Vágólapra másolva!
A grove-i istálló csütörtökön hivatalosan is megerősítette, amit már régóta tudni lehetett: 2017-től a 18 éves kanadai lesz a brazil versenyző utódja.

Forma-1-es körökben régóta nyílt titok volt, hogy a Williams jövőre egy 18 éves versenyzőre, Lance Strollra cseréli le az idei szezon végén visszavonuló veteránját, Felipe Massát. Ezt csütörtökön végre hivatalosan is bejelentették egy grove-i sajtótájékoztatón.

Stroll és Bottas Forrás: Williams

A kanadai tinédzser egy ismert üzletember, Lawrence Stroll fia, aki a 2000-es évek elején híres divatmárkák, így a Pierre Cardin, a Ralph Lauren és a Tommy Hilfiger forgalmazásával szerezte a Forbes szerint ma már 2,4 milliárd dolláros vagyonát. Egyébként lelkes autógyűjtő, a kollekciójában nemcsak régi Ferrarik – többek között egy 250 GTO –, hanem McLarenek és egy Ford GT is van, sőt az övé a quebeci Ferrari kereskedés is.

Az ifjú Stroll ennek köszönhetően ma, a teszttilalom korszakában már szokatlannak számító programmal készülhet a Forma-1-re:

egy 2014-es Williams FW36-tal a világ számos pályáján, köztük a Hungaroringen is vezethetett, miközben a Ferrari egykori fő versenymérnöke, Luca Baldisserri adott neki tanácsokat. Stroll ugyanis korábban a Scuderia tehetséggondozó programjának tagja volt, de onnan kilépett, és magával vitte Baldisserrit is, 2016-ra pedig már a Williams igazolta tesztpilótának, bár eddig egyik hivatalos tesztnapon sem vetették be.

Stroll, aki több mint egy évvel fiatalabb Max Verstappennél – 1998 októberében született –, ugyanakkor nemcsak a pénze miatt juthat el a Forma-1-ig.

Tehetséges is: 2014-ben megnyerte azt az olasz F4-es szériát, amelyben Mick Schumacher az idén lecsúszott a bajnoki címről, majd 2015-ben az új-zélandi Formula Toyota, az idén pedig a rangos F3 Euro bajnoka lett, a harmincból tizennégy versenyen győzelmet aratva.

„Nagy örömmel közölhetem, hogy a 2017-es F1-es szezonban a Williamshez fogok csatlakozni – mondta Stroll a Williams által kiadott videóban. – Ezzel egy álmom válik valóra, köszönettel tartozom mindenkinek, aki segített eljutni idáig. Remélem, jövőre nagyszerű évem lesz, már alig várom."

A Williams bejelentette azt is, hogy Valtteri Bottas egy ötödik szezonra is velük marad. Őt korábban hírbe hozták a Renault-val, amely azonban csak vészmegoldás lett volna számára, ha jelenlegi csapata nem használja ki a szerződésébe foglalt, 2017-re vonatkozó opciót. „A sok szabálymódosításnak köszönhetően nagyon izgalmas év vár ránk" – mondta Bottas.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!