Vágólapra másolva!
Kedden a Renault is bemutatta a 2017-es szezonra szánt F1-es autóját, az RS17-et, amivel Nico Hülkenberg és Jolyon Palmer megkezdheti a felzárkózást az élmezőnyhöz. A csapat célja az 5. hely a konstruktőri pontversenyben, bíznak az új szabályok jelentette esélyben.

Kedden újabb 2017-es versenyautóról hullt le a lepel Londonban, és a Renault az első csapat, amely teljes fizikai valójában megmutatta legfrissebb alkotását, nem csupán képeken, mint tegnap a Sauber.

Az RS17-re keresztelt modellre több fekete festék jutott, mint elődjére, az oldalán és a motorborításán szinte csak az oldalsó légterelő idom maradt sárga.

Ez is kapott cápauszonyt, mint az új Sauber, de az RS17 végénél más ívet követ a bevágás,

kevésbé megy be az uszony felső része alá. Az istálló ugyanakkor hangsúlyozta, hogy csupán egy prototípust tártak a nyilvánosság elé, már jövő hétfőn más konfigurációval kezdik meg a tesztelést Barcelonában.

A várva várt pillanat Forrás: AFP/Niklas Halle'n

Ez az első modell, ami azután épült, hogy az autógyár visszavette a korábban csődközeli állapotba jutott enstone-i istállót. Tavaly sebtében illesztették be a Renault motort a Mercedes helyére, az RS17 viszont a szabályváltozások miatt is új konstrukció.

"Tavaly kijelöltük a terveinket, és egész évben azon dolgoztunk, hogy csökkentsük a lemaradásunkat a legjobbakhoz képest. Sok alkalmazottal bővítettük a személyzetet, és teljesen újjászerveztük a bázisokat Enstone-ban és Viryben" - ismertette stratégiájukat Jérome Stoll, a Renault Sport elnöke.

Azt mondta:

a céljuk az 5. hely megszerzése a konstruktőrök között.

Profitálhatnak az új szabályokból

Ehhez négy pozíciót kellene előre ugorniuk a tavalyi rangsorhoz képest, de az új szabályrendszerben a szokásosnál nagyobb átrendeződésre nyílik esély. A Renault megpróbál hasznot húzni ebből.

"Mindenki tiszta lappal indul - jelentette ki Cyril Abiteboul, az istálló ügyvezető igazgatója. - Lehetőségünk van rá, hogy gyorsabb ütemben zárkózzunk fel a középmezőnyhöz."

- tette hozzá.

A versenyzők overallján is érdekes a színkombináció Forrás: AFP/Niklas Halle'n

A 2017-es gépek szélesebbek lesznek, csakúgy, mint az új gumik, ezen kívül az első és a hátsó légterelők alakja egyaránt megváltozik. Bob Bell technikai igazgató szerint ettől az autók "sokkal gyorsabbak és vonzóbbak lesznek", és a kalkulációik alapján körönként 3,5-4 másodperccel javulhatnak a köridők; a leszorítóerő 30, a padlógázos szakaszok aránya 20 százalékkal nő.

Sokat változtattak

A gyártó önálló csapattal való visszatérése az F1-be döcögős volt, mindössze nyolc pontot gyűjtöttek tavaly. A fejlesztések mellett sokat változtattak a szervezeten, hogy előrébb lépjenek: több mint 100 fővel megerősítették a szakembergárdát, a csapatfőnök Frederic Vasseur ellenben távozott, ahogy Kevin Magnussent sem tartották meg. A dán helyére Nico Hülkenberget szerződtették Jolyon Palmer csapattársának.

A Renault új autója oldalnézetből, mögötte a csapat két versenyzője, Nico Hülkenberg és Jolyon Palmer, valamint a tesztpilóta Szergej Szirotykin áll Forrás: Renault Sport

A csapat bejelentette azt is, hogy az orosz tesztpilóta, Szergej Szirotykin idén több vezetési lehetőséget fog kapni a pénteki szabadedzéseken – eddig háromszor vetették be karrierje folyamán valamelyik nagydíj nyitó tréningjén, ebből kettő 2016-ra datálódott, az Orosz és a Brazil GP-re.

Nem csupán az autója karosszériája, a motorja is alapjaiban megváltozott.

A csapat azt reméli, hogy a teljesítmény terén a Ferrarit megszoríthatják, és a Mercedest is üldözőbe vehetik, az eredmények tekintetében viszont egyelőre csupán a Force India és a Williams szintjét célozták meg. Az Infiniti egyúttal vadonatúj hibrid rendszer fejlesztett ki nekik. A Renault télen lecserélte eddigi üzem- és kenőanyag-beszállítóját, a Totalt, az idei évtől a Castrollal dolgoznak együtt.

Először az a két csapat mutatta be 2017-es versenyautóját, amelyik a leghátrébb végzett az előző szezonban a megmaradt mezőnyből, szerdán viszont a tavalyi konstruktőri 4. helyével vaskos meglepetést okozó Force Indiával folytatódik a sor.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!