Társoldalunk:

Hamilton: Vettellel jobban tiszteljük egymást, mint bárkivel

2017.04.10. 12:11

A Mercedes versenyzője szerint még soha senkitől nem tapasztalt olyan tiszteletet, mint a Ferrarinál hajtó ellenfelétől, aki ráadásul négyszeres világbajnok. Az egész szezont végig csatázná.

Döntetlenre áll a világbajnoki pontverseny az élen, mivel Ausztráliában Sebastian Vettel legyőzte Lewis Hamiltont, Kínában viszont fordult a kocka, és a Mercedes pilótája nyert. Melbourne-ben sokan meglepődtek, mert Hamilton szinte vidáman nyugtázta, hogy lemaradt a győzelemről, és Sanghajban Vettel sem tűnt keserűnek. Hamilton szerint barátságos viszonyuk később is megmaradhat.

„Ki tudja, talán lesznek olyan alkalmak, amikor keményen küzdünk egymással, és előfordulhat, hogy valamelyikünk sportszerűtlennek vagy túl agresszívnak tart majd valamit, bármi is legyen az. Viszont, mi már felnőtt emberek vagyunk, hosszú utat tettünk meg, és tapasztaltak lettünk.”

Hamilton (jobbra) sportszerű küzdelemre számítForrás: Imaginechina/Dong jun - Imaginechina/Dong Jun

Hamilton kijelentette, Vettellel kölcsönösen nagyra tartják egymást, ő maga úgy érzi, hogy még egyik ellenfele sem tisztelte őt ennyire, „főleg, aki olyan kaliberű, mint ő. Lenyűgöző a sportszerűség köztünk: amikor az ember nyer, elvezi, de elismeri a másik teljesítményét is. Aztán amikor veszít, akkor ugyanez a helyzet. Mindketten így kezeljük a helyzetet, és ez nagyszerű.”

A brit pilóta úgy véli, teljesen természetes, hogy Vettellel egymás legyőzésére hajtanak, de az autóból kiszállva elismerik a másik érdemeit. Hamilton az elmúlt három év során csak korábbi csapattársával, Nico Rosberggel küzdött a győzelmekért, de a Motorsport.com-nak elismerte, jobb érzés úgy nyerni, hogy egy erős ellenfele van, aki ráadásul egy másik csapat színeiben versenyzik.  

Vettel (balra) a rajt után nem igazán volt veszélyes Hamiltonra, de ettől még a Mercedes nem mehetett biztosraForrás: AFP/Johannes Eisele

„Most egy négyszeres világbajnok ellen küzdök, ez a helyzet. (Vettel) élete legjobb formájában van, lenyűgözően gyors, és a Ferrari is évek óta a legerősebb. Szerintem az elmúlt évtizedben biztos. Csapatként mi is a csúcson vagyunk, és magamról is így tartom. Az igazi harcosok mindig a legjobbakkal akarnak megmérkőzni, mert kielégítőbb, ha így kerülünk ki győztesen. Imádok részt venni ebben a küzdelemben.”

Ez az idén így is marad

Bár még csak két futam telt el, Hamilton biztos abban, hogy a szezon végéig csatában áll majd Vettellel a világbajnoki címért, és azt mondta, nagy reméli, hogy műszaki szempontok nem gátolják majd, hogy a képességeiket megmutatva versenyezhessenek egymással, és az állóképességük, a fegyelmük és a makacsságuk dönt majd.

Időnként jó, amikor az ember leautózza a másikat a pályáról – utalt Hamilton arra, hogy egyéni erőfeszítéssel gyorsabb lehet valaki az ellenfelénél. – A pilóták szempontjából a világbajnokság megnyerése a lehető legnagyobb kihívás. Elvesz a verseny izgalmából, ha külső tényezők, például a biztonsági autók vagy a műszaki hibák, egyre nagyobb szerepet kezdenek játszani.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!