Vágólapra másolva!
A Williams kiadott néhány számítógépes grafikát a 2017-es FW40-ről, amelyen már látszanak az új szabályoknak megfelelő stílusjegyek.

A Williams lett az első csapat, amely bepillantást engedett abba, hogy milyenek lesznek valójában az idei F1-es autók. A grove-i istálló kiadott két képet és egy videót az új FW40-ről. Ezek egyelőre csak számítógépes grafikák, nem fotók – a rendes bemutató időpontját még nem hozták nyilvánosságra –, de így is tisztán kivehetők rajtuk az új szabályoknak megfelelő stílusjegyek.

Jól látszik például a hátrafelé nyilazott első, valamint a korábbinál laposabb, szélesebb hátsó vezetőszárny, a szélesebb nyomtáv, illetve a nagyobb gumik. A felső levegőbeömlő formája is más, mint a tavalyi FW38-é (a 39-es számot az évfordulóra való tekintettel átugrotta a Williams), az oldalsóké viszont hasonló, igaz, a méretük értelemszerűen megnőtt.

A grafikák alapján beigazolódni látszik az a feltevés is, hogy az idei autókra jellemző lesz a „cápauszony" a motorburkolat tetején, jóllehet,

az FW40 ránézésre ezen túlmenően is gyanúsan sokat örökölt elődjétől, ezért lehet, hogy a képeken látható aerodinamikai csomag a szárnyaktól eltekintve még a tavalyin alapszik.

Az autó hátulján a karosszéria-borítást rásimították a kipufogócső végére, míg tavaly hamarabb véget ért, viszont az orrkúp végén található „bütyök" megmaradt, és az első szárny tartópillére is az egy évvel ezelőttire emlékeztet.

Az új FW40 félig oldalról Forrás: Williams

A csapat ugyanakkor aligha teregette ki ilyen korán a lapjait, az FW40 végleges változata valószínűleg jelentősen különbözni fog a grafikán látottól.

Az FW40 szemből Forrás: Williams

Az F1 technikai szabályait erre az évre jelentősen átírták: a leszorítóerő és a tapadás a nyomtáv, a diffúzor, a szárnyak és a gumik méretének növekedése révén annyival nagyobb lesz, hogy a köridők 4-5 másodperccel is javulhatnak – igaz, ezt az értéket eredetileg nem a 2016-os, hanem a 2015-ös értékekhez lőtték be.

A tavalyi FW38 Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A többi istálló a jövő héten mutatja be új autóját, a hivatalos tesztelés pedig még egy héttel később, február 27-én kezdődik majd.

A Williams egyébként az idén az újonc Lance Strollal és a veterán Felipe Massával vág neki az F1-es idénynek, miután Valtteri Bottas átigazolt a Mercedeshez a visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg helyére. A csapat háttérstábjában szintén több változás történt: míg Pat Symonds technikai igazgató visszavonult, a helyére várhatóan megérkezik a Mercedestől Paddy Lowe, illetve a Ferrari korábbi aerodinamikai főnöke, Dirk de Beer.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!