Társoldalunk:

Hamilton és Bottas nem akar csapatutasítást

2017.04.27. 20:27

A Mercedes vezetői a Bahreini Nagydíj után elismerték, hogy szükség lehet rájuk, de a versenyzők szeretnék elkerülni, hogy rögzített sorrend legyen.

A két héttel ezelőtti Bahreini Nagydíjon a Mercedes vezérkara kétszer is megkérte a hátsó gumikkal küszködő Valtteri Bottast, hogy engedje el maga mellett sokkal gyorsabb csapattársát, Lewis Hamiltont. A finn versenyző elismerte, hogy ezt nehéz volt megemésztenie, de mivel jó csapatjátékos, engedelmeskedett.

A Mercedes csapatának főnöke, Toto Wolff később elismerte, hogy mérlegelni fogják: a Ferrarival vívott kiélezett küzdelemre való tekintettel, a korábbi gyakorlattal ellentétben rögzíteniük kell-e a sorrendet a pilótáik között, de Bottas Szocsiban azt állította, ez egyelőre nem merült fel.

"Nem beszéltünk erről, mert szerintem nem volt rá szükség – mondta.

Ennél a csapatnál soha nem volt első és második számú versenyző. Most sincs ilyen terv.

Mindig egyenlő esélyeket igyekeznek biztosítani a pilótáiknak, csak az előző három évben nagyobb volt az előnyük a rivális alakulatokkal szemben. Az idén a legkisebb részlettel is pontokat lehet bukni."

Hamilton sem kér a csapatsorrendbőlForrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Bottas hangsúlyozta, hogy nem csinál rendszert a bahreini elengedésből. „Ha a futamon valamiért gondjaim akadnak, vagy eltérő stratégiát követünk, és Lewis beragad mögém, félre fogok állni előle – ígérte. – Ezt megtesszük a csapat érdekében, mert az a cél, hogy együtt minél több pontot gyűjtsünk."

„Én mindig csapatjátékos voltam, de Lewis és köztem nem tervezzük rögzíteni a sorrendet."

Bár valószínűleg ő profitálna belőle, Hamilton sem szeretné, ha így történne.

„A csapatutasítások mindig furcsák voltak, nehéz megítélni őket. Nekem soha nem tetszettek – jelentette ki. – De a belső szabályaink között szerepel, hogy a csapat győzelme az első, arra kell törekednünk. Meg kell próbálnunk összedolgozni."

LESZ-E CSAPATSORREND A MERCEDESNÉL?

Hamilton úgy véli, mindig az adott esetben kellene eldönteni, hogy valamelyiküket félreállítják-e a másik útjából, amit „soha nem kellemes hallani."

„Szerintem mindig az adott pillanatban kell felmérni, hogy nyerünk-e vele valamit, és ez hozzájárul-e a csapat eredményéhez, aztán ennek tükrében kell meghozni a döntést" – mondta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!