Száműzik az F1-ből a cápauszonyt, nem lesz glória

Forma-1, Bahreini Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
Ferrari's Finnish driver Kimi Raikkonen steers his car during the Bahrain Formula One Grand Prix at the Sakhir circuit in Manama on April 16, 2017. / AFP PHOTO / ANDREJ ISAKOVIC
Vágólapra másolva!
A következő szezonban eltűnnek az autókról a hatalmas cápauszonyok, érkezik viszont a pilótafülkét védő pajzs. További szabályváltozás, hogy a versenyek megszakítása után is állórajtok lesznek.

A Forma-1 Stratégiai Munkacsoportjának keddi gyűlésén döntés született néhány 2018-as szabályváltozásról, melyek közül a legfontosabb a pajzs nevű fejvédelmi megoldás bevezetése lesz. A pilótafülke elejére szerelt eszköz koncepcióját nemrég ismerhette meg a nyilvánosság, a versenyzőknek is csupán néhány hete, a Kínai Nagydíj egyik eligazításán mutatták be.

Az FIA úgy tervezi, hogy már az idei szezonban lebonyolítanak vele teszteket a pályán. Tavaly a glóriával mindegyik versenyző megismerkedhetett a nagydíjak pénteki szabadedzésein, de a korábban preferált, esztétikailag kevésbé előnyös megoldást mégsem fogják bevezetni. Az ellen több érvet felhoztak, ugyanakkor egyes versenyzők véleménye szerint a pajzzsal is lehetnek problémák, például könnyen bekoszolódhat vagy bepárásodhat.

A Ferrarin uszony és T-szárny is van Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Szintén az autók küllemét érintő változtatás a motorborításon lévő cápauszonyok és T-szárnyak száműzése. Ezek meglétét néhány kiskapu tette lehetővé az idei autókon, és hiába néznek ki rondán, az általuk kínált aerodinamikai haszon miatt lényegében mindegyik csapat használja valamilyen formában.

A T-szárnyakkal kapcsolatban egyébként több aggály is felmerült már, a Haasnak és a Mercedesnek egyaránt volt gondja a rögzítésükkel.

Hivatalosan nem tiltják be ezt a két elemet, az FIA közleménye úgy fogalmaz, hogy "szigorúan korlátozzák" őket. Ezt azt jelentheti, hogy a kasztni engedélyezett paramétereit módosítják úgy, hogy ne lehessen a jelenlegi méretben használni ezen légterelő idomokat.

Glória viszont nem lesz Forrás: AFP/Adrian Dennis

A jövő évtől a versenyek piros zászlós megszakítását követően nem a Safety Car mögül, hanem állórajttal folytatódik a futam, ezt az izgalmak fokozása indokolja. A Pirelli lehetőséget kap az esőgumik tesztelésére korábbi évek autóival és abroncsméreteivel, az FIA pedig intézkedéseket vezet be annak érdekében, hogy biztosan ne lehessen szándékosan motorolajt juttatni az égéstérbe, növelve a teljesítményt. Korábban a Red Bull vádolta ilyen trükkel a Mercedest.

Apróság, de már az idei májusi Spanyol Nagydíjtól kötelezi az FIA a csapatokat arra, hogy a versenyzők neve és rajtszáma még jobban látszódjon, mint eddig.

A 25 tagú Stratégiai Munkacsoport egyúttal bejelentette, hogy a testületben szavazati joggal nem rendelkező négy F1-es csapatot a továbbiakban szívesen látják megfigyelőként a gyűléseiken, ezzel biztosítva az átlátható működést. A legutóbbi megbeszélés egyébként az első volt, amelyen részt vett a Forma-1 új tulajdonosának a vezérigazgatója, Chase Carey.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!