanú árnyéka sem merül fel azzal kapcsolatban, hogy Button nem veszi komolyan a feladatot,

és emlékeztetett, hogy Monacóban nagyobb a pilóták szerepe, a 2009-es világbajnok jól ismeri a pályát, meg is nyerte már a nagydíjat, és még mindig jó versenyzőnek tartják őt. Webber felvetését Neale barátságos évődésnek tartja a két versenyző között, akik jóban vannak egymással.

Monaco jó lehetőség lesz a pontszerzésre Forrás: Honda

Button nemrég azt nyilatkozta a Sky Sportsnak, hogy az ő ideje lejárt a Forma-1-ben, de beugróként mindent megtesz majd Monacóban, hogy felkavarja a versenyt, és alkalmilag más bajnokságokban, például a suzukai 1000 kilométeres versenyen vagy rallycrossban is elindulna. Azt sem zárta ki, hogy főállásban visszatér az F1-be, de ez nem tűnik valószínűnek.

Alonso egyre jobb Indianapolisban

A kétszeres F1-es világbajnok csütörtökön a 4. leggyorsabb kört teljesítette Indianapolisban, ahol eddig elsősorban a versenyre készült, gyakorolta a forgalomban autózást, a szélárnyék kihasználását, péntektől viszont a figyelmét az időmérőre fordítja, mivel ellenfeleihez hasonlóan kipróbálhatja a megemelt turbónyomást is.

Alonsónak már csak három tesztnapja maradt, ebből kettő az időmérő után lesz Forrás: Chris Owens-IMS Photo 2016/Chris Owens

„Gil de Ferran, az edzőm azt mondta, hogy az időmérő négy köre a legszörnyűbb lesz, amit valaha is megteszek, mert az autó nagyon a határon lesz, de ebből ízelítőt kapok pénteken, aztán majd szombaton meglátjuk, mi lesz ebből – mondta Alonso. – Még mindig a versenyhelyzetre összpontosítunk, de (pénteken) megismerem, mi kell ahhoz, hogy az időmérőn is gyors legyek.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!