Vágólapra másolva!
Esteban Ocon úgy érzi, a fejlődése lehetett az egyik érv a szerződtetése mellett. Felelevenítette korábbi csatáit is Max Verstappennel, és elárulta, hogy fiatalabb korukban nem tisztelték egymást a pályán, gyakran súrolták a veszélyesség határát.

Idén a Force India versenyzőcastingjában volt a tét a legvonzóbb pilótaülés. A fennállása legjobb konstruktőri eredménye, a 4. hely felé robogó istálló végül egy 2016-os újonc, Esteban Ocon mellett tette le a voksát, aki többek között rutinosabb manoros csapattársa, Pascal Wehrlein, valamint Jolyon Palmer előtt lett a befutó.

A francia tehetség ráadásul csak a nyári szünet után lett a mezőny tagja, s mindössze kilenc versennyel a háta mögött lép majd feljebb a ranglétrán. Ennek ellenére egy újságíró kérdésére azt felelte, "igen, biztos benne", hogy Sergio Pérezzel egyenrangúan fogják kezelni. Izgatottan várja a közös munkát új csapattársával.

"Már sokat beszéltem vele. Nagyon klassz srác. Várom, hogy tanulhassak tőle, és megszorongassam, amennyire csak tudom" - idézte Ocont az Autosport.

Korábban felmerült, hogy a Force India engedményt csikarhat ki a motorok árából, ha lehetőséget ad az eddig a Manornál pallérozott ifjú tehetségek egyikének. Lehet, hogy így lesz, de valószínűleg így lett volna Wehrlein esetében is, és a Mercedes támogatását élvező Ocon hangsúlyozta: a Force India döntött a szerződtetése mellett, nem a német autógyár protezsálta be.

"A fejlődésem valószínűleg jó pontot jelentett. Emellett 2015-ben már teszteltem a Force Indiánál, és az nagyszerűen sikerült - magyarázta. Tavaly két szezon közbeni gyakorláson, Barcelonában és a Red Bull Ringen vezethetett, és utóbbin villantott. - Emlékszem, második lettem a tabellán egy nehéz napon. Előbb esett az eső, majd felszáradt a pálya. Nagyszerű teszt volt, úgy emlékszem, és utána a csapat szívesen látott viszont. Hisznek bennem, szerintem remek eredményeket érhetünk el együtt."

A Force India rostáján kihulló Wehrlein érezhetően nehezen viselte, hogy nem őt, hanem a nála egy fokkal tapasztalatlanabb Ocont választották a Renault-hoz távozó Hülkenberg helyére.

Nem tisztelték egymást Verstappennel

A franciának régi vetélytársa Max Verstappen, akivel a gokartos időszakukban, valamint a 2014-es F3 Euro bajnokságban is összecsaptak. "Kemény, mozgalmas csatát vívtunk. Az időmérőkön általában én voltam a gyorsabb, a versenyeken pedig ő" - jelentette ki Ocon a holland Formule 1 weblapnak.

Esteban Ocon (a dobogó tetején) és Max Verstappen az F3 Euróban, 2014-ben. Ocon lett a bajnok Forrás: DPPI media/Florent Gooden

Amikor viszont arról faggatták, élvezetes volt-e a küzdelmük, azt felelte: "Nem, nem volt az! Gyakran a veszélyesség határát súrolta. Azonban egyszer sem ütköztünk, tehát kijelenthetjük, hogy végső soron kemény, de sportszerű harcot vívtunk." A kölcsönös tisztelet viszont akkor még nem alakult ki köztük teljesen.

- tette hozzá.

A 2014-es F3 Euro sorozatot végül Ocon nyerte meg, a fiatalabb Verstappen 3. lett a bajnokságban. A Force India új pilótája egyébként agresszívabbnak tartja a Red Bull üdvöskéjét, mint magát. "Én is az vagyok, amikor muszáj, de nem mindig. Gondolkodom, mielőtt vakmerően kockázatot vállalok" - mondta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!