Vágólapra másolva!
Ruth Buscombe a Ferrari és a Haas után a Saubernél is megmutatta, hogy okos húzásaival sikerekhez juttathatja csapatát, de még így is akadályokba ütközik, mert nőként próbál érvényesülni.

Pascal Wehrlein a meglepő, 8. helyen zárta a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjat, pedig az első két futamot kihagyta, és az egyébként sem fejlett Sauberjébe csak tavalyi fejlesztésű Ferrari motor jutott. A sikerben jelentős szerepet vállalt Ruth Buscombe, a csapat stratégája, aki már nem először húzott merészet, hiszen Sebastian Vettel 2015-ös malajziai győzelmében és Romain Grosjean tavaly ausztráliai pontszerzésében is benne volt a keze.

Az ausztrál hölgy a Guardian hasábjain elárulta, hogy 10 évvel ezelőtt, 18 évesen majdnem életét vesztette egy autóbalesetben, de talpra állt, és annak ellenére is diplomát szerzett Cambridge-ben aerodinamikai szakértőként, hogy már iskolás évei óta megpróbálták lebeszélni arról, hogy a mérnöki pályát válassza.

Wehrlein is elismerte Buscombe munkáját a Spanyol Nagydíj után Forrás: Sauber F1 Team

„Eleinte hercegnő akartam lenni, aztán űrhajós, majd az F1-et vettem célba – mondta Buscombe, akinek édesapja nagy McLaren-szurkoló, ő fertőzte meg az akkor még csak 11 éves Ruth-ot.

– emlékezett vissza. – Az iskolában a tanárok megpróbáltak eltéríteni attól, hogy műszaki pályát válasszak, és nem azért, mert nem voltam jó, hanem megkérdőjelezték, hogy tényleg ezzel akarok-e foglalkozni. A legfontosabb, hogy ez megváltozzon – szögezte le Buscombe, aki

manapság a lányokat az autósport felé terelő kezdeményezés, a Dare to be Different (Merj különböző lenni) egyik nagykövete.

„Miközben felnőnek, a lányokat azzal traktálják, hogy mi a nők, és mi a férfiak dolga. Hacsak valaki nem olyan magabiztos és makacs, mint én voltam, az ember képes elfogadni azt a történetet a tanáraitól és a médiától, hogy ez a pályafutás a fiúknak való.”

Buscombe és a Sauber fejlesztő pilótája, Tatiana Calderon

Buscombe kijelentette, a férfiak által uralt Forma-1-ben a versenyzők jelentik neki a legkisebb problémát, mert őket csak az érdekli, hogy győzzenek, az mindegy nekik, hogy ezt hogyan érik el.

Minden versenyzővel remek kapcsolatom volt, akivel együtt dolgoztam, mindannyian nagyon készségesek voltak. A bokszutcában kemény a verseny, őket nem érdekli, hogy egy nő vagy egy mókus beszél hozzájuk” – magyarázta, de elismerte, nem mindenki ennyire fegyelmezett.

„Vannak bizonyos emberek, akiknek állandóan bizonyítani kell – mondta. – Ez minden alkalommal olyan kihívás, mint egy verseny. Bíznunk kell magunkban, de ez a küszködés mindig megerősít, segíti a megoldókészséget, és jobb teljesítményre sarkall, mert annyira akarjuk a sikert – magyarázta. –

Az F1-ben viszont lassan, de változik a szemlélet, már két istállónál is hölgyeket neveztek ki döntéshozói pozícióba. A Williamsnél a társalapító, Frank Williams lánya, Claire a csapatfőnök-helyettes, a Saubernél pedig Monisha Kaltenborn a csapatfőnök, ide szerződött Buscombe is tavaly, miután „szabadságra ment” a Haastól.

„Monisha és Claire Williams feltűnése azt jelenti, hogy amikor bekapcsoljuk a tévét, már nem csak középosztálybeli férfiak szerepelnek benne. Ez szenzációs. Van egy színesbőrű háromszoros világbajnokunk is. Az F1 lassabban változik, mint szeretnénk, de ennek így kell lennie. A legjobb embereknek kellene ide kerülnie, függetlenül a bőrszínüktől és a nemüktől.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!