Vágólapra másolva!
Az FIA tavaly írt ki pályázatot szabványosított szenzorok szállítására, ezzel is a költségek csökkenését próbálják elősegíteni.

A 2008-ban egységesített motorvezérlő elektronika után 2018-tól a McLaren csoport elektronikai ága, a McLaren Applied Technologies szállíthat szabványos szenzorokat a Forma-1-es csapatok számára. Az FIA tavaly írt ki tendert, mert csökkenteni kívánják az erőforrások árát, ezért a nyomásértékeket, és a hőmérsékleteket is egyforma eszközökkel mérik majd a mezőnyben.

A McLaren Applied Technologies az F1-es csapathoz hasonlóan a brit technológiai vállalatcsoport tagja, de nem azonos azzal. Az F1-en kívül, egyebek mellett a NASCAR-nak és más iparágaknak is szállítanak különböző elektronikai megoldásokat, és más jellegű, a versenyzésben kifejlesztett technológiákat.

A McLaren megoldására esett a választás Forrás: Andy Hone/LAT Photographic

A tender eredménye azért fontos, mert egy olyan területet egységesítenek az F1-ben, amelynek fejlesztése nem teszi élvezhetőbbé a versenyt, ráadásul az egyre szigorodó szabályok, és a 2014-es szezon elején bevezetett hibrid erőforrások esetében alkalmazott korlátozások miatt már büntetés és fellebbezés forrása is volt.

Az 1,6 literes turbómotoroknál megszabták, hogy az üzemanyag pillanatnyi átfolyása maximum 100 kg/óra lehet, de a Red Bullt már rögtön a 2014-es Ausztrál Nagydíjon kizárták a limit túllépése miatt. A csapat úgy vélte, az FIA akkori érzékelői megbízhatatlanok voltak, a saját méréseik szerint azonban úgy tűnt, hogy megfelelnek az előírásoknak, de végül elfogadták a büntetést.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!