Vágólapra másolva!
Jenson Button elárulta, napi szinten igazodnia kell a WADA előírásaihoz, de évek óta nem találkozott doppingellenőrökkel. Ennek jövőre nagyobb szerepe lehet.

A Forma-1-et gyakran bírálják azért, mert az eredményeket jelentős mértékben befolyásolják az autók teljesítményei, de a vezetés már önmagában is komoly fizikai megterhelést jelent. A versenyzők közül sokan panaszkodnak, mert régebben ez nagyobb kihívás volt, de jövőre új szabályok szerint építik majd az autókat, és még fittebb pilótákra lesz szükség.

Nemrég a Sun című brit bulvárlap megtudta, hogy Lewis Hamilton szintetikus hormon, melatonin segítségével optimalizálja az alvási ciklusait. Valószínűleg ezt a vonalat követve a lap Jenson Buttonnal is beszélt, tőle úgy értesültek, hogy a doppingellenőrzések megszűntek az F1-ben.

Senki sem ellenőrzi őket Forrás: Farkas Péter - Origo

„Engem az idén nem teszteltek, és nem tudok olyan versenyzőről, akit mostanában ellenőriztek. Régebben télen szoktak teszteket végezni, de úgy tűnik, hogy a szúrópróbaszerű vizsgálatoknak véget vetettek. Velem már 3-4 éve nem fordult elő ilyesmi. Régebben a futamok után vizeletmintát kellett adnunk, de ezzel is leálltak” – magyarázta Button.

Minden nap le kell adnunk a WADA-nak, hogy hol leszünk, és naponta egy óráig pontosan ott kell lennünk, ahol mondtuk, hogy leszünk. Nem utazgathatunk csak úgy. Minden reggel 6-7 között le kell adjuk a hotelszobáink címét.”

A fizikai megterhelés és a magas hőmérsékletek miatt komoly sportteljesítmény a versenytávok teljesítése Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Button szerint szinte vallásosan kell igazodniuk a WADA előírásaihoz, és ő nem bánná, ha ezért cserében legalább néha ellenőriznék őket, mert „különben ez csak időpocsékolás.” A szezon végén visszavonuló F1-es pilóta azt mondta, nem tud olyan anyagról, ami tiltott előnyhöz juttathatná a versenyzőket, de úgy véli,

jövőre érdemes lenne ellenőrizni „azokat, akik kicsit ki akarják gyúrni magukat.”

A Forma-1-ben és az autóversenyeken ritkák a doppingvétségek, drogokkal kapcsolatos visszaélésekre viszont volt már példa. A 2000-es évek elején az ígéretes cseh pilóta, Thomas Enge bukott meg, tavaly pedig Franck Montagny-t kapták kokainszármazékok használatán.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!