Társoldalunk:

Vettel cipő helyett csak versenyzőzoknit használ a hétvégétől

2017.04.27. 09:54

A Puma olyan lábbelit fejlesztett ki a Ferrari pilótájának, amely már inkább hasonlít zoknira, mint cipőre. Vettel az Orosz Nagydítól ebben vezethet.

Sebastian Vettel felszerelése megváltozik az Orosz Nagydíjtól, de ezúttal ne a sisakját, hanem a lábát tessék majd figyelni: az Auto Bild Motorsport információja szerint az FIA jóváhagyta legújabb lábbelijének viselését, amely átmenet a cipő és a zokni között.

A 135 grammos, 3D-s nyomtatással előállított, tűzálló zoknit a Puma fejlesztette ki a német versenyző észrevételei alapján,

és az „Evoknit Driver Pro" névre hallgat.

Vettel új versenyzőzoknijaForrás: Puma

A vállalat motorsport-ruházati tervezőrészlegének egyik vezetője, Sonny Lim elmondta, hogy a céljuk „a lehető legkönnyebb cipő elkészítése volt, ennek érdekében a felső, Nomexből készült részét egyben varrták fel", a talpa pedig neoprén borítást kapott. Szerinte "ez a zokni kényelmesebb az átlagos F1-es cipőknél, mivel sokkal szorosabban tapad a versenyző lábfejére", így az a pedálon keresztül még szorosabb kapcsolatban lehet az autóval.

A Puma sportmarketing menedzsere, Gregor Hübner kifejtette, hogy fűző sincs a lábbelin, és a felső része nyúlékony, amely így igazodik a lábfej feszítéséhez. Ezek a megoldások is azt szolgálják, hogy a legszükségesebb elemek használatával minél kisebbre csökkentsék a tömeget.

Vettel néhány szezon előtti fotózáson már ebben a szerkóban pózolt, és egy jótékonysági versenyt meg is nyert az új lábbelit hordva.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!