Vágólapra másolva!
Sergio Pérez szerint nehéz lesz távozó csapattársának pótlása, akivel kőkemény küzdelmet vívott házon belül. Jolyon Palmer küzd, hogy meggyőzze a Renault-t, Esteban Gutiérrez pedig gyors döntést kér a jövőjéről a Haastól - ezt meg is fogja kapni.

Ahogy közeledünk a szezon végéhez, egyre többet tárgyalnak a még szabad ülésekkel rendelkező csapatok a kiadó helyekről, és persze egyre több spekuláció lát napvilágot a még bizonytalan sorsú versenyzőkkel kapcsolatban. A legvonzóbb opciót a konstruktőri bajnokság 4. helyét elfoglaló Force India kínálja.

A csapat helyettes főnöke, Bob Fernley kijelentette: Vijay Mallya tulajdonosnál mindenki "tiszta lappal indul, és minden jelentkezőt az érdemei alapján értékel." Ami a szponzori hátterüket illeti, "nem fordítanak hátat a támogatókkal érkező tehetségeknek", de mivel Nico Hülkenberggel együtt szponzorpénz nem távozik, a terveiket ez nem billenti ki, vagyis nem szorulnak rá hirtelen fizetős pilótára.

Felszabadult egy hely a Force Indiánál Forrás: AFP/Alfredo Estrella

Az ide ácsingózók közt megtalálható Marcus Ericsson, aki elismerte; ettől függetlenül sem zárja ki, hogy a Saubernél maradjon. Csapattársa,

Felipe Nasr azt mondta, a sajtóban megjelent találgatásokkal ellentétben nem áll kapcsolatban a Force Indiával,

viszont a két hét múlva esedékes hazai versenyén, Brazíliában szeretne bejelentést tenni a jövőjéről.

Megszólalt Sergio Pérez is a témában, aki szerint nehéz lesz a távozó Hülkenberg pótlása. "A csapat sikerében óriási szerepe volt, hogy Nicóval keményen hajszoltuk egymást. Az edzéseken és a versenyeken is rendre fél tized volt köztünk" - mondta.

"Olyat akarok a helyére, akinek megfelelő a hozzáállása, jó visszajelzéseket ad, megérti, hogyan működik az autó, és remélhetőleg gyors lesz, és meghajt en

Palmer küzd, Gutiérrez gyors választ vár

A 2017-es állás nélküliek seregében benne van a Renault párosa – Hülkenberg leigazolásának következtében legalább egyiküket ejteni fogja a csapat. Jolyon Palmer elsősorban azt szeretné, ha maradhatna.

"A nyári szünet, sőt, már a budapesti futam óta erősödött a teljesítményem. Minden hétvégén ott vagyok a szeren, sokat javult a tempóm. Mindent megmutatok, amire képes vagyok, és remélem ez elég lesz - nyilatkozta az Autosportnak. - Elégedett vagyok az utóbbi időszak időmérőivel, és az előző három futamon is rendben volt a tempóm."

Palmernek az ösztönei azt súgják, jelenlegi csapattársán, Kevin Magnussenen kívül nincs más jelöltje a Renault-nak a még kiadó ülésre, vagyis a Manornál pallérozott Esteban Ocont nem látja közvetlen fenyegetésnek. Ugyanakkor kijelentette: más lehetőségeket is fontolóra vesz.

Palmer kapar a helyének megtartásáért Forrás: DPPI media/Antonin Grenier

A Haasnál is felszabadulhat egy hely 2017-re, az újonc istállónál Esteban Gutiérreznek van miért izzadni. A mexikói szeretne mielőbbi döntést.

"Szerencsére vannak más opcióink is, melyeket már komolyan fontolóra veszünk. Fontos, hogy lezárjuk a nyitott kérdéseket, hiszen már csak pár futam maradt a szezonból, és

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner a sajtón keresztül – meg valószínűleg nyilván személyesen is – megnyugtatta pilótáját, hogy a kérését teljesítik. "A következő két-három hétben tájékoztatni fogjuk a terveinkről" - mondta.

"Ezen a hétvégén nem akarom spekulációba bocsátkozni, a versenyzésre akarok koncentrálni, és neki is arra kell koncentrálnia, hogy a legjobb formáját hozza." Hozzátette, hogy a döntést még nem hozták meg.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!