Vágólapra másolva!
A McLaren és a Ferrari korábbi tesztpilótája, Pedro de la Rosa meglepődve látta, hogy az új McLaren küszködik a pályán, és nem csak a motorja miatt.

Aggasztóan kezdte az idei teszteket a McLaren Honda, folyamatosan küszködtek az újratervezett erőforrás megbízhatóságával, és nem tudtak versenyképes időket autózni. A spanyol sajtót annyira felbosszantották a látottak, hogy több helyen is azon kezdtek gondolkodni, hogy a McLaren még a szezon előtt kirúghatja a Hondát, de Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója szerint továbbra is „boldog házasságban” élnek a motorszállítójukkal.

Amikor ment a McLaren, akkor sem volt ígéretes a helyzet. Gary Anderson, az Autosport technikai szakértője már csütörtökön arról írt, hogy a pálya széléről nézve a McLaren tapadása gyengének tűnik, és Fernando Alonso nem tud úgy rálépni a gázra, mint az élmezőny autói. Ezt Alonso honfitársa, Pedro de la Rosa is megerősítette.

Alonso újabb nehéz évre készülhet Forrás: LAT Photographic/Sam Bloxham

„A McLaren idegesebb annál, amit vártam – idézte az El Confidencial. – Fernandónak az ideálisnál többet kell dolgoznia a kormánykerékkel. Az autó nem stabil az 1-es és 5-ös kanyarban, hajlamos blokkolni a kerekeit is.

A McLaren és a Ferrari korábbi tesztpilótája a Scuderia autóját viszont méltatta, „agilisnak” és „nyilvánvalóan jónak” nevezte az SF70H-t, bár elismerte, hogy nem tudja, milyen üzemanyagszinttel mentek, de „a pályán igencsak meggyőző volt.” A spanyol ugyanakkor továbbra is a Mercedest tartja a favoritnak az autó jó leszorítóereje miatt. „Az 1-es és 2-es kanyarban nincs annál gyorsabb autó.”

A Renault meglepően jó

Miközben a McLaren küszködött, a Renault a vártnál jobb teljesítményt nyújtott, csütörtökön úgy is megelőzték a wokingiakat, a Force Indiát és a Haast, hogy velük ellentétben nem szuperlágy gumikat, hanem csak lágyakat tettek fel az autóra, és nem is igyekeztek azért, hogy a lehető leggyorsabbak legyenek a pályán. Jolyon Palmer „kellemes meglepetésnek” tartja az eddigi történteket.

A Renault-nak változtatnia kell a hátsó szárnyon Forrás: AFP/Jose Jordan

„Még mindig nem igazán tudjuk – mondta Palmer az erőviszonyokról. – Nagyon sok újdonság érkezik a jövő héten, és bizonyára másnál is ez a helyzet. Nekünk igen jó hetünk volt a teljesítmény szempontjából, de nem tudjuk, hogy más mivel foglalkozik, mivel készül a jövő hétre és Melbourne-re – összegzett. – Az első néhány nap alatt nem voltak tiszta etapjaink, csak gyűjtöttük a kilométereket.

A Renault egyik nagy ellenfele a Toro Rosso lehet, ami Franz Tost csapatfőnök szerint a középmezőny élére hajt. James Key, az olaszok technikai igazgatója a Haast nevezte meg komoly ellenfélnek, a McLaren tempóját nem tudta hova tenni, viszont elismerte, hogy „a Renault-val is szoros lehet” a verseny. A Williamst szintén nem tudta elhelyezni, ahogy a Force Indiát sem.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!