Vágólapra másolva!
A Force India Esteban Ocont választotta, a Mercedes is inkább Valtteri Bottasra hajt, pedig a Manor főnöke szerint Wehrlein nagy tehetség, csak valamiért lebecsülik.

Pascal Wehrleinre rájár a rúd: már azt is nehezen élte meg, hogy a Force India nem őt, hanem rutintalanabb csapattársát, Esteban Ocont választotta a Renault-hoz igazoló Nico Hülkenberg helyére, és most úgy tűnik, még a Nico Rosberg utódját kereső Mercedes is mellőzni fogja. Noha Wehrlein az ő junior programjuk tagja, és a Manorhoz is segítettek bekerülni neki, inkább a tapasztaltabb Valtteri Bottasra hajtanak.

Pedig főnöke, Dave Ryan szerint hiba mellőzni a 22 éves német versenyzőt, akit valamiért sokan tévesen ítélnek meg. „Pascal óriási tehetség, ehhez kétség sem férhet, ráadásul elragadó srác – mondta a Manor versenyigazgatója az Autosportnak.

Valójában nagyon őszinte, borzasztóan igyekszik, és hihetetlenül tehetséges."

A Mercedes nem Wehrleint, inkább Bottast akarja Forrás: Mercedes AMG Petronas

„Csodálatos pilóta nagyszerű versenyzői képességekkel. Mindig pontosan érti, mi történik körülötte, úgyhogy mi nagyon elégedettek vagyunk vele."

Ez nem meglepő, hiszen Wehrleinnek – aki az év elején a DTM bajnokaként érkezett meg az F1-be – az Osztrák Nagydíjon elért 10. helyével sikerült pontot szereznie a mezőny legkisebb alakulata számára, és a szezon folyamán hatszor eljutott a Q2-ig is.

Ocon ugyan csak Belgiumban lett a csapattársa, vagyis tapasztalatlanabb volt nála, de így sem mellékes, hogy az időmérőkön 2:7-re kikapott Wehrleintől.

Mindössze Malajziában és Japánban bizonyult gyorsabbnak.

Ryan szerint a németet arrogánsnak tartják, holott nem az. „Fogalmam sincs, a Force India mi alapján döntötte el, kit választ, ez teljes egészében az ő dolguk – mondta. – Ha azonban beszélgetsz öt, vagy akár két percet Pascallal, rögtön érezni fogod, hogy milyen remek srác. Nem arrogáns, csak minden erejével a munkájára koncentrál."

„Csibészes mosolya van, segítőkész, pozitív, vagyis szerintem arról lehet szó, hogy valaki valahol mondott róla valami rosszat, és ez elterjedt, teljesen tévesen. Pedig egyértelmű, hogy az élmezőnybe való. Nem is kérdés."