Vágólapra másolva!
A sztárpilóták 2018 végéig a Mercedesnél maradnak, a menedzsment ennél hosszabb időre tervez. Lauda elárulta azt is, hogy mennyit keres a csapat elnökeként.

Lewis Hamilton és Nico Rosberg szerződéseinek meghosszabbítása után a Mercedes-csapat menedzsmentje is sorra kerül: a Speed Week megkérdezte Niki Laudát, és a korábbi háromszoros világbajnok elárulta, hogy Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója, és ő maga is további évekre a csapat élén maradna. A tárgyalások már megkezdődtek a szerződésük meghosszabbításáról.

Lauda szerint „logikus” lenne, ha 2020-ig írnának ismét alá, mert addig él a csapatot az F1-hez láncoló Concorde szerződés. Ez egyértelműsíti, hogy egyikük sem törekszik arra, hogy az F1 tulajdonosváltása után tisztséget vállaljanak a sport irányításában, és 2020-ig mindenképpen számolnak a Mercedesszel az F1-ben attól függetlenül is, hogy a Formula E-vel is előszerződést kötöttek.

Wolff és Lauda maradna a fedélzeten Forrás: Daimler

A korábbi háromszoros világbajnok Wolff 30%-os tulajdonrésze mellett 10%-ot birtokol a csapatot működtető cégben, ami az elsöprő sikerek ellenére továbbra is veszteséges (legalábbis a könyvelése szerint), ráadásul

F1-es léptékkel mérve Lauda nem is keres kiemelkedő összeget.

„750 ezer eurós fizetést kapok a munkámért – nyilatkozta. – Erről az új szerződés kapcsán is tárgyalunk. Természetesen a bajnoki címek után bónuszok is járnak, de ezek az én esetemben igen szerények, nem milliós nagyságrendűek.”

A DTM múlt hétvégi szezonzáróján Wolff is megerősítette, hogy foglalkoznak a szerződéseik meghosszabbításával, és hozzátette, hogy „hamarosan le is kellene ezt zárnunk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!