Vágólapra másolva!
Toto Wolff elismerte, hogy csökkenteniük kell az autó tömegét. Német sajtóértesülés szerint a Mercedes alapból 5 kilóval nehezebb a súlyhatárnál.

A Mercedesnél az autó gumikezelését jelölték meg elsődlegesen, hogy miben kell előrébb lépniük, de az Auto Motor und Sport tudomására jutott egy másik tényező is: a német szaklap szerint a W08 tömege 5 kilóval meghaladja a 728 kilogrammra növelt minimális súlylimitet. Ez nem csupán a plusz teher révén veti vissza a csapatot, hanem úgy is, hogy a mérnököknek csínján kell bánni a ballasztokkal, már ha egyáltalán használják őket az autó balanszának optimalizálására.

A korábbi években általában nem okozott gondot az istállóknak, hogy a nyers konstrukciókkal beférjenek a súlyhatár alá, és ballasztokkal érjék el a szükséges értéket, de a 2017-ben bevezetett szabályok miatt nehezebb alkatrészeket kell gyártaniuk – a kanyarsebesség növekedése durvább erőhatásokat produkál, míg a versenyzők éves motorkeretének ötről négyre csökkentése az erőforrások masszívabbá tételét követelte meg.

Túlsúlyos a Mercedes? Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Toto Wolff nem árulta el, hogy az Ausztráliában a Ferraritól vereséget szenvedő Mercedes autója valóban nehezebb-e a súlyhatárnál, ám azt nem tagadta, hogy fogyókúrára kell fogni.

– mondta a címvédő istálló vezére.

A Force India is túl nehéz lett Forrás: Sahara Force India/Sahara Force India/James Moy Photography

Nem a Mercedes az egyetlen csapat, amely hasonló nehézségekkel küzd: a Renault ügyfeleinek megbízhatósági okból a tavalyi MGU-K-t kell használnia, ami 5 kilóval nehezebb – és egyébként gyengébb teljesítményű – a forgalomból átmenetileg kivont változatnál, és ez állítólag a Red Bullt sújtotta kellemetlenebbül, mivel az autójuk így pont a súlyhatárig hízott.

A Force Indiánál pedig arra kérték a versenyzőiket, hogy dobjanak le néhány kilót,

hogy így mérsékeljék a túlsúlyos autóból fakadó hátrányokat. Az istálló helyettes csapatfőnöke, Bob Fernley azonban az Autosportnak elmondta, hogy a Bahreini Nagydíjra le tudnak menni a súlyhatár alá ballasztok nélkül.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!