Társoldalunk:

Ilyen nehéz F1-es vb-győzelem rég nem volt - Abu-dzabi Görbe Tükör

2016.12.01. 16:50

Nico Rosberg kínnal-keservvel kiharcolt sikerének értékét pont a csapattársa zsenije adja, de az idényzáró körül kirobbant műbalhé miatt a Mercedesnél inkább a főnökök érdemelnének fejmosást, semmint Lewis Hamilton.

Nagyon megmaradt bennem, amit Michael Schumacher mondott még 1996-ban, röviddel a szezon vége után. Sokan csak fintorogtak rajta, hogy Damon Hill világbajnok lett; azzal a világverő Williamsszel, egy villámgyors újonc, de mégiscsak újonc csapattárs, Jacques Villeneuve oldalán bárki nyerhetett volna, gondolták. Éppen Hill korábbi ellenfelétől, a tehetségesebbnek tartott Schumachertől várták a megerősítést, aki abban az évben az esélytelenséggel hősiesen dacolva három futamgyőzelmet aratott a vergődő Ferrarival, ám ő hamar helyre tette őket.

Érdemtelenül versenyeket sem lehet nyerni, nemhogy világbajnokságot

– jelentette ki. – Damon megérdemelte a címet, sokat küzdött érte."

Rosberg az elképzelhető legkeményebb vetélytárs ellen, egy feszült idényzárón szerezte első vb-címétForrás: Daimler AG/Daimler AG/Wolfgang Wilhelm

Ez a vita újra meg újra, szinte minden második szezonban fellángol az aktuális végeredménnyel kapcsolatban – Fernando Alonso 2005-os sikerét sokan éppúgy Kimi Räikkönen műszaki hibáinak rovására írták, mint ahogy Felipe Massát sem tekintették Lewis Hamilton méltó ellenfelének 2008-ban, vagy ahogy Jenson Button vb-győzelmét is elbagatellizálták a Brawn GP dupla diffúzornak betudható technikai fölényére hivatkozva. Nincs új a nap alatt.

Pedig Schumacher megállapítása ma is ugyanúgy érvényes, mint (leírni is szörnyű) kereken húsz évvel ezelőtt. A végső győzelemhez hétvégéről hétvégére magas szinten kell teljesíteni egy elképesztően kompetitív közegben, óriási médiafigyelem mellett, az idén már huszonegy versenyen át – ez eleve rengeteget kivesz az emberből úgy mentálisan, mint fizikálisan, és a világbajnoki esélyességgel járó stressz az egészre rátesz még pár lapáttal. Aki ezt a próbát kiállja, arra bajosan lehet ráfogni, hogy érdemtelenül ért el bármit is.

A Forma-1-es világbajnokságot, ahogy többek között Kimi Räikkönen is megjegyezte, pontokra játsszák. És pont.

Lehet számolgatni a győzelmeket napestig, de az a nagy helyzet, hogy ennek a cím szempontjából a világon semmi jelentősége nincs.  

Könnyen sorolhatjuk a múltból az olyan éveket, amikor nem ugyanaz nyerte a vb-t, mint a legtöbb futamot: példának okáért, hogy ne menjünk messzebbre, a már említett 2008-ban Hamilton zsebében landolt a cím, holott ő ötször állt a dobogó tetején, míg Massa hatszor. Vagy akár elővehetjük a 2003-as idényt is, amikor szoros volt, és csak a legutolsó futamon dőlt el Schumacher javára a vb, pedig ő hat nagydíjat nyert meg, miközben mindenki más legfeljebb kettőt, sőt a közvetlen riválisa, Räikkönen mindössze egyet.

Hamilton az utolsó pillanatig nem adta fel, csak tizedekkel Rosberg előtt szelte át a célvonalatForrás: Daimler AG/Daimler AG/Wolfgang Wilhelm

Bernie Ecclestone korábban felvetette, hogy osztogassanak arany-, ezüst- és bronzérmeket a versenyek végén, aztán az év végén azt koronázzák világbajnokká, aki a legtöbb aranyérmet szerezte, de az F1-ben – és, tegyük hozzá, nagyjából az egész az autósportban – még mindig pontrendszer van. A győzelmeket azért sincs túl sok értelme számolgatni, mert a versenyzők értelemszerűen a célhoz igazítják a stratégiájukat: amíg a pontok döntenek, azokra hajtanak. Ha az 1. helyek száma alapján osztogatnák a vb-címet, nyilván Rosberg sem vezetett volna ennyire óvatosan az utolsó négy hétvégén. Nagyon ostobának kellett volna lennie ahhoz, hogy felesleges kockázatokat vállaljon, amikor a gyerekkori álma a tét.

Az utóbbi pár futamon, és különösen az utolsón, nem az igazi Nicót láthatták.

A nyomás lelassítja az embert – ismerte el az idényzáró után. – Lewisnak ellenben semmilyen vesztenivalója nem volt."

Hogy ebben lehet igazság, arra a tavalyi szezon a legkézenfekvőbb példa. Akkor, fordított helyzetben, az utolsó hat pole pozíciót és az utolsó három futamgyőzelmet Rosberg kaparintotta meg. A helyzet valamelyest eltért a mostanitól – Hamilton visszaesésében a Mercedes szingapúri betlije után elvégzett beállítási módosítások is szerepet játszhattak –, de azt jól mutatta, hogy a vb-címtől elérhető közelségben mindenkinek megváltoznak a prioritásai. Ez nem feltétlenül tudatos választás, az ember ösztönösen óvatosabb lesz, ha nem muszáj kockáztatnia.

Rosberg az elmúlt másfél hónapban, a Japán Nagydíj óta borotvaélen táncolt, amikor folyton a 2. helyre törekedett. Kicsit olyan volt, mintha egy kancsó vízzel a fején kellene a csapattársa után loholnia úgy, hogy egy árva cseppet sem löttyinthet ki. Végül tökéletesen adagolta a tempót, pedig kerültek elé buktatók bőven. Ha muszáj volt, most is kipréselte magából azt a pluszt – például a mexikói időmérő végén, amikor a legnagyobb nyomás alatt, a Q3 hajrájában tornázta fel magát a Red Bullok elé, vagy éppen Abu-Dzabiban, ahol kifékezte Max Verstappent.

OLVASNIVALÓ

Ezt a manővert több szempontból sem szabad lebecsülni. Képzeljük magunkat Rosberg helyébe: elég lett volna egyetlen rossz mozdulat, hogy az álmai a bukótérben landoljanak. Ez egyáltalán nem drámai túlzás, elvégre mindannyian tudjuk, Verstappen milyen kíméletlen ellenfél; ha választani kellene valakit a mezőnyből, akit a vb-döntőn muszáj megelőzni, hát tutira ő lenne az utolsó. Szuzukában még Hamiltonnak is beletört a bicskája, de

Rosberg most, pont a legnagyobb téttel járó helyzetben, pályafutásának egyik legrámenősebb, egyszersmind legtisztább előzését mutatta be Verstappen ellen.

„Amikor a rádión szóltak, hogy muszáj megelőznöm Maxet, mert ez kritikus a vb szempontjából, arra gondoltam, hogy jesszus, na ne! Ráadásul pont Maxet az összes versenyző közül?! – idézte fel Rosberg. – Rettenetes érzés volt, szavakkal nem lehet leírni, hogy mennyire."

Aki azt hiszi, Hamilton ellen könnyű megnyerni a vb-t, tévúton járForrás: Daimler AG/Daimler AG/Steve Etherington

A manővert még a Red Bull főnöke, Christian Horner is bátornak nevezte; ezek után senki nem foghatja rá Rosbergre, hogy nem csinált semmit, csak tétlenül ült a fenekén. A bajnokokat többek között pont az emeli mások fölé, hogy tudják, mikor mennyit kell kockáztatniuk, és nem feszítik túl a húrt. Rosberg korábban nem mindig érezte elég jól a határokat a kiélezett helyzetekben, de felnőtt a feladathoz – az Abu-Dzabiban bemutatott előzés is ennek a bizonyítéka volt.

Sokan úgy látják, csak azért lett ő a világbajnok, mert Hamiltont több műszaki hiba sújtotta. Noha mindkettejüknek akadtak technikai gondjaik (ezeket az idényzáró előtt már összegyűjtöttük), kétségtelenül a brit versenyző bukott velük több pontot, és a Mercedes főnöke, Toto Wolff sem tagadja, hogy az esélyei a malajziai motorhibával úsztak el végleg. Ezt azonban értelmetlen Rosberg nyakába varrni. Talán ő volt érte a felelős? A Forma-1 technikai sport, a meghibásodások benne vannak a pakliban. 2008-ban például Massa nemcsak több futamot nyert, hanem a Magyar Nagydíjon ki is esett az élről, mert felrobbant a motorja, miközben Hamiltonnak egész évben egyetlen versenyt sem kellett feladnia műszaki probléma miatt. Az autósportban a technika néha érted, néha ellened dolgozik, ezt egész egyszerűen el kell fogadni.

Nyerni is veszíteni is méltósággal kell. Ez egy technikai sport

– emlékeztetett Wolff. – A csapatunk az elmúlt három évben a mezőny legjobb autóját építette meg, a versenyzőink pontosan ezért arathattak győzelmeket és gyűjthettek bajnoki címeket. Igen, időnként cserben is hagytuk őket, de sokkal ritkábban, mint ahányszor ünnepelhettek."

Ez tény, ráadásul amióta a vb-címért harcolnak együtt, vagyis 2014 eleje óta Rosberg még így is Hamiltonnál eggyel több alkalommal csúszott le a pontszerzéstől műszaki hiba miatt. Az elmúlt két évben mindketten két-két versenyről estek ki ilyen okból, a mérleg tehát kiegyenlített, holott ez egyébként nem lenne szükségszerű.

Attól, hogy én tízből több 6-ost dobok ugyanazzal a kockával, mint te, még nem feltétlenül cinkeltem meg, csak egyszerűen így működnek a véletlen események.

Bocs, ha ez egy kicsit szájbarágós, de a szerencse mögött felesleges mindenáron összeesküvést keresni. Valójában nem is az a tipikus, hogy a csapattársak egy adott évben pont ugyanannyi meghibásodást szenvednek el.

Utólag egyértelmű, hogy Hamilton világbajnoki esélyei a malajziai motorhibával szálltak el végképpForrás: AFP/C.L. Donald Lim

Amellett a bajnoki vereség soha nem írható egyetlen momentum rovására, még akkor sem, ha könnyű a szepangihoz hasonló látványos fordulatokra mutogatni, és szelektív vaksággal nagyvonalúan megfeledkezni a többiről. A műszaki problémák csak az érem egyik oldalát jelentik. A másikon ott van Rosberg négy időbüntetése, amelyből legalább kettő (a Verstappen ellen Hockenheimban és a Räikkönen ellen Malajziában végrehajtott előzésért kapott) vitatható volt, míg Hamilton monacói és mexikói kanyarlevágásait gálánsan elnézték a sportfelügyelők.

És hogy az éremnek melyik oldalán vannak az elrontott rajtok?

Jó kérdés. Hamilton érthető módon igyekezett a Mercedes szeszélyesen működő kuplungjának vétlen áldozataként beállítani magát, de legalább részben valószínűleg ő is ludas volt benne, hogy gyakran rosszul indult el. A versenyzők többsége úgy vélte, az új szabályok mellett az emberi tényező lett a legfontosabb, így Hamilton főleg önmagát okolhatta az elfuserált startok miatt. Külső szemlélőként ebben nem tudunk igazságot tenni, mindenesetre vannak az ő felelősségét alátámasztó jelek is.

OLVASNIVALÓ

Például az, hogy miután az október eleji Japán Nagydíjon megint pocsékul rajtolt, Hamilton megkettőzött erővel dolgozott a szimulátorban a technikája tökéletesítésén, és átalakíttatta a kormányán a kuplungkar formáját is a finomabb kezelhetőség érdekében. A hátralévő négy versenyen aztán minden alkalommal makulátlanul indult. Vajon véletlen egybeesés? Lehetséges, mindenesetre felveti a kérdést, hogy mi lett volna, ha Hamilton korábban észbe kap. A bajnoki veresége legalább annyira múlt a rossz rajtokon, mint a szepangi motorhibán, azért erről sem illik megfeledkezni.

Félreértés ne essék, egyáltalán nem állítom, hogy Hamilton ne érdemelte volna meg a vb-címet. Sőt. Tíz győzelem és tizenkét pole pozíció nem piskóta, senki nem szólhatott volna egy árva szót sem, ha sorozatban harmadszor is ő lesz a világbajnok – de ez még nem jelenti azt, hogy Rosberg nem érdemelte meg. Ezek nem egymást kizáró állítások. Van olyan, hogy egy csapat mindkét versenyzője magas szinten teljesít, és a Mercedesnél az idén ez volt a helyzet.

Rosbergnek nem az ölébe hullott a bajnoki cím, keményen megdolgozott érteForrás: Daimler AG/Daimler AG/Wolfgang Wilhelm

Megérdemelte, nem érdemelte? A kérdés tulajdonképpen értelmetlen: elvégre az nyer, akié a legtöbb pont, és kész. A többi csak üres szöveg.

Azon már sokkal érdekesebb lehet elgondolkodni, hogy egy világbajnoki győzelem mennyire volt „nehéz" a többihez képest,

és ebből a szempontból Rosbergnek nincs oka szégyenkezni. Igen, a Mercedes autója magasan kiemelkedett a mezőnyből, ez azonban egy olyan brutálisan erős csapattárs mellett, mint amilyen Hamilton, még egyáltalán nem garancia a sikerre. Rubens Barrichellónak is domináns autója volt, aztán mire ment vele? Ha valami meghatározhatja egy vb-cím értékét, az az ellenfelek minősége, márpedig Hamiltonnál keményebbet keresve sem találhatnánk.

Rosberg győzelmét én éppen azért tartom különösen nagyra, mert – ahogy ezt ő maga is elismerte – a Forma-1 történetének egyik leggyorsabb versenyzőjével harcolva, ugyanolyan autóban ülve érte el, az utolsó futamon, egy brutálisan kiélezett idényzárón, amelyen egyetlen apró hiba is katasztrofális következményekkel járhatott volna, és még egy penge, tétre menő előzést is bemutatott közben. Ezt kevesen mondhatják el magukról.

Azt állítani, hogy Rosbergnek könnyű dolga volt, egyenlő Hamilton lebecsülésével.

Lehet, hogy ezzel a Mercedesszel többen meg tudták volna nyerni a vb-t, de vajon Lewis Hamilton ellen is? Ebben már egyáltalán nem vagyok biztos.

Minden vb-győzelem óriási eredmény, de elég egyszerű olyanokat találni akár az elmúlt tíz-húsz évből is, amelyek Rosbergével összehasonlítva kevésbé voltak küzdelmesek. Az én olvasatomban gyakorlatilag bármelyik ilyennek tekinthető, amelyiket egy domináns autóval, viszont egy jóval kevésbé erős csapattárs ellenében értek el. Nigel Mansell 1992-es, Alain Prost 1993-as, Michael Schumacher 2002-es és 2004-es, Jenson Button 2009-es, Sebastian Vettel 2011-es és 2013-as címe például sokkal simább ügy volt, mint Rosbergé.

Nem csak egy outsider

És egyébként is, azt mondani, hogy most véletlenül egy B-kategóriás versenyző ölébe hullott a győzelem csak azért, mert a legjobb autóban ült, és a csapattársa motorhiba miatt kiesett az egyik futamról, reménytelenül fals és blőd. Habár nem hozott olyan impozáns CV-t, mint Hamilton vagy Nico Hülkenberg, és az érkezése akkora földrengést sem okozott a paddockban, mint Vettelé vagy Verstappené, Rosberg kezdettől fogva a komoly ígéretek közé tartozott.

Bizonyos versenyzőkön azonnal érezni, hogy a legjobb anyagból gyúrták őket, és ez az ő esetében is egyértelmű volt"

– mondta Rosbergről az első F1-es csapatát jelenleg irányító Claire Williams. A megszépítő emlékezet utólag persze akármit beleláttathat a múltba, az viszont tény, hogy amikor a 2006-os Bahreini Nagydíjon bemutatkozott, Rosberg rögtön megfutotta a leggyorsabb kört – mindössze 21 évesen, ezzel akkor új rekordot állított fel –, és a 7. helyen célba érve pontokat is szerzett. Egy héttel később, a második futamán pedig a 3. rajtkockába kvalifikálta magát.

Hamilton a 2006-os Német Nagydíjon még a GP2-ben versenyzett, Rosberg már az F1-ben a WilliamsnélForrás: DPPI media/Eric Vargiolu

Ezzel annyira mély benyomást tett a csapatokra, hogy a McLaren már az első két versenye után szemet vetett rá. Akkoriban úgy hírlett, 2007-től őt akarják megszerezni Fernando Alonso mellé, ami kifejezetten ironikus, ha meggondoljuk, hogy azt a helyet végül pont Hamilton kapta meg – többek között azért, mert a Williams nem akart egyetlen év után megválni Rosbergtől.

Erre jó okuk volt. Rosberg, aki előtt az ismerősen csengő vezetékneve könnyen kinyitott ajtókat, de egyben nagyobb elvárásokat is támasztott vele szemben, a német Formula BMW 2002-es és a GP2 2005-ös bajnoki címével a zsebében érkezett meg a Williamshez. Az utóbbi utánpótlássorozat, az egykori F3000 utódja abban az évben indult, és ő lett az első bajnoka; hasonló előnnyel és mérleggel (5 győzelemmel) utasította maga mögé Heikki Kovalainent, mint egy évvel később Hamilton az ifjabb Nelson Piquet-t. Rosberg tökéletes önéletrajzához csak az F3 Euróban szerzett cím hiányzott: ott 2004-ben 4. lett, 1 ponttal megelőzve Hamiltont, aki azonban még újonc volt, míg ő már másodszor próbálkozott.

A Williams akkoriban minden új pilótáját alávetette egy műszaki alkalmassági vizsgának, amelyen Rosberg jobban szerepelt, mint előtte bárki más.

Ez tulajdonképpen nem volt meglepő, ő ugyanis sok fiatal sportolóval ellentétben komolyan vette a tanulást a versenyzés mellett. „A középiskolában erős átlagom volt, mert ezt is fontosnak éreztem. Bármit csinálok, szeretem jól csinálni" – mondta egy 2005-ös interjúban. Úgy tűnik, ez a munkamorál máig jellemző rá. Rosberget még a híres londoni Imperial College-be is felvették, ahol aerodinamikát tanult volna – mi mást?! –, de nem élt a lehetőséggel, mert addigra, egy F1-es teszttel a háta mögött, eldöntötte, hogy inkább profi autóversenyző lesz. Ha nem így történik, most talán Hamilton autóján dolgozik mérnökként...

A kis Rosberg még 1995-ben, tízévesen fertőződött meg végleg a benzingőzzel, amikor elkísérte az utolsó DTM-es futamára készülő édesapját, Kekét egy búcsúkörre. „A lelátók zsúfolásig teltek nézőkkel, a zaj fülsüketítő volt, majdnem elájultam. Abban a pillanatban tudtam, hogy egy napon majd én is sikeres versenyző akarok lenni" – mesélte később.

Rosberg a nyomában Schumacherrel a 2001-es Abu-dzabi Nagydíjon. A versenytávokon a hétszeres világbajnok gyakran felvette vele a harcot, de egy mért körben nem tudta tartani a tempójátForrás: AFP/Karim Sahib

Az F1-ben töltött első szezonja során Rosberg kevesebb pontot szerzett a jóval rutinosabb Mark Webbernél, és az időmérőkön is kikapott tőle. A következő három évben viszont fölényes uralomra tett szert a csapattársaival, Alex Wurzcal és Kazuki Nakajimával szemben, az utóbbit 2009-ben már 34,5:0 arányban győzve le a pontok terén. S bár az autója nem volt az élmezőnybe való, néhányszor – mint például a Német Nagydíjon, ahol a 15. helyről a 4.-re kapaszkodott fel, vagy Szingapúrban, ahol ő érte el a hétvége legjobb köridejét – meg tudta villantani a tehetségét.

Amikor egy évvel később a Mercedeshez került, a legtöbben úgy gondolták, másodhegedűs lesz a visszatérő Michael Schumacher mellett.

Ez egyáltalán nem így történt: Rosberg az együtt töltött három szezonjuk alatt az időmérőkön 43:15-re verte hétszeres világbajnok csapattársát, akinél minden évben több pontot gyűjtött, a 2012-es Kínai Nagydíjon pedig ő szerezte a Mercedes első modernkori pole-ját és győzelmét is. Valószínűleg igaz, hogy Schumacher akkoriban, három év kihagyás után, a 4. X-en túl már nem volt a régi, de az mindenképpen kitűnt, hogy Rosberg nem ijedt meg legendás csapattársa hírnevétől, és – legalábbis a felszínen – semmilyen komoly súrlódásra nem került sor közöttük.

Ez az időszak két szempontból is fontos volt Rosberg számára. Egyrészt Ross Brawn irányítása alatt részt vett a Mercedes jelenlegi sikereinek megalapozásában, tehát segített építkezni a csapatnak, másrészt közelről láthatta a részletekre megszállottan figyelő Schumacher modus operandiját. „Becsülöm a hozzáállását és a sport iránti elhivatottságát – ismerte el róla 2012 elején. – Érdekes látni." Nem kizárt, hogy a Forma-1 történetének legsikeresebb versenyzőjétől tanultakat Rosberg Hamilton ellen is hasznosítani tudta. Egy dolgot mindenesetre biztosan elsajátított: bárki a csapattársad, ne add fel! Schumacher mellett Rosberg először, de nem utoljára mutatta meg, hogy képes felülmúlni a várakozásokat.

Rosberg új csapattársának, Schumachernek magyaráz a 2010-es szezon előtti teszten. Ez jó iskola lehetett nekiForrás: AFP/Pedro Armestre

Ami az elmúlt három, pontosabban négy évben történt a Lewis Hamiltonnal folytatott rivalizálás során, az jól dokumentált. Miután 2013-ban csapattársak lettek, a Mercedes első két győzelmét (Monacóban és Silverstone-ban) Rosberg aratta, de Hamilton idővel átvette a kezdeményezést, és némi fölényre tett szert vele szemben. Ám a különbség, ezt fontos hangsúlyozni, soha nem volt akkora, hogy kialakuljanak az alá-fölérendelt szerepek; a négy szezon alatt Hamilton csak 42:36 arányban rajtolhatott Rosberg elől, ami köszönőviszonyban sincs mondjuk Michael Schumacher Rubens Barrichellóval szembeni pusztító mérlegével. Rosberg nem lett de facto másodhegedűs.

Az erőssége éppen az, hogy soha nem adta fel,

a vereségek után újra meg újra felállt a padlóról, és akárhányszor írták le, a tanulságokat leszűrve tovább tudott fejlődni. Nem rázott ki szinte mindent úgy a kisujjából, ahogy Hamilton, de kitartó munkával szép sorban kigyomlálta a gyenge pontjait. Az előzései például régen kissé sorjásnak tűntek, nem feltétlenül kivitelezte őket elég kifinomultan, és gyakran érte az a vád is, hogy nem elég rámenős. Az idén viszont érezhetően agresszívabb lett, több kockázatot vállalt.

Ez néha visszafelé sült el – elég az ausztriai ütközésére vagy a kanadai rajtjára gondolni, amikor alulmaradt Hamiltonnal szemben –, de máskor, mint Räikkönen ellen Malajziában, vagy Verstappen ellen Abu-Dzabiban, kifizetődött az új hozzáállása. És már sokkal jobban bírja a nyomást is. Korábban előszeretettel vágták a fejéhez, hogy megroggyan, ha a nagy a tét, és ebben időnként volt is igazság. Tényleg csak időnként, mert például a 2014-es idényzáróra, amikor szintén a vb-címért harcoltak, a komoly pszichés teher ellenére megszerezte a pole-t, de a tavalyi Kínai Nagydíjon még kiborult, miután úgy érezte, Hamilton szándékosan lassan megy előtte, hogy Sebastian Vettel eléje vághasson.

Ilyesmi az idén nem fordult elő többé. Rosberg a kritikus helyzetekben szinte mindig összeszedett és határozott volt; Szingapúrban nem remegett meg a keze, amikor a hajrában Daniel Ricciardo utolérte őt a sokkal jobban tapadó gumikon (az éppen a Mercedes által elindított stratégiai lavina miatt), Malajziában nem vesztette el a fejét attól, hogy Vettel kilökte a rajtnál, ezért visszaesett a mezőny végére, a mexikói Q2 fináléjában akkor futotta meg a legjobb körét, amikor erre a legnagyobb szükség volt, az Abu-Dzabiban kiállt erőpróbáját pedig nem kell bemutatni.

És egyébként is, általában véve nagyon kiegyensúlyozottan teljesített.

Kivétel nélkül mind a huszonegy időmérőn az első két hely valamelyikén végzett (csak Ausztriában hátrébb sorolták váltócsere miatt), és attól eltekintve, hogy a monacói hűvösben szenvedett az esőgumikon, nem voltak igazán gyenge napjai, holott mondhatjuk, hogy azoknak a világbajnokság szempontjából legalább akkora a jelentőségük, mint a jó napoknak. Rosberg az idén maximálisan kihasználta a lehetőségeit, és pár kivételtől eltekintve pont akkora kockázatot vállalt, amekkorát feltétlenül kellett – így működik egy világbajnok. Abszurd valakit azért hibázatni, mert kihasználta a lehetőségeit.

Hamilton tíz győzelemmel zárta a szezont, Rosberg kilenc futamot nyert megForrás: Daimler AG/Daimler AG/Wolfgang Wilhelm

Az F1-re is érvényes, hogy minden fejben dől el. Rosberg korábban sem volt jó a pályán kívüli lélektani játszmákban, de az idén tudatosan kimaradt belőlük, egyszer sem ült fel a provokációknak. Ez bevált, mert nem fecsérelt rájuk feleslegesen energiát, ahogy az a mentális stratégiája is, hogy mindig csak az aktuális versennyel foglalkozott, a vb-állással igyekezett nem törődni, akár előnyben, akár – mint a Magyar és az Olasz Nagydíj között –hátrányban volt a ponttáblázaton. A módszer egyébként legfeljebb elméletben hangzik egyszerűnek, a gyakorlatba átültetni komoly akaraterőt követel.

Ettől persze még igaz marad, hogy ami a vezetési képességeket illeti, Hamilton a tehetségesebb kettejük közül.

De miért lenne értékesebb a veleszületett adottságokkal, mint a kemény munkával aratott győzelem, elárulná valaki?

A profi sportnak a példamutatásról is kell szólnia, és Rosberg sikeréből bármelyikünk sokat tanulhat. Adott egy ember, aki bámulatra méltó akaraterővel, a vereségek után mindig felállva, a hibáitól szívós módszerességgel megszabadulva, a szemét folyamatosan a célon tartva lett világbajnok az F1 történetének egyik leggyorsabb versenyzőjével szemben, akivel mellesleg gyerekkori barátokból váltak ádáz riválissá. Szerintem ez óriási sztori, semmivel nem kevésbé érdekes, mint amikor valaki azért nyer, mert ritka adottságokat kapott a sorstól.

Pláne, ha hozzávesszük azt is, hogy az életmódjuk meg a habitusuk milyen izgalmas kontrasztot képez egymással és a gyökereikkel. Hamilton szerény körülmények között felnőve lett a világ egyik legjobban fizetett sportolója és a nemzetközi sztárvilág aktív tagja, míg Rosberg hiába nőtt fel jómódban, máig a visszahúzódó, hétköznapi életet élő szomszéd srác maradt, aki nem apuci pénzét szórva kallódott, hanem fiatal korától kezdve megdolgozott azért, hogy megvalósítsa az álmait. Mégis mi ebben az unalmas? Tiszta Hollywood.

Rosberg gazdag családból származik, Monacóban nőtt fel, mégis két lábbal a földön járó, hétköznapi srác maradt, aki öt nyelven beszél folyákonyan, és nem veszi készpénznek a sikertForrás: Daimler AG/Daimler AG/Steve Etherington

A velük kapcsolatos kliséket azonban egyszersmind árnyalni is kell: szó sincs arról, hogy Rosberg tehetségtelen lenne, vagy Hamilton ne dolgozna keményen. Hétköznapi mércével mérve apró különbségekről van szó, de a Forma-1-ben zajló kiélezett küzdelmet ennyi is eldöntheti. Aki eljut odáig, hogy ezen a szinten a győzelemért harcol, mind kiemelkedő tehetség; ahogy Anthony Davidson megjegyezte, egy Hamiltonnál már egyetlen körben is óriási bravúr gyorsabbnak lenni.

És ugyanígy az is egy elnagyolt közhely, hogy Hamilton munka helyett bulizással tölti az idejét, ezért maradt le a címről az idén.

Ezek a különbségek csak egymáshoz képest, kettejük viszonylatában relevánsak, nem abszolút értelemben.

Érdekes lesz látni, hogy az idei eredmény után milyen irányba változik meg a párharcuk dinamikája. Vajon Hamilton bosszút esküszik, és jövőre megkettőzött erőfeszítésekkel igyekszik helyreállítani a status quót, vagy meginog az önbizalma? És Rosberg felszabadultabb lesz, miután elérte, amiért egész életében küzdött, vagy épp ellenkezőleg, leereszt egy kicsit? Ez sem lenne meglepő.

„Egy boldog ember mindig jobban teljesít egy boldogtalannál, szóval igen, szerintem jövőre feljebb fogja tenni a lécet. Csakhogy az összes többi versenyző is – vélte az édesapja, Keke Rosberg, aki Abu-Dzabiban hat év után először szólalt meg a nyilvánosság előtt. – Az elmúlt időszak ugyanakkor borzasztóan kemény volt számára, hiszen három szezonon át folyamatosan a vb-címért kellett harcolnia. Ez sokkal nehezebb, mint amikor valaki csak a 6. helyért küzd. Nem tudom, mennyit vett ki belőle."

Persze egyáltalán nem biztos, hogy jövőre, amikor az autók az új technikai szabályok révén teljesen átalakulnak, bármennyi megmarad a Mercedes fölényéből. Még az is lehet, hogy Rosberg Abu-Dzabiban az utolsó esélyét kihasználva lett világbajnok...

Beválhatott-e volna feltartás?

Az idényzárón Hamilton taktikája, amellyel szándékosan feltartotta a csapattársát, hátha így megelőzik, legalább akkora port kavart, mint a világbajnoki eredmény. De működhetett volna egyáltalán? Igazi esély valójában csak arra kínálkozott, hogy Rosberg a helyzettől megzavarodva megroggyan a nyomás alatt, és fejben szétesik. Tényleg elég lett volna egy máskor ártalmatlan elfékezés, egy óvatlan gázadás, hogy Verstappen vagy Vettel elhúzzon mellette, egy rendes előzés azonban a csigatempó ellenére is valószínűtlennek tűnt.

Mégpedig pofonegyszerű okból: az előzési pontokon, vagyis mindenekelőtt a két DRS-zónában, Hamilton kénytelen volt rendesen rálépni a gázra, különben ő maga is sebezhetővé vált volna.

Így azonban ott Rosberg is gyorsan mehetett, tehát ő sem igazán volt támadható.

Ezen maximum az változtathatott volna, ha Hamilton váratlanul befékez előtte mondjuk a 7-es vagy a 9-es kanyarnál, de ilyen piszkos trükkökre nem vetemedett. Az 1992-es világbajnok, Nigel Mansell ennek ellenére úgy vélte, a viselkedése nem volt sportemberhez méltó, egykori vetélytársa, Gerhard Berger szerint viszont „nem volt tisztességtelen. Sőt, továbbmegyek: szerintem Hamilton kifejezetten sportszerűen vezetett. Muszáj volt kijátszania a lapjait, és ezt sokkal durvábban is megtehette volna."

Hamilton hiába nyerte meg sorozatban négy futamot a végén, már nem tudta befogni a csapattársátForrás: Daimler AG/Daimler AG/Steve Etherington

Egyetértek. A Hamilton által diktált 1:25-1:26-os tempó különben is csak a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull szintjén számított lassúnak. A többiek így sem tudták tartani a lépést az élbollyal, Nico Hülkenberg hátránya például az utolsó 24 kör alatt 21 másodperccel nőtt. Hamilton tökéletesen, tized-, sőt olykor századmásodperces pontossággal maradt a csapattársa előtt pont annyira, hogy a DRS-szel ne válhasson támadhatóvá, ami egyáltalán nem lehetett gyerekjáték.

Az első szektorban és a második közepéig, vagyis ott, ahol előzni lehetne, rendesen nyomta a gázt.

Ezért nem tudtam elég közel férkőzni hozzá, elvégre egyforma autót vezettünk – magyarázta Rosberg. – Aztán a kör többi részére, ahol nem lehet előzni, lelassított. Tökéletesen csinálta, esélyem sem volt megtámadni."

Rosbergnek ezt persze butaság is lett volna bevállalnia: amikor hazardíroznia kellett – lásd a Verstappen elleni előzést – megtette, Hamiltonnal egy kerék-kerék elleni csatába viszont teljesen felesleges kockázat lett volna belebonyolódnia. Ő ugyanazért nem tudta megelőzni Hamiltont, mint amiért Vettel és Verstappen nem tudta megelőzni őt. Ráadásul a verseny vége felé Hamilton párszor már DRS-távolságba engedte Rosberget, amivel akaratlanul is segített neki.

„Nicónál gyorsabb voltam, mert Lewis lelassított minket, de az egyenesben így is óriási sebességet értek el. A Red Bullok ellen könnyebb dolgom volt, Max ugyanis nem használhatta a DRS-t, Nico viszont igen – mondta Vettel, aki a szuperlágy gumikon 14 kör alatt 16 másodperces hátrányt dolgozott le, miközben faképnél hagyta a Red Bullokat. – A második egyenesben tettem egy kísérletet, Nico azonban ügyesen védekezett. Hülyeséget nem csinálhattam, mivel Lewis is nagyon közel volt – ha belülről vagy kívülről beesek melléjük, akár őt is eltalálhattam volna. Kritikus helyzet volt, ráadásul még Max is újra utolért."

Rosberg elismerte, hogy az utolsó futamokon lelassította az esélyesség terheForrás: Daimler AG/Daimler AG/Wolfgang Wilhelm

Rosberg tehát inkább lélektanilag, semmint a pályán volt veszélyben, de végig észnél volt, és ezzel megnyerte a világbajnokságot. Ha elveszíti a fejét, Hamilton malajziai motorhibájának utólag semmi jelentősége nem lett volna.

A Mercedes vezetése hülyét csinált magából

Hamilton szerintem az égvilágon semmi rosszat nem tett, amikor a feltartással próbálkozott. Nyilván nem fair play-díjra pályázott vele, de éppen akkor lett volna béna, ha simán hagyja, hogy Rosberg a Mercedes fölényét kihasználva zavartalanul bevitorlázhasson a 2. helyre – ezzel tálcán kínálta volna fel a vb-címet. Azt sem lehet felróni neki, hogy a nyilvánosság előtt eredetileg elvetette Christian Horner ötletét, mondván, inkább minél nagyobb előnnyel próbál majd győzelmet aratni az Abu-dzabi Nagydíjon.

Mégis milyen zsugás az, aki előre felfedi a lapjait? Ugyan már...

Hamilton nem akarhatta, hogy Rosberg előre felkészülhessen a stratégiájára.

A Mercedes vezérkara viszont lehetett volna okosabb. Mindig elmondom, hogy szerintem az elmúlt három év során az esetek 90%-ban nagyon jól menedzselték a versenyzőik rivalizálását. Akadtak melléfogásaik, de az ő érdemük, hogy a pattanásig feszült helyzet végzetesen egyszer sem mérgesedett el, és nekik köszönhetően láthattunk valódi párharcot a csapattársak között, ami az egész F1 számára felbecsülhetetlen értékű ajándék volt. Egy ilyen szituációba már jó néhány csapat bicskája beletört.

A hat élversenyző köridejei az Abu-dzabi Nagydíjon (X: kör, Y: mp, nagyítható). Hamilton csak addig lépett rá a gázra, amíg bízhatott benne, hogy Rosberg Verstappen mögött maradForrás: Farkas Péter - Origo

Ám Abu-Dzabiban túl merevek voltak. „Az nem érdekel minket, hogy milyen sorrendben, de mindenképpen a kettős győzelemre hajtottunk. Csak azért, mert a világbajnoki cím volt a tét, nem akartunk változtatni a céljainkon" – magyarázta utólag a Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe, hogy miért próbálták szaporább tempóra ösztökélni Hamiltont többször is. Végül maga Lowe parancsolt rá határozottan a rádióban, ami a csapat protokollja szerint a legmagasabb szintű utasításnak számít.

Hamilton ezt is figyelmen kívül hagyta, és ezzel Toto Wolff szerint súlyos függelemsértést követett el, mert a saját érdekeit a vállalaté fölé helyezte.

De őszintén: lehet ezért hibáztatni? A konstruktőri vb-t már régen megnyerte a Mercedes, és a Yas Marinán születő eredménytől függetlenül biztos volt, hogy megnyerik az egyénit is. Tényleg akkora égető szükségük volt arra a kettős győzelemre, miután három éven át degeszre tömték a vitrinjüket serlegekkel? Nem lett volna jobb azt mondani a versenyzőiknek, hogy figyeljetek, srácok, ezúttal harcolhattok, ahogy tetszik, mi nem szólunk bele, csak nem ütközhettek össze, és nem követhettek el egymás ellen semmilyen durva sportszerűtlenséget?

Még ha nem is ez volt a céljuk, Hamiltont lényegében arra kérték a rádión, hogy önként váljon meg a vb-címtől.

Elvégre a Lowe által emlegetett kettős győzelem automatikusan Rosberg sikerét jelentette volna.

Hamilton vezető helye ráadásul az első kerékcsere után nem is forgott komoly veszélyben; jól látszott, hogy ha valaki megelőzné Rosberget, ő simán rá tudna lépni a gázra. Pár kör erejéig meg is tette, amíg csapattársa a 21. körben Verstappen elé nem került. Akkor 9 körből 7-szer ő volt a leggyorsabb, és 4 másodpercre elhúzott a Rosberget még lestrapáltabb gumikon maga mögött tartó hollandtól.

Hamiltonnak azzal viszont mázlija volt, hogy akárcsak neki, a bokszban Rosbergnek is várakoznia kellett egy kerékcserére érkező Ferrari miatt; ha nem így történik, a német átvehette volna tőle a vezetést, ám végül ő járt rosszabbul, mert 2 teljes másodpercet vesztett, míg Hamilton csupán egyet.

Vettel azt mondta, nem tudta megelőzni Rosberget, mert a végére elkoptak a gumijai, és a Mercedes túl gyors volt az egyenesbenForrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Azt nem veszem be, hogy a Mercedes szándékosan meg akarta fúrni az aranytojást tojó tyúkját, amelynek három éve súlyos dollártízmilliókat fizet. Ebben semmi ráció nincs; ha német világbajnokot akartak (mellesleg, teszem hozzá, a csapat tagjainak zöme brit), már korábban, más eszközökkel is áskálódhattak volna Hamilton ellen.

Egyszerűen nem gondolkodtak eléggé előre, és túlságosan ragaszkodtak a jól bevált protokollhoz egy erre alkalmatlan helyzetben, de nem lenne méltányos, ha a saját hülyeségük miatt most Hamiltonon vernék el a balhét. Nem őt kell megfegyelmezniük, hanem nekik érdemes eltöprengeniük azon, hogy miért kértek tőle olyat, amit a vb-cím feladása nélkül nem teljesíthetett. Csodálkoznak, hogy vettek egy oroszlánt, és az harap?

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!