Vágólapra másolva!
Toto Wolff szerint Valtteri Bottas útja egyáltalán nem volt sima az Orosz Nagydíj megnyeréséig, főleg azután, hogy elfékezte az első abroncsait, és még forgalomba is került.

Pályafutása első F1-es győzelmét ünnepelte Valtteri Bottas a múlt vasárnapi Orosz Nagydíjon. A finn pilóta a 3. helyről lerajtolta a két Ferrarit, az első etapban, ultralágy gumival elhúzott Sebastian Vetteltől, és szuperlágy abroncsokon is megtartotta a vezetést. Bár Vettel az utolsó körökre utolérte, Bottasnak még védekeznie sem kellett, pedig az autója már nem volt a legjobb állapotban.

Vettel felzárkózását megalapozta, hogy Bottas az 52 körös verseny 38. körében mindkét első kerekét állóra fékezte. Emiatt az abroncsok egy része simára kopik, és a továbbiakban erősen rázni kezdik az autót, így nemcsak a tapadásukból veszítenek, hanem az autónak is ártanak, és a pilóta dolgát is megnehezítik.

Bottas nagyot rontott egy féktávon, de utána rendezte a sorait Forrás: Sputnik/Alexei Kudenko / Mikhail Korytov

„Egyáltalán nem volt sima út – mondta Wolff, aki súlyos kárnak nevezte az elfékezést. – Később a lekörözöttek miatti forgalom is gondot okozott, de Felipe (Massának) nagy köszönettel tartozunk, lógunk neki egy sörrel. Most nekünk jött ki a lépés, de néha így van ez” – utalt Wolff arra, hogy

Vettel kissé beragadt Massa mögé az utolsó körben, de valószínűleg nem ez döntött a győzelemről.

Bottas úgy vélte, hogy lassult az elfékezés után, ráadásul a gumik hőmérséklete is felborult, mivel hátra kellett állítania a fékerő-elosztást, pedig a hiba előtt a csapat pont azt kérte tőle, hogy előre tolja. A forgalom elsősorban a megfelelő vezetési ritmus megtalálása és megőrzése terén akadályozta.

Bottas a verseny elején, ultralágy gumikkal alapozta meg a sikerét Forrás: Sputnik/Vladimir Astapkovich

„Ez különleges pálya a ritmus miatt. Ha az ember rátalál erre, nagyon gyors lehet, következetes köröket futhat, nagyon rajta lehet a szeren. Ha viszont (a ritmus) elvész, eltelik néhány kör, mire ismét rátalálunk. Rövid ideig ez történt velem is, ráadásul jöttek a lekörözések. Amint ismét szabad volt előttem a pálya, újra a feladatomra összpontosíthattam, rendeztem a gumik hőmérsékletét, és újra jó tempóra voltam képes.”

Még nem harcolta ki magának a hosszabbítást

A Mercedes kisebb meglepetést okozott azzal, hogy Bottast csak az idei szezonra szerződtették le, és a finn pilóta sanghaji botlása után az is felmerült, hogy Lewis Hamilton mögött csak másodhegedűs szerep jut neki. Szocsiból távozva viszont csak 10 pont hátránya van Hamilton mögött, így akár csapattársának is nehéz pillanatokat okozhat.

– felelte Wolff, amikor arról kérdezték, hogy Bottas maradhat-e jövőre is a csapatnál. – Adni kell neki némi időt. A junior kategóriákban kiváló eredményeket ért el, és a Williamsnél sem volt olyan év, amikor kikapott a csapattársától. Most Lewis Hamilton oldalán versenyez, van már egy pole pozíciója, és megnyerte ezt a versenyt” – vélte a csapatfőnök, aki az Auto Bild orosz kiadásának kijelentette, a futam igazolta, hogy jó döntést hoztak, amikor Nico Rosberg utódjának Bottast választották.

Bottas hétfőn már Budapesten parádézott

Nem sokkal az Orosz Nagydíj leintése után Bottas repülőre is ült, és Budapestre utazott, ahol a Mercedes 2014-es F1-es autójával tartott utcai bemutatót a Nagy futamon. Bottas és a Mercedes a délutáni program első műsorszáma volt, nagy mennyiségű füsttel terítette be a pesti belvárosban kialakított pályát.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!