Vágólapra másolva!
Az utolsó körének az elejét elrontotta, s bár Hamiltontól csak szűk 3 tizeddel kapott ki, Bottast pedig megelőzte, nem hiszi, hogy lett volna esélye megszerezni az első rajtkockát az idénynyitóra. Räikkönen is bízik a Ferrariban.

Miután pénteken a rövid és a hosszú etapokon is ijesztően lemaradt a Mercedestől, a Ferrari az idénynyitó Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén mégiscsak valóra váltott valamit a téli teszteken mutatott formájából. Habár Sebastian Vettelnek nem sikerült megszereznie a pole pozíciót, mindössze 0,286 másodperccel kapott ki Lewis Hamiltontól, a címvédő Mercedes másik versenyzőjét, Valtteri Bottast pedig sikerül meg is előznie.

Vettel nem tűnt elégedetlennek a 3. helyével - katt a galériához! Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hz

Ez jelentős előrelépés tavalyhoz képest, amikor 0,838 másodperces hátránnyal kaparintotta meg a 3. rajtkockát a két Mercedes mögött.

„Szerintem jó autónk van, és csapatként is hatékonyan dolgozunk – mondta Vettel az időmérő után. – Fejlődünk, és kellemes látni, hogy minden jól megy, az autónk is szépen működik. Tegnap elég felemás napunk volt, de a tesztek óta bíztunk a képességeiben, és ma bebizonyosodott, hogy nem hiába."

A Ferrarinak a 2015-ös Szingapúri Nagydíj óta most először sikerült beverekednie magát az első rajtsorba, a csapat főnöke, Maurizio Arrivabene mégis annyira csalódott volt, hogy az időmérő vége után még a bokszfalon maradt, és bosszúsan arrébb hessegette a tévéstábokat. Pedig Vettel úgy érzi, a pole-ra akkor sem lett volna esélye, ha a fináléban nem rontja el a leggyorsabb köre elejét. A pálya utolsó szektorában ő érte el a legjobb részidőt, az első kettőben viszont csak 3. lett a Mercedesek mögött.

„A körömmel nem voltam tökéletesen elégedett – ismerte el. – A vége jól sikerült, az eleje viszont kevésbé. Ott túl sok időt vesztettem, de Lewis remek kört futott, úgyhogy bármennyire szerettem volna megszerezni a pole-t, szerintem nem kerültem elérhető közelségbe hozzá."

Amikor péntek délután a csapatok a versenyre gyakoroltak, a Ferrari sokkal lassabb volt a Mercedesnél, de küszködtek a balansszal, és Vettel úgy véli, azóta sikerült előrelépniük, úgyhogy lesz esélye Hamilton és Bottas ellen. Az egyenesben egyébként a Ferrarik a gyári Mercedesekhez hasonló végsebességet értek el, bár a Williamstől és a Force Indiától elmaradtak.

„Fel vagyunk tüzelve, motiváltan várjuk a holnapot. Az első esélyünk a rajtnál kínálkozik majd – vélte Vettel. – Az autónk jól viselkedik, előreléptünk vele, ezért holnap sokkal gyorsabbnak kell lennie, mint amilyen tegnap, az edzéseken volt. Már várom. Ez fontos tél volt számunkra. Az elmúlt tizenkét hónapban csapatként is sok változáson mentünk keresztül, erősebbek lettünk, miután mindenki borzasztóan keményen dolgozott."

Maga Hamilton is arra számít, hogy kemény csatát kell vívnia a Ferrarival, mert a Mercedes előnye nagyon csekély.

Az emberi reakcióidő 2-2,5 tizedmásodperc körül van, és éppen ennyi választott el minket – mutatott rá. – Úgyhogy nagyon kell igyekeznünk, és szerintem valódi versenyt fogunk látni. Szerintem mind erre vágytunk."

Räikkönen elrontotta

A másik Ferrarit vezető Kimi Räikkönen a 4. rajthelyet simán megszerezte ugyan, de Vettelnél 6 tizeddel lassabb volt, és elismerte, hogy nem sikerült összeraknia egyetlen „tűrhető" kört sem. A kálváriája már a Q1-ben elkezdődött, amikor csapattársánál gyorsabbnak ígérkező körön volt, csakhogy a végét elrontotta. Így fel kellett használnia egy szett ultralágy gumit is, míg Vettel – egyébként a mezőnyből egyedüliként – szuperlágyakon jutott tovább a Q2-be.

Räikkönen ugyanakkor biztatónak érezte, hogy a Ferrari harcolhat a Mercedesszel.

„Nyilván, de ehhez előbb össze kellene raknom rendesen a kört – mondta. – Ettől függetlenül a csomagunk nagyon jól működik. Még dolgoznunk kell rajta, ez azonban mindenkire érvényes."

A finn figyelmeztetett arra is, hogy a melbourne-i eredményekből nem lehet következtetni a szezon hátralévő részére. „Ez egy elég különleges pálya, ki kell várnunk, hogy mit tudunk a szokványosabbakon – jelentette ki. – Egyelőre biztató a dolog, csak az én szempontomból nem ideális."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!