Vágólapra másolva!
1980 óta irányítja a csapatot és anyacégét, amelynek menedzsmentjében azonban évek óta hatalmi harcok dúlnak. Dennis idén lejáró szerződését várhatóan nem hosszabbítják meg.

Az Autosport úgy értesült, még az év végén távozik a McLaren Technology Group elnök-vezérigazgatói posztjáról a vállalat meghatározó egyénisége, Ron Dennis.

A 69 éves üzletember, aki előzőleg Project Four nevű csapatát vezette sikerre az F2-ben és az F3-ban (ennek az emlékét máig őrzi a „P4" a McLarenek „MP4" típusjelében), még 1980-ban foglalta el a helyét a Forma-1-es istálló élén, amelyet a következő évben, többedmagával meg is vásárolt. A McLaren azóta hét konstruktőri, tíz egyéni világbajnoki címével a sport egyik leghíresebb alakulata lett, és a tevékenységét egyéb technikai területekre is kiterjesztve sikeres vállalatcsoporttá nőtte ki magát.

Ám a menedzsmentjében évek óta hatalmi harcok folynak a hírek szerint.

Dennis 2009-ben egyszer már átadta az F1-es csapat kormányát az általa választott Martin Whitmarsh-nak, aki azonban nem tudta újra a csúcsra vezetni az istállót, ezért 2014 januárjában, vitatott körülmények között visszavette tőle a pozíciót.

Ron Dennis Fernando Alonsóval Forrás: Steven Tee/McLaren

Dennisnek jelenleg 25%-os részesedése van a McLaren Groupban, de szerette volna megszerezni a Mumtalakat nevű bahreini cég 50%-os, valamint régi cégtársa, Mansour Ojjeh 25%-os részét is, hogy az egész vállalatcsoport az övé legyen. Ehhez azonban egy megadott határidőig elő kellett volna teremtenie a fedezetet, ami nem sikerült neki, ezért az év végén lejáró szerződését nem hosszabbítják meg.

Az Autosport kérdésére a McLaren azt közölte, Dennis „nem mond le", és a tulajdonosi hányadról zajló egyezkedés megszokottnak számít a vállalat történetében.

– tették hozzá.

Maga Dennis az F1 Racingnek pár hónappal ezelőtt kijelentette, hogy soha nem akar visszavonulni. „Néha azzal szoktam kezdeni a beszédeimet, hogy egész életemben nem dolgoztam egyetlen napot sem, és ez többé-kevésbé megfelel a valóságnak, hiszen imádom, amit csinálok. Nem érzem munkának, akkor meg miért hagynám abba?" – vetette fel.

Ha azonban a többi tulajdonos eltávolítja őt a McLaren Group éléről, nem lesz választása. A csoport egyébként három vállalatból áll: az F1-es csapatból, azaz a McLaren Racingből, valamint a különféle műszaki megoldásokkal foglalkozó McLaren Applied Technologies-ből és az utcai szupersportkocsikat gyártó McLaen Automotive-ból. Az utóbbinak szintén Dennis az elnöke, az ottani pozícióját az év végi átrendeződés várhatóan nem fogja érinteni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!