Vágólapra másolva!
Carlos Sainznak még soha nem volt olyan kemény tele, mint a mostani: a nagy oldalerőkre speciális edzésprogrammal készül. Hogy erősítse a nyakát, a normálisnál 2 kg-mal nehezebb sisakban gokartozik.

Már mi is számtalanszor írtunk róla, hogy az új autókkal a nagyobb kanyarsebességek és oldalerők miatt az F1-es versenyzőre az eddiginél jóval keményebb fizikai megpróbáltatás vár. Ezért mindenki a szokásosnál is intenzívebb edzésprogramot bonyolít le a szezon előtt, de nehézséget jelent, hogy a várható erőhatásokat előre nem lehet pontosan felmérni, és olyan gyakorlat sem létezik, amely például a nyakizmokat valósághűen képes felkészíteni a pilótafülkében tapasztalható dinamikus terhelésre.

Sainz többek között így edzi a nyakát Forrás: Oscar Carrascosa/Red Bull Content Pool/Oscar Carrascosa

A Toro Rosso versenyzője, Carlos Sainz elárulta, hogy milyen módszerekkel igyekszik formába hozni magát. „Az autókat nehezebb lesz vezetni, ezért a tavalyi szezon végéig használt edzésprogramom most már nem lenne megfelelő" – magyarázta.

„Közben bokszolok és kardiogyakorlatokat is csinálok, vagyis azzal javítok az állóképességemen, hogy megállás nélkül mozognom kell valamit."

A 2000-es évek elején kidolgozott CrossFit a Wikipedia szerint „főként Olimpiai súlyemelésből, poilometrikus – erőemelő – és gimnasztikai gyakorlatokból áll, így a legkomplexebb és legmegterhelőbb mozgásformák csoportjába sorolható", és a lényege, hogy a test folyamatosan változó mozgásformákat végez.

Bár az autók is meghíznak tavalyhoz képest, Sainz 4 kg-mal, 70 kg-ra növelte a saját testtömegét. A nyakizmok fejlesztésére a versenyzőknek a nagy oldalerők miatt különösen nagy gondot kell fordítaniuk. „Ezt kétféle módon oldjuk meg – mondta a spanyol. – Először is, az edzőteremben súlyokat emelünk és tartunk, ami hasonló a pályán tapasztalt terhelésekhez, vagyis G-erőkhöz, másodszor pedig célzottan, hetente két-három alkalommal gokartozunk is."

Ehhez Sainz ólomnehezékkel ellátott, a normálisnál 1,5 kg-mal nehezebb sisakot használ, hogy növelje az fejére ható oldalerőket.

A McLaren újonca, a Jenson Buttont váltó Stoffel Vandoorne egyetért azzal, hogy a nyakizmokat a legfontosabb edzeni, mert a szimulátorban látott értékek alátámasztják ugyan a kanyarsebességek növekedését, „de borzasztóan nehéz megítélnünk, hogy mindez milyen módon fog hatni a testünkre, mert a szimulátorban az ilyesmit nem lehet utánozni."

Minden versenyőnek keményebb edzésprogramra van szüksége Forrás: Aitor Matauco / Red Bull Content Pool/Www.Aitormatauco.Com

„Ezért a télen jobb formába kell hoznunk magunkat, mint azt az előrejelzések indokolják. A nyakat a legnehezebb edzeni – egyrészt sérülékeny, másrészt könnyű túlerőltetni. Nincs olyan mozgásforma, ami igazán jól felkészíti a terhelésre."

Sainz hozzátette, hogy ez volt életének legkeményebb téli felkészülése, hiszen fizikailag még soha nem volt olyan jó formában, mint amilyenben most lesz. Bár kézenfekvőnek tűnik, hogy a nagyobb fizikai igénybevétel miatt előnybe kerülnek a hozzá hasonlóan fiatal versenyzők, szerinte az éremnek van egy másik oldala is.

Really don't like when Ray laughs at me

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által közzétett fénykép,

„Az igaz, hogy az ember fizikailag 21-22 évesen van a csúcson, ami előnyt fog jelenteni – mondta. – Ugyanakkor más szempontból az olyan pilóták, mint (Lewis) Hamilton, (Fernando) Alonso vagy (Kimi) Räikkönen is előnyben lesznek, mert 2005-ben, 2006-ban vagy 2007-ben már tapasztaltak az idén várhatóhoz mérhető erőhatásokat."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!