Társoldalunk:

Ecclestone falakat emelne a pályákra, a pilótáknak kavicságy is elég

2016.10.28. 17:00

Rosberg, Pérez és Sainz is úgy vélte, Ecclestone ötleteinél vannak fontosabb ügyek is az F1-ben.

Hosszú idő után ismét megosztó nyilatkozattal sokkolta az F1-es közvéleményt Bernie Ecclestone, a sport ügyvezetője. A 85 esztendős üzletember szerint a versenyzés túlságosan biztonságossá vált, ezért betonfalat emelne a kanyarokba.

„A kanyarokban 40 centiméteres falakat akartam építeni – idézte a Times. – „Mindig azt halljuk, hogy a pilóták nem hagyhatják el a pályát. Ne aggódjanak, nem is fogják. Bakuban sem tették, és Monacóban meg Szingapúrban sem szokták. Ha belegondolnak, ott jók is a versenyek.”

Carlos Sainz nekiment a falnak a kanadai időmérőnForrás: AFP/Paul Chiasson

Ecclestone megszólalása nem aratott osztatlan sikert.

„Szerintem van ennél 10 fontosabb dolog is, amivel foglalkoznunk kellene, ha jobbá akarjuk tenni a sportot, még mielőtt a biztonság terén visszalépünk az időben. – nyilatkozta Nico Rosberg, a pontverseny éllovasa az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Ellenfele, a Force Indiánál versenyző Sergio Pérez egyetértett vele. A hazai versenyére készülő Pérez kijelentette, „sok terület van még, ahol javíthatunk a sporton, ahelyett, hogy a biztonságot veszélybe sodorjuk.”

A pályákat mindenképpen lehetne egy kicsit nehezíteni, nem feltétlenül falakkal, hanem úgy, hogy a pilóták megfizessenek a hibáikért. Kicsúszáskor legyen ott kavicságy vagy valami ilyesmi, mert az jót tesz a sportnak, hiszen arra kényszeríti a pilótákat, hogy ne hibázzanak.”

Carlos Sainz szerint a pilóták biztonsága az elsődleges szempont, de Pérezhez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy „használhatnánk eszközöket annak érdekében, hogy inkább a pályát használjuk, és ne kerüljünk előnybe (az elhagyással). Mostanában nem vészes elvéteni a fékpontot, mert nem történik semmi, még a gumikat sem fékezzük el.”

Az USA-ban nehéz lenne összetörni az autótForrás: AFP/2016 Getty Images/Mark Thompson

Daniel Ricciardo vette a lapot Ecclestone nyilatkozata után, neki még a falakkal sem lenne semmi gondja, és emlékeztetett, hogy Lewis Hamilton a sikánt is átvágva védekezett ellene Monacóban.

„Nekem jól jött volna, ha ott fal lenne, mert én nyertem volna a futamot. Nem rajongok a nagyon nyitott helyekért, legalább valami elrettentés lehetne, mert most nem olyan izgalmas a vezetés. Az utcai pályák nagy szerelmese vagyok.”

A Red Bull pilótája elárulta, a versenyzői megbeszéléseken állandó téma az aszfaltozott bukótereknél veszélyesebbnek tartott kavicságyak visszahozása. Úgy vélte, a sebességcsökkendő bordák, „bizonyos helyeken jól vizsgáznak, de a versenyzők még mindig kiszélesíthetik a pályát úgy, hogy nem igazán fizetnek meg érte. Ez bosszant engem a leginkább. Túl sokan megengedhetik maguknak, hogy a tökéletesnél gyengébb teljesítményt nyújtsanak, és ezért kevésbé látszik, ha valaki jól megy.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!