Vágólapra másolva!
A spanyol megint úgy érezte, hogy élete egyik legjobb körét futotta meg az időmérő edzésen. Arra számít, hogy az egyenesekben rögtön pozíciókat veszít, de a kanyarokban kockáztatni fog a várhatóan esős Kínai Nagydíjon.

Fernando Alonso harmadik éve küszködik a gyengélkedő McLaren-Hondával, s bár az eredményein ez nem látszik, többször is kijelentette, hogy élete legjobb formájában versenyez. A két héttel ezelőtti Ausztrál Nagydíjon is a várakozásain felül szerepelt az időmérő edzésen, és Kínában is rendkívül elégedett volt a 13. rajthelyével. Csapattársa, Stoffel Vandoorne már a Q1-ben kiesett, ahogy az idénynyitón is.

- jelentette ki az időmérő után. - Melbourne-ben és itt is jól éreztem magam az autómban, és úgy éreztem, képes vagyok a határon autózni. Pedig pesszimista voltam az edzés előtt, főleg azok után, hogy tegnap nem tudtunk körözni."

A McLarenek a szombat délelőtti szabadedzésen is csak a sereghajtók között végeztek, ezért Alonso nem számított arra, hogy bejut a Q2-be az időmérőn. "Délelőtt kipróbáltunk néhány új alkatrészt, és minden úgy működött, ahogy vártuk, de a motorerőnk csak a 17. és 19. helyre volt elég. Úgy kezdtük meg az időmérőt, hogy azt hittük, az utolsó helyekért fogunk küzdeni a Sauber ellen - árulta el. - Ezek után a 13. hely isteni ajándéknak számít."

Alonso megint kihozta a maximumot a McLarenből Forrás: AFP/Johannes Eisele

Kockáztatna az esőben

Alonsónak a Q2 előtt aggódnia kellett, mert a motorja először nem akart beindulni, de végül a rendkívül sűrű középmezőnyben csak 2 tizeddel maradt el a továbbjutást érő 10. helytől. "Nem tudom, mi volt a baj a motorral, szerintem még a csapat sem tudja. Remélem, még a holnapi verseny előtt kiderítik" - mondta a kétszeres világbajnok, aki a McLaren-Hondának nem kedvező

hosszú egyenesek miatt nem vár sokat a holnapi versenytől, de úgy véli, esőben lehet keresnivalója.

"Ha száraz lesz a pálya, a hátsó egyenes végére már csak a 15-16. hely körül járok majd - jósolta. - Vizes pályán is visszaesnénk az egyenesekben, de a kanyarokban legalább megpróbálhatnánk kockáztatni. Ez persze veszélyesebb lenne, de nincs vesztenivalónk."

Vandoorne természetesen csalódott volt a 16. helye miatt, de szerinte több felkészüléssel ő is bejuthatott volna a Q2-be. "A Q1-ben a tervezettnél kicsit később sikerült kihajtanom a pályára, amiatt időt vesztettem, és sietve kellett végigcsinálnunk a programunkat - magyarázta. - Pedig úgy éreztem, a tempón elég jó lett volna a Q2-höz. Az is segített volna, ha tegnap tudtunk volna körözni az edzéseken - sose árt, ha az ember kicsit jobban ismeri a pályát."