Vágólapra másolva!
A vezető versenymérnök szerint "óriási kihívást" jelent az amerikai istálló számára, hogy jövőre az új szabályokhoz kell alkalmazkodniuk. Meglepőnek tartaná, ha 2017-ben is a 8. helyen tudnának végezni a konstruktőri bajnokságban.

Az idén debütáló Haas remek formában kezdte fennállása első Forma-1-es idényét: Romain Grosjean az Ausztrál Nagydíjon rögtön 6. lett, Bahreinben pedig az 5. helyen ért célba. Az első két futam szenzációs eredményeit azonban később nem tudták megismételni - Grosjean azóta csak három további futamon szerzett pontot, Esteban Gutiérrez pedig még egyszer sem tudott a legjobb tíz között végezni.

Az amerikai csapat vezető versenymérnöke, Ajao Komatszu így is elégedett a Haas első F1-es idényével, azonban tisztában van vele, hogy a szabályváltozások miatt jövőre sokkal nehezebb dolguk lesz. "Az autók eléggé megváltoznak majd, és a szezon közben sokkal több fejlesztésre lesz szükségünk - mondta a Motorsport.com-nak Ajao Komatszu, aki szerint "óriási kihívás" vár rájuk 2017-ben. -

mert alapból jó autóval kezdtük az idényt, és nem változtak a szabályok."

"Így is sikerült javítanunk a teljesítményünkön, de ha jövőre is csak ennyit fejlődnénk év közben, akkor visszaesnénk az erősorrendben. A nagyobb istállók sokkal több fejlesztést fognak bevetni az új szabályok miatt. Az első versenyre vitt autó még nem lesz annyira kiforrott, rengeteget fognak változtatni rajtuk. Ezzel kellene nekünk is lépést tartanunk."

Jövőre sokkal nagyobb erőfeszítésbe telne a 8. hely elérése Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A 8. hely sem lesz elérhető?

Komatszu szerint "jövőre annyit kellene fejlődnünk egy verseny alatt, mint idén öt verseny alatt." A következő idényre történő felkészülésben ráadásul még nem tartanak ott, mint várták. "Nem mondanám, hogy minden a terv szerint halad, kicsit lemaradtunk" - ismerte el.

A Haas jelenleg a 8. helyen áll a konstruktőri bajnokságban, és a hátralévő két versenyen minden bizonnyal meg is tartják ezt a pozíciót, mivel a 9. helyezett Renault előtt 21 pont az előnyük. Komatszu szerint

nem valószínű, hogy jövőre javítani tudnak a pozíciójukon, sőt az is meglepő lenne, ha nem csúsznának hátrébb.

"A McLaren-Honda nyilvánvalóan rengeteget fog fejlődni" - jósolta. "A Toro Rosso aerodinamikai szempontból most is nagyon erős, és jövőre megkapják a Renault motorját, amely szerintem sokkal erősebb lesz az ideinél. A Renault gyári csapatával is számolnunk kell, hiába vannak jelenleg mögöttünk az erősorrendben."

"Nem mondanám, hogy teljes magabiztossággal várom a következő idényt, szerény elvárásokat kell támasztanunk. Tudatosítanunk kell magunkban, mekkora kihívás áll előttünk, még akkor is, ha csak a jelenlegi pozíciónkat szeretnénk megtartani, mert a miénk nem gyári istálló."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!