Vágólapra másolva!
Ross Brawn feltámasztaná a világbajnokságon kívüli futamokat, hogy ezeken tesztelhessék a nagydíjak lebonyolítására javasolt reformokat a gyakorlatban. Hamiltonnak tetszik az ötlet.

A Forma-1 új tulajdonosának kiemelt célja a versenyek látványosabbá és a nagydíjhétvégék élménydúsabbá tétele. A sportszakmai ügyek élére kinevezett vezetőnek, Ross Brawnnak már van is elképzelése arról, hogyan lehetne felállítani egy kísérleti laboratóriumot anélkül, hogy elkerüljék a tavalyi, gyorsan elkaszált időmérő-reformhoz hasonló fiaskókat.

Azon ki lehetne próbálni különféle lebonyolítási variációkat, és meg lehetne nézni, mi sül ki belőlük - nyilatkozta a Sky Sportsnak a barcelonai teszten.

Brawn egy bajnokságon kívüli versenyen kísérletezné ki az új lebonyolítási rendet Forrás: AFP/2016 Getty Images/Lars Baron

"Folyamatosan finomítanánk a rendszeren, ahogy lenni szokott. Javíthatnánk rajta, és talán arra jutnánk, hogy »jé, ez a lebonyolítás jobb, mint a korábbi, mindenki imádja. Váltsunk át rá!«"

Az 1970-es évek végéig a Forma-1 mezőnyének a világbajnokságon kívül is számos lehetősége volt arra, hogy pontot nem érő futamokon – például az évenkénti Silverstone International Trophyn vagy a Race of Champions-ön – tesztelje az autóját, reklámozza a szponzorait, illetve a feltörekvő tehetségeknek módja nyílt villantani a nagyok között is.

Az utolsó ilyen versenyt 1983-ban, Brands Hatch-ben rendezték.

Brawn szerint ezek feltámasztása hasznos lenne, amivel nem mellesleg a Liberty is egy lépéssel közelebb kerülne az óhajtott évi 25 futamhoz, pedig ezt a számot sokan megvalósíthatatlannak tartják.

"Nem kockáztathatjuk meg, hogy a világbajnokság keretein belül vezetünk be egy olyan változtatást, ami nem válik be. Ettől tartok kissé. A változtatásokkal biztosra kell mennünk. Ha az idényt egy adott szisztémában kezdjük el, az év közben már nem módosíthatunk rajta - figyelmeztetett a korábbi mérnök.

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke azonban felhívta rá a figyelmet: a pluszverseny extra kiadásokkal járna, ami pont nem illeszkedik a költségcsökkentési célokhoz. "Az első véleményem az volt róla, hogy miért kellene részt vennünk benne, ha egyszer nem része a világbajnokságnak? Mi hasznunk származna belőle?" - tette fel a kérdést.

"Igen, vizsgálhatnánk a szabályokat, de figyelembe kell venni az üzleti szempontokat is - magyarázta.

Hamilton: Minden verseny lehetne más

Brawn hangoztatta, hogy meg akarják tartani a sportág hűséges rajongóit, ugyanakkor újakat is szeretnének toborozni. Ennek érdekében valószínűleg mindenképpenen muszáj lesz kitalálni valami újat – az elmúlt években többen figyelmeztettek, hogy a fiatal generáció figyelmét már nem lehet az F1 évtizedes hagyományaival lekötni.

Lewis Hamilton, aki korábban már kifejtette, hogy támogatja az újításokat, szimpatizál korábbi csapatfőnöke tervével. "Ez nem hangzik szörnyűnek - mondta róla.

"Amióta itt vagyok, vagyis az elmúlt 11 évben, minden ugyanúgy zajlott csütörtöktől vasárnapig. A jelenlegi autókkal a tervezési filozófiájukból adódóan nehéz előzni, ezért elő kell rukkolnunk másfajta versenyekkel. Esetleg lehetne, hogy mindegyiket más formában rendezzük meg? Monacóban például nem kellene a hagyományos rendszerhez ragaszkodnunk, mert ott úgysem lehet előzni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!