Vágólapra másolva!
A McLaren motorszállítója csupán az erőforrás megbízhatóságán próbált javítani, de Jenson Button szerint ennek mellékhatásaként az autó gyorsabb is lett. Igaz, ez egyelőre nem látszik.

Bő egy héttel ezelőtt hazai pályán szégyenkezett a Honda, mivel a McLarenek képtelenek voltak kitörni a középmezőnyből, sőt inkább a pilóták utolsó harmadában szerénykedtek. Sejtették, hogy nehézségeik lesznek, de taktikai okokból már Malajziában új motort szereltek be Fernando Alonso autójába, és bár nem így tervezték, végül Jenson Button is megkapta a továbbfejlesztett változatot.

A Honda eredetileg csak a megbízhatóságon akart javítani, az FIA vissza is adott nekik egy fejlesztési zsetont. Alonso Malajziában azt mondta, az új verzió pontosan ugyanannyi lóerős, mint az előző, de Button rámutatott, hogy miért érte meg mégis a befektetett munka.

Még nem elég gyors a Honda Forrás: Andy Hone/LAT Photographic

„A megbízhatóság jót tesz a teljesítménynek is, mert a motort így agresszívebb stratégiával lehet használni. Az időmérőn ez nem jelent különbséget, a versenytempó terén viszont segítséget jelent” – magyarázta Button, aki a Japán Nagydíj időmérője után kapta meg az új fejlesztést.

A futamon azonban nem tudta ezt kihasználni, mert beragadt a lágy gumikkal rajtoló Manorok mögé, és a teljes versenytáv alatt is csak néhány helyet javított. Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója elmondta, Japánban azért voltak lemaradva, mert a pálya jellege nem kedvezett az autónak, és elismerte, hogy

a motorjuk sincs még a Mercedes szintjén.

„Ezek a tényezők együttesen nehéz hétvégét okoztak számunkra, de ahogy a versenyzők is elmondták, néhány pálya vonalvezetése viszont kedvezett nekünk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!