Vágólapra másolva!
Technikai baki miatt küszködte végig az első etapot a pole pozícióból induló Valtteri Bottas, és ezzel magával rántotta Lewis Hamiltont is. Toto Wolff szerint még korai csapatsorrendről beszélni.

Az idén másodszor is vereséget szenvedett a Mercedes a Ferrarival szemben: hiába sajátították ki a Bahreini Nagydíjra az első rajtsort, Sebastian Vettel lerajtolta Lewis Hamiltont, és szorosan üldözte Valtteri Bottast, aki nem tudott előnyt kiautózni, sőt a többiek is a sarkukban maradtak. Vettel egy korai bokszkiállással elé vágott, és utána már nem tudták utolérni őt.

Hamilton később két csapatutasításnak is köszönhetően megelőzte Bottast, de sokkal gyorsabb volt csapattársánál, még akkor is, amikor Bottas szuperlágy, Hamilton pedig lágy gumikon futott. A Mercedes már a futam közben szólt a finn pilótának, hogy gondok voltak a guminyomással, de Bottas a bokszkiállás után sem tudott lépést tartani az első két helyezettel.

Túlfújták Bottas abroncsait a rajt előtt, de később sem volt elég gyors Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Gondunk volt a rajtrácson a generátorral, nem tudtuk leereszteni a nyomást Valtteri abroncsaiban – mondta Toto Wolff a Sky Sportsnak. – Néhány psi-vel magasabb volt a kelleténél. Már az elejétől gyengébb volt a tempónk, és ilyenkor az történik, hogy

A Mercedes helyzetét nehezítette, hogy a gyorsabb autójuk volt hátrébb, amikor Carlos Sainz és Lance Stroll balesete után a pályára lépett a Safety Car. Egyszerre cseréltek kereket a két autón, Bottas szuperlágy gumikat, Hamilton viszont lágyakat kapott, de a bokszutcába menet feltartotta Daniel Ricciardót, ezért ötmásodperces büntetést kapott.

A bokszkiállások sem mentek rendben Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Wolff úgy vélte, Hamilton túl korán nyomta meg a sebességkorlátozó gombot a kormányán, és azt mondta, mindenki elkövet olyan hibákat, amiket később már nem tenne meg. A döntő tényezőnek viszont azt tartotta, hogy a futam elején a Mercedesekből nem tudták kiautózni a bennük rejlő tempót, ezért később üldözőszerepbe kerültek.

Egy körön apró előnyben vagyunk, de a versenyen a gumikezelés terén talán pont ők állnak jobban. A mai nap alapján nem lehet ítélkezni, mert nem tudhatjuk, hogy mi lett volna a végkifejlet, ha Lewis úgy kezdi el üldözni Vettelt, hogy a verseny elején ő lett volna az élen” – morfondírozott a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója.

Még nincs szó csapatsorrendről

A csapat menedzsmentje a futam során megkérte Bottast, hogy engedje el a nála jóval gyorsabb Hamiltont, a brit pilóta így szinte háborítatlanul Vettel nyomába eredhetett. Wolff azt mondta, ez „szörnyű” döntés, és próbáltak nem belenyúlni a verseny menetébe, de a győzelmi esélyeik megtartása érdekében kénytelenek voltak. Wolff szerint csapatsorrendről egyelőre szó sincs.

Niki Lauda, a Mercedes-csapat ügyvezetői jogkör nélküli elnöke is azt mondta a Sky Sportsnak, hogy neki „rendben van” az, hogy Bottast Hamilton elengedésére kérték. Elárulta, a kerékcserék sem mentek simán a Bahreini Nagydíjon.

„A bokszban volt egy kis gondunk, mert nem stimmelt a nyomás a kerékkulcsokban, ez előfordul – vonta meg a vállát. – Utána meg Lewis kapott egy büntetést a bokszbeállása miatt, de még így is megnyerhettük volna a versenyt. A Ferrari viszont a megfelelő időben, és jól hajtotta végre a bokszkiállásait, mindent jól csináltak, úgyhogy megérdemlik a győzelmet.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!