Vágólapra másolva!
A címvédő motorhibájából profitáló Rosberg meglógott, és öt futammal a bajnokság vége előtt 23 ponttal vezeti a tabellát. A versenyzők által az egyik legélvezetesebb pályának tartott Szuzukában eddig Hamilton teljesített jobban, de Rosberg az idén rendre azokon a pályákon nyer, ahol korábban ez nem sikerült neki.

Fejezetek a Japán Nagydíj történetéből

Bár a Forma-1-ben szereplő japán versenyzők közül eddig senki nem tudott komoly sikereket elérni, a bajnokság elképesztő népszerűségnek örvend az országban. Japán számos szállal kötődik a Forma-1-hez, elég csak a már klasszikusnak számító nagydíjukra van a Honda motorral elért világbajnoki címekre gondolni. Több bajnokságon kívüli futam után az első Forma-1-es Japán Nagydíjat 1976-ban rendezték Fudzsiban. Emlékezetes versennyel sikerült nyitniuk – ez volt az a futam, ahol Niki Lauda és James Hunt világbajnoki küzdelme az utóbbi javára dőlt el, miután a néhány hónappal korábban balesetet szenvedett osztrák nem volt hajlandó versenyezni a szakadó esőben.

Hamilton tavaly megnyerte a versenyt Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Hoch Zwei

A Japán Nagydíjat 1977-ben is Fudzsiban rendezték meg, a második verseny azonban szomorúbb okokból maradt emlékezetes: Gilles Villeneuve és Ronnie Peterson ütközése után a kanadai pályáról kirepülő Ferrarija két néző halálát okozta. A Forma-1 ezután 10 évig nem tért vissza Japánba, a nagydíj története 1987-ben Szuzukában folytatódott.

Két év kivételével azóta mindig ez a pálya adott otthont a versenynek, 2007-ben és 2008-ban viszont újra Fudzsi jutott szerephez.

A Forma-1 hagyományosan az idény végén látogat el Japánba, sokáig az utolsó, vagy az utolsó előtti futamot rendezték itt. A világbajnoki cím sorsa ezért kifejezetten gyakran, eddig összesen 12 alkalommal dőlt el az országban, 1987 és 1991 között például zsinórban öt évben. Ayrton Senna is itt biztosította be mindhárom világbajnoki címét, a jelenlegi mezőnyből pedig Sebastian Vettel a második sikerét ünnepelhette Szuzukában 2011-ben.

A Japán Nagydíjon aratott győzelmek tekintetében Michael Schumacher a csúcstartó,

ő 6 versenyt nyert Szuzukában. Vettel követi a ranglistán 4 győzelemmel, de Lewis Hamilton is már háromszor diadalmaskodott Japánban. A csapatok közül a McLaren a csúcstartó 9 győzelemmel.

Emlékfoszlány

A Forma-1 történetének talán leghírhedtebb rivalizálása, Ayrton Senna és Alain Prost szinte példátlan módon elmérgesedett kapcsolata az 1990-es Japán Nagydíjon érte el a mélypontot. Korábbi sérelmek, vitatható döntések és a két pilóta között évek óta zajló, egyre intenzívebbé váló küzdelme vezetett el odáig, hogy Senna az 1990-es suzukai futamon szándékosan nekiütközött Prost autójának, bebiztosítva ezzel a második világbajnoki címét. A korszak két legkiválóbb versenyzőjének bajnoki párharca az előző évben is Japánban dőlt el, ráadásul hasonló módon, de akkor Prost került ki győztesen az ütközetből, miután bezárta a kaput a szokásához híven agresszív előzéssel próbálkozó Senna előtt. Prost kiesett, Senna megnyerte a versenyt, de a brazilt egy szabálytalanság miatt kizárták, amivel a bajnoki címet is elbukta.

A következő felvonásra egy évvel később került sor, ezúttal Senna vezette a tabellát Prost előtt, amikor az utolsó előtti fordulóra Szuzukába érkezett a mezőny. A brazil megszerezte a pole pozíciót, majd arra kérte a versenyigazgatóságot, hogy az első rajtkockát helyezzék át a kevésbé piszkos bal oldalra. Az FIA-elnök Jean-Marie Balesetre ebben nem egyezett bele, amivel feldühítette Sennát – a brazil biztos volt benne, hogy a francia elnök a honfitársát, Prostot szeretné bajnokként látni. Senna aggályai beigazolódtak, a pálya tisztábbik feléről induló ellenfele átvette a vezetést a rajtnál. Sokáig azonban nem jutott, mert az első kanyar előtt Senna nagy tempóval nekiment a Ferrarinak, és mindkettejük versenye a kavicságyban ért véget. Noha először szerencsétlen balesetről beszélt, Senna később beismerte, hogy szándékosan lökte ki Prostot, aki érthető módon felháborodott a szerinte „gusztustalan" manőveren.

Az elmúlt öt év győztesei:

2015 Lewis Hamilton (Mercedes)
2014 Lewis Hamilton (Mercedes)
2013 Sebastian Vettel Red Bull)
2012 Sebastian Vettel (Red Bull)
2011 Jenson Button (McLaren)

Az elmúlt öt év edzéselsői:

2015
Nico Rosberg (Mercedes)
2014
Nico Rosberg (Mercedes)
2013
Mark Webber (Red Bull)
2012
Sebastian Vettel (Red Bull)
2011
Sebastian Vettel (Red Bull)

A hétvége fő témái

Visszavág-e Lewis Hamilton a malajziai kudarc után?

Az egész idényre jellemző, hogy a Mercedes két pilótája között ide-oda billen a mérleg nyelve, Malajziában Nico Rosberg kapott egy óriási löketet a világbajnoki cím felé vezető úton. A német 8 pontos előnnyel kezdhette meg a hétvégét, a verseny azonban Hamilton számára kezdődött jobban: Rosberg az utolsó helyre esett vissza, miután Vettel kiforgatta a rajtnál, a pole pozícióból induló Lewis Hamilton pedig magabiztosan vezette a futamot. Egészen a 41. körig, ekkor azonban tönkrement a motorja, és kénytelen volt feladni a versenyt.

Szuzuka szinte érintetlen maradt a megépítése óta Forrás: FIA

Rosberg a mezőny végéről is felért a dobogóra, és 23 pontra növelte az előnyét, ami 5 futammal az idény vége előtt még mindig m garancia semmire, de tény, hogy ő várhatja sokkal kedvezőbb pozícióból a hajrát. Hamilton műszaki hibája után persze újra szárnya kaptak az összeesküvés-elméletek, melyek szerint a Mercedes szándékosan intézi úgy, hogy az idén Rosberg legyen a világbajnok, de Hamilton azóta többször is kijelentette, hogy 100 százalékosan megbízik a csapatában. A motorhibájára viszont válaszokat követelt - csak csütörtökre derült ki, hogy egy hajtórúd-csapágy okozta.

Meddig lehet kordában tartani a Red Bull versenyzőit?

Az idény elején alighanem kevesen gondolták volna, hogy a Red Bull októberben Daniel Ricciardóval és Max Verstappennel fog kettős győzelmet aratni, ráadásul úgy, hogy a csapathoz májusban felvitt holland már dicsekedhet egy futamgyőzelemmel. A szezont a Ferrari kezdte a Mercedes legfőbb kihívójaként, de a Red Bull az elmúlt hónapok során fokozatosan lehagyta őket, és már ők számítanak a második erőnek.

Az idén már nem a Red Bull üldözi a Ferrarit, hanem fordítva Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Ebben nagy szerepe van a remekül teljesítő pilótapárosnak, akiknek viszonya egyelőre a pályán és azon kívül is mentes a konfliktusoktól, ezért az istálló – ahogy Malajziában láthattuk – még hagyja őket szabadon versenyezni. A 19 éves Verstappen agresszív stílusát ismerve azonban sokat szerint csak idő kérdése, hogy a dobogós helyezésekért, a Mercedes problémái esetén pedig akár a győzelemért harcoló csapattársak összeütközzenek, ami csapaton belüli háborúhoz is vezethet a kiegyensúlyozottan teljesítő pilóták között.

Mennyit javult a Honda „GP2-es” motorja?

A tavalyi Japán Nagydíj egyik emlékezetes, azóta is sokat emlegetett jelenete volt, amikor az autója tempójával elégedetlen Fernando Alonso többször is élesen bírálta a gyenge Honda motort a csapatrádión keresztül, egy alkalommal egyenesen „GP2-es motornak” titulálta azt élő adásban. A japán gyártó számára azért is lehetett kínos a kétszeres világbajnok spanyol kritikája, mert Szuzuka az abszolút hazai pályájuk, a hatvanas években ők építették az autóik tesztelése céljából, ezért a versenyeken általában a Honda teljes vezérkara jelen van.

Alonsónak az idén is jól jönne az eső Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Egy évvel később kijelenthető, hogy a McLaren-Honda sokat fejlődött, az idei szezonban már egyik pályán sem meglepő, ha pontszerző helyen végeznek. A Japán Nagydíjra ráadásul bevetik az idei utolsó fejlesztési csomagjukat, és egy új hajtáslánccal szállnak harcba a tavalyi pontokért. Alonso a malajziai szabadedzéseken már kipróbálta a frissített motort, és az ezért járó büntetéseket is letudta. A hajtáslánc a McLaren szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket, különösen biztatónak találták, hogy Alonso a péntek délelőtti gyakorláson az 5., a délutánin a 7. helyen végzett. Japánban élesben is bevetik az új erőforrást, és talán feledtetni tudják a tavalyi, pont nélkül zárt verseny eredményeit.

A hétvége programja

2016. október 7., péntek

  • 3.00–4.30 1. szabadedzés
  • 7.00–8.30 2. szabadedzés

2016. október 8., szombat

  • 5.00–6.00 3. szabadedzés
  • 8.00–9.00 Időmérő

2016. október 9., vasárnap

7.00– Japán Nagydíj

Vettel a jelenlegi mezőny legsikeresebb pilótája Szuzukában, de az idén nincs sok esélye a győzelemre Forrás: AFP/Toru Yamanaka

Hossz: 5807 méterrel a hosszú pályák közé tartozik. Érdekesség, hogy a szuzukai az egyetlen pálya a versenynaptárban, amelynek a vonalvezetése keresztezi önmagát.

Pályacsúcs:
Michael Schumacher tartja 1:28.954-es idővel, ezt még a 2006-os időmérőn futotta a Q2-ben.

A leggyorsabb kanyar: A 130R névvel illetett, 15-ös számmal jelölt jobbost 300 km/ó feletti tempóval veszik be a pilóták, sokak szerint ez az egész versenynaptár egyik legtrükkösebb kanyarja. A kanyar gyakran óriási balesetek helyszíne volt, de néhány remek manővert is láthattunk, Alonso például az egyik legemlékezetesebb előzését itt hajtotta végre Schumacher ellen a 2005-ös futamon.

A leglassabb kanyar: Szuzuka a gyors fordulóiról híres, de azért itt is találunk egy lassú hajtűkanyart: a 11-es kanyarban a tempó alig haladja meg a 70 km/ó-t.

Massa az F1-ben utoljára látja az ikonikus óriáskereket Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A legjobb szektor: Az első 7 kanyart magába foglaló, rendkívül gyors első szektor a pilóták abszolút kedvence, többek szerint ez a világ legélvezetesebb pályaszakasza.

A legjobb előzési pont: A legtöbb sikeres manővert az első kanyarban hajtják végre, de kedvelt előzési pont a két Degner utáni hajtűkanyar és a 16/17-es számmal jelölt sikán is. A legtöbb pályával ellentétben itt csak egy DRS zóna van, a célegyenesben.

Végsebesség: A tavalyi időmérőn Nico Rosberg érte el a legnagyobb sebességet, 315,5 km/ó-val száguldott a szélegyenesben.

Stratégia, gumik

*
A Pirelli ugyanazt a három gumikeveréket – a kemény, a közepes és a lágy abroncsokat – vitte el Japánba, mint az egy héttel korábbi Malajziai Nagydíjra. A sportigazgató Paul Hembery úgy véli, a lágy gumik használata a több stratégiai variáció miatt feldobhatja a versenyt. „Valószínűleg már szombaton megkezdődik a taktikázás a gumikkal – jósolta Hembery. – De akárhogy is alakulnak az edzések, a versenyen a kemény keveréket fogják a leggyakrabban használni, csakúgy, mint Malajziában. Gyorsan elhasználódnak az abroncsok, ami valószínűleg többféle taktikai megoldáshoz vezet majd.”

Így választott gumit a mezőny Szuzukára Forrás: Pirelli

* Az istállók gumiválasztásában a Japán Nagydíjon sincsenek nagy különbségek. Értelemszerűen mindenki a gyorsabb lágy keverékből kérte a legtöbb szettet, a két keményebb fajtából 2-4 garnitúrát rendeltek. A Ferrari bátrabban nyúlhat a lágy gumikhoz, mint a többiek, egyedüliként ők rendeltek 9 szettet a legpuhább abroncsból. Vettel pedig az egyetlen pilóta a mezőnyben, aki a közepes abroncsokból csupán egy szettet kért. A Mercedesnél csapaton belül annyi az eltérés, hogy Hamilton a kemény, Rosberg pedig a közepes keverékből használhat eggyel több szettet.

* Tavaly négyen teljesítették a futamot három bokszkiállással, de egyikük sem szerzett pontot, mindenki más kétszer cserélt kereket. A versenyzők többsége két etapot teljesített a kemény gumikkal, egyet pedig a közepessel, de a győztes Hamilton a második etapjában is közepeseket használt.

Ezt várják a főszereplők

Mercedes

  • 2015-ös edzéseredmény: Rosberg 1., Hamilton 2.
  • 2015-ös versenyeredmény: Rosberg 2., Hamilton 1.

A malajziai kettős Red Bull-győzelem ellenére a Japán Nagydíjnak is a Mercedes a toronymagas esélyese, hiszen Szepangban sem a tempójuk fosztotta meg őket a sikertől. A legnagyobb kérdés talán nem is az, hogy nyernek-e, hanem hogy ezúttal melyik pilótájuk lesz jobb formában, illetve melyikük fut bele kevesebb problémába. A nyomás most a 23 pontos hátrányban lévő Hamiltonon van, neki mindenképpen nyernie kell, de

Rosberg sem kényelmesedhet el, sorozatos 2. helyekkel nem lenne biztos a világbajnoki címe.

„A malajziai futam után én kerülte előnybe a világbajnoki küzdelemben, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. De eddig sem gondoltam a pontversenyre, és ez nem most fog megváltozni. Azért vagyok itt, hogy a soron következő versenyt megnyerjem, mindig ez a célom” – jelentette ki Rosberg, aki még egyszer sem nyert Japánban, de ez nem sokat jelent – Spában, Monzában és Szingapúrban is idén győzött először.

Hamilton a malajziai kiesés után kifakadt az idei műszaki hibái miatt, és válaszokat követelt a Mercedestől, de úgy tűnik, azóta sikerült megnyugodnia.

– nyilatkozta. - A srácoknak is fáj, ami történt, és tudom, mindent megtesznek azért, hogy legközelebb minden rendben legyen. Voltam már ennél mélyebb ponton is.”

Ferrari

  • 2015-ös edzéseredmény: Vettel 4., Räikkönen 6.
  • 2015-ös versenyeredmény: Vettel 3., Räikkönen 4.

A Ferrari gyenge hétvégén van túl: Malajziában nem tudták felvenni a versenyt a Mercedesszel és a Red Bull-lal, Vettel ráadásul rögtön a rajt után kiesett. Rosberg megforgatásáért pedig meg is büntették, ezért a szuzukai időmérő után 3 hellyel hátrébb sorolják majd a rajtrácson. A németnek az idei szezonban számos problémával kellett megküzdenie, és az utóbbi időben Räikkönent sem tudja egyértelműen maga mögé utasítani.

A finn Malajziában zsinórban harmadszor ért célba a 4. helyen, és ez elég volt ahhoz, hogy megelőzze a csapattársát a tabellán: 7 ponttal áll Vettel előtt a 4. helyen.

A Ferrari aerodinamikai fejlesztéseket is bevetett a Malajziai Nagydíjon, de nem tudtak közelebb kerülni a riválisaikhoz. Räikkönen szerint csak időre van szükség ahhoz, hogy beérjenek a fejlesztések. „Folyamatosan próbálgatjuk a megoldásokat, és közben rengeteget tanulunk – magyarázta. - Néha élesben is bevetjük az újításokat, néha nem. Jövő héten újra próbálkozunk, mert a malajziai hétvégénk nem alakult simán, ezért több adatra van szükségünk.”

Williams

  • 2015-ös edzéseredmény: Bottas 3., Massa 5.
  • 2015-ös versenyeredmény: Bottas 5., Massa 17

A Williams lemaradása 3 pontra nőtt a Force Indiához képest a konstruktőri tabellán, de öt futammal az idény vége előtt továbbra is teljesen nyitott a bajnokság 4. helyéért zajló küzdelem. A technikai igazgató Pat Symonds most abban bízik, hogy a Mercedes új motorfejlesztéseiből ők profitálnak többet a hátralévő versenyeken.

– mondta a brit.

Red Bull

  • 2015-ös edzéseredmény: Ricciardo 7., Kvjat 10.
  • 2015-ös versenyeredmény: Ricciardo 15., Kvjat 13

A Red Bull a Mercedes problémáit nem számítva is meggyőző teljesítményt nyújtott Szepangban, Verstappen a versenytempója alapján egy normális lefolyású versenyen is harcba szállhatott volna Hamiltonékkal. Az osztrákok ráadásul arra számítanak, hogy a szuzukai pályán még versenyképesebbek lesznek. „Ezen a pályán talán jobban megmutatkoznak az autónk erősségei – nyilatkozta a csapatfőnök Christian Horner. -

Force India

  • 2015-ös edzéseredmény: Pérez 9., Hülkenberg 11.
  • 2015-ös versenyeredmény: Pérez 12., Hülkenberg 6.

A Force India 12 ponttal zárta le az erős hétvégéjét Malajziában, és 2 ponttal növelték az előnyüket a konstruktőri bajnokság 5. helyén álló Williamshez képest. „Megint megmutattuk, hogy a VJM09-es autó bármilyen pályán versenyképes tud lenni – nyilatkozta a csapatfőnök Vijay Mallya. – A verseny kicsit szerencsétlenül alakult számunkra, de kihoztuk belőle a legtöbbet, és fontos pontokat szereztünk. Szuzukába is nagy önbizalommal utazhatunk, itt is sikerülhet jó eredményeket elérnünk.

Renault

  • 2015-ös edzéseredmény (Lotus néven): Grosjean 8., Maldonado 13.
  • 2015-ös versenyeredmény (Lotus néven): Grosjean 7., Maldonado 8.

Jolyon Palmer számára a Malajziai Nagydíj hozta meg az áttörést, a Renault brit újonca a 16. versenyén szerzett először pontot egy 10. hellyel. Tisztában van vele, hogy ehhez némi szerencsére is szüksége volt, de szerinte a Renault autója egyébként is fokozatosan fejlődik.

– magyarázta. – Most végre összejött, már itt volt az ideje. Ráadásul néhány gyorsabb autót is sikerült megvernünk, ezért összességében is remek munkát végeztünk, végre kezd összeállni a csomagunk.”

Toro Rosso

  • 2015-ös edzéseredmény: Sainz 12., Verstappen 15.
  • 2015-ös versenyeredmény: Sainz 10., Verstappen 9.

A Toro Rosso Malajziában sem tudta hozni az idény első felében mutatott remek formáját, de ezúttal az autójuknak kevésbé kedvező pályán sem maradtak le sokkal a pontszerzésről, Danyiil Kvjat a 11. helyen ért célba. Az orosz szerint a Ferrari tavalyi motorját használó istálló a hátralévő versenyeken sem bízhat sokkal jobb eredményekben. „Néhány pontot persze bármikor szerezhetünk, ha számunka szerencsésen alakulnak a versenyek, de

Sauber

  • 2015-ös edzéseredmény: Ericsson 17., Nasr 18.
  • 2015-ös versenyeredmény: Ericsson 14., Nasr 20.

A Malajziai Nagydíj után már a csapat brazil pilótája, Felipe Nasr is elismerte, hogy a Saubernek szerencsére lenne szüksége a pontszerzéshez az utolsó versenyeken. Ha ez nem sikerül nekik, a konstruktőri bajnokság utolsó helyén zárják a 2016-ös évet. “Viszünk néhány kisebb fejlesztést Japánba, meglátjuk, változik-e a helyünk az erősorrendben – nyilatkozta Nasr. -

McLaren

  • 2015-ös edzéseredmény: Alonso 14., Button 16.
  • 2015-ös versenyeredmény: Alonso 11., Button 16.

A McLaren elmúlt futamokon nyújtott teljesítménye bizakodásra ad okot, ezért a csapatfőnök Eric Boullier Szuzukában is a kettős pontszerzést tűzte ki célként. Ezúttal ráadásul élesben is bevetik azt az új motort, amelyet Alonso a malajziai szabadedzéseken már kipróbált. „A malajziai kettős pontszerzésünk mindenképpen motiváló, és nagyszerű, hogy a szerelőink megkapták a jutalmukat a kemény munkájukért. Bízom benne, hogy Szuzukában is hasonló eredményeket érhetünk el – reménykedett Boullier. –

Manor

  • 2015-ös edzéseredmény: Stevens 19., Rossi 20.
  • 2015-ös versenyeredmény: Stevens 19., Rossi 18.

A Manornál jelenleg az a legnagyobb kérdés, hogy kik vezetik az autóikat a 2017-es idényben. A Mercedes által támogatott, a Manornak idén már pontot is szerző Pascal Wehrlein biztos benne, hogy jövőre is helye lesz a mezőnyben. „A Mercedes versenyzője vagyok, és mindannyian elégedettek velem” – jelentette ki. – Tudom, hogy a lehető legjobbat akarják nekem, és megpróbálják megtalálni számomra a legjobb lehetőséget. Nem kell aggódnom a jövőm miatt, ez nagyon jó.” Wehrlein azt sem bánná, ha továbbra is a Manor színeiben kellene versenyeznie, szerinte a kis csapat remek munkát végez.

Haas

Rosszabbul nem is alakulhatott volna a Haas malajziai versenye, mindkét pilótájuk idő előtt kiesett. Romain Grosjean versenyének fékhiba vetett véget, Esteban Gutiérrez autójáról pedig leesett a bal első kerék.

– mondta Günther Steiner csapatfőnök. „Arra azonban nem számítunk, hogy Japánban megismétlődnek a hibák, és remélem, a kemény munkánk az eredményeken is meglátszik majd.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!