Társoldalunk:

Ricciardo nem adta volna magát olcsón Rosbergnek

2016.10.24. 03:40

Bár a Red Bull nincs meggyőződve erről, szerinte a csapattársa kiesése miatti Virtuális Safety Car-fázis nélkül meg tudta volna védeni a 2. helyét mercedeses riválisa ellen.

Miután a rajtnál a szuperlágy gumik extra tapadását kihasználva megelőzte Nico Rosberget, Daniel Ricciardo egészen az USA Nagydíj 25. köréig tartotta a 2. helyet, amikor másodszor is beállt a bokszba. Ekkor még biztosnak tűnt, hogy a saját kerékcseréje után Rosberg vissza fog kerülni mögé, csakhogy éppen a Max Verstappen lerobbanása miatt elrendelt Virtuális Safety Car-fázist kihasználva kisebb időveszteséggel válthatott új gumikra, és ezzel visszakerült Ricciardo elé.

Pedig az ausztrál versenyző, akinek így be kellett érnie a 3. hellyel, meg van győződve róla, hogy a leintésig meg tudta volna védeni a pozícióját. „Egyértelműen a miénk volt, legalábbis abban a pillanatban – mondta.

Még ha Nico utol is ért volna a végén, nem adtam volna meg magam harc nélkül. Már vártam a csatát, szerintem gyorsak voltunk."  

Ricciardo dühösen kifakadt a rádióban, amikor rájött, hogy Rosberg a bokszban eléje került. „Ez akkor nagyon bosszantott; amint elkezdődött a Virtuális Safety Car fázis, rákérdeztem a rádióban, hogy ez nem lesz jó nekünk, ugye? A mérnököm, Simon (Rennie) azt felelte: nem bizony, nekünk így annyi. Elég dühös lettem, de ez van" – ismerte el az ausztrál.

Ricciardo a második kiállásáig maga mögött tartotta Rosberget, de a verseny végén nehéz dolga lett volnaForrás: AFP/2016 Getty Images/Mark Thompson

„Nicóhoz képest erős volt a tempónk, szerintem az autónk elég jó volt a 2. helyhez. Nagy kár, hogy nem sikerült megszereznünk, de hékás, nem vagyok hajlandó csalódottnak lenni. Menő a dobogón állni itt."

Rosberg azonban a második etapban úgy is tartotta a lépést Ricciardóval, hogy az egy fokozattal keményebb közepes keverékű gumik voltak az autóján, és a VSC-fázis nélkül valószínűleg lágyakat kapott volna a verseny záró szakaszára, míg ellenfelének régebbi közepesekkel kellett volna védekeznie a hajrában.

Ezért a Red Bull Racing főnöke, Christian Horner nem biztos benne, hogy Ricciardo megtarthatta volna a 2. helyet.  

„A pozíció a miénk lett volna, Rosberg autóján viszont egy szett lágy, azaz gyorsabb gumi lett volna – erősítette meg. – Megpróbáltunk volna védekezni, de azt kell mondanom, hogy Rosberg lett volna előnyben."

Ricciardo így is a világbajnoki riválisai előtt végzett Austinban, magabiztosan tartja a 3. helyét a Mercedes párosa mögött. A közvetlen üldözőjévé előlépett Sebastian Vettel már 50 ponttal van mögötte a tabellán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!