Vágólapra másolva!
Gutiérrez elárulta, hogy nem a csapatfőnökére haragudott, amikor a kamerák előtt összezördültek a Brazil Nagydíjon a kiesése után, Günther Steiner egyszerűen csak rosszkor lépett oda hozzá.

Az eseménydús Brazil Nagydíj forgatagában volt egy kisebb dráma a Haasnál, amit az egyik szemfüles operatőr örökített meg: miután egy műszaki hiba félreállította, Esteban Gutiérrez a földhöz vágta a kesztyűjét a garázsban, majd ingerülten fordult vissza csapatfőnökéhez, aki hátulról megmarkolta a vállát.

Günther Steiner megérti versenyzője feldúltságát, főleg annak fényében, hogy a szerződését nem hosszabbították meg a következő a szezonra.

"Úgy gondolom, ilyesmi bárkit érzékenyen érintene. Ezt tiszteletben tartom, éppen ezért nem akarok szópárbajt. Rossz érzései vannak, amit szintén megértek. Nem akarom kifejteni, hogy mi volt a kritika - idézte őt a Crash.net. - Jogos, ugyanakkor szubjektív kritikát kapott, de olyan pillanatban, amikor a döntésünk és a körülmények miatt zaklatott volt. Ha néhány nap múlva átgondolja, másképp fogja látni."

Gutiérrez a kiesése után dühösen földhöz vágta a kesztyűjét Forrás: Haas F1 Team

"Nem bocsátom vitára, hogy igazságosak voltunk-e vagy sem. Nem teregetem ki a szennyesünket a nyilvánosság elé. Beszélni fogok vele, és már szóltam neki, hogy Abu-Dzabiban újra le akarok ülni beszélni, ha már lehiggadt."

"Értelmes fiatalember. Néha muszáj kifejteni, miért döntöttünk így vagy úgy. Nem baj, ha elválnak az útjaink, mert attól még lehetünk barátok. Nem muszáj berágnunk egymásra - mondta Steiner. - Nem mindenki ért egyet mindenben, de ettől még az élet megy tovább. Ez egy kis közösség, és nem áll szándékunkban bárkivel is haragban lenni."

Azt egyelőre nem tudni, hogy Gutiérrez hol folytatja a pályafutását, de az már biztos, hogy Kevin Magnussen váltja őt a Haasnál.

A távozó mexikói pilótának idén nem sikerült pontot szereznie, jóllehet, öt versenyen is csak egy pozíció választotta el ettől.

Brazíliában az újabb kudarc miatt bukott ki, de azt mondta, főnökével jót derültek az összezördülésen.

"Senkire sem haragudtam, a helyzet miatt voltam mérges. Az egész idény hasonlóan zajlott: amikor lehetőségem adódott, mindig félresiklott valami. Senkit sem hibáztatok. Günther rosszkor lépett hozzám, én meg kiborultam - nyilatkozta a Motorsport.com-nak. - Utána már csak nevettünk az egészen. Fontos leszögeznem, hogy a körülmények okozták a történteket, a rossz időzítés. Megérthetik, hogy időnként buzog bennünk az adrenalin."

"Javítottam a pozíciómon, kapaszkodtam felfelé, jó tempót diktáltam. Remek lehetőségem nyílt a pontszerzésre, csakhogy probléma támadt az elektronikával. Nagyon fájdalmas volt, mert ismét olyan helyzetbe kerültem, amit nem irányíthattam, holott lehetőségem volt pontokat szerezni, és nagyon jó ritmusban mentem."

Gutiérrez az esőben kifejezetten ijesztőnek találta, hogy az autója néha akkor is gázt adott, amikor ő fékezni próbált. Ez volt az ötödik kiesése 2016-ban, ebből a negyedik műszaki hiba következtében. Nála többször senki sem esett ki technikai probléma miatt az idén.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!