Vágólapra másolva!
Miután a szepangi szabadedzéseken kipróbálták, és azóta kielemezték a működését, arra jutottak, hogy a hazai versenyükön érdemes bevetniük. Button marad a régi változatnál.

Fernando Alonso a Japán Nagydíj egész hétvégéjére megkapja a Honda továbbfejlesztett motorblokkját. Ezt múlt pénteken, a malajziai szabadedzéseken már kipróbálták az autójában, ami egyrészt arra volt jó, hogy adatokat szerezzenek róla az éles bevetés előtt, másrészt túlessenek a keret túllépéséért járó rajtbüntetésen, amelyet így Alonsónak nem az autógyár hazai versenyén kellett letöltenie.

Szuzukában már szabadon felhasználhatja az új motort, miután a Honda által elvégzett elemzés kielégítő eredménnyel zárult.

Jenson Button viszont továbbra is egy régi specifikációjú hajtáslánccal fog versenyezni,

bár az új kipufogórendszert, amelyet is Szepangban bevetettek, mindketten megkapják. A Honda erre és a motorra is egy-egy fejlesztési zsetont költött, így egyetlen zsetonja maradt erre a szezonra.

Alonso Szuzukában már a versenyre is megkapja az új motort Forrás: AFP/Pedro Ugarte

A Malajziai Nagydíj még csak a második alkalom volt az idén, amikor a McLaren mindkét autójával pontot tudott szerezni, és Alonso úgy látja, a Honda kezd „kreatívabban" állni a tervezéshez. „Néha frusztrálónak érezzük a helyzetünket, mert azonnali fejlődést akarunk, de az F1-ben nincsenek csodák, minden időbe telik – mondta Szuzukában. – Ők azonban szép munkát végeznek, megteszik, ami lehetséges. Végre kezdenek jönni az eredmények is, és szerintem egy kicsit több ötletük van."

A McLaren már 62 pontot gyűjtött az idén, míg tavaly az egész szezon alatt csupán 27-et, Alonso azonban figyelmeztetett rá, hogy ez nem garancia a 2017-es sikerre. „Az előző évhez képest nagyot léptünk előre, de a következő évre megint nagy lépést kell tennünk, a Q3 utolsó pozíciói helyett a dobogóért és a győzelmekért kell tudnunk harcolni – mondta. – Ez még nem lehetetlen. Adottak hozzá a lehetőségeink, a létesítményeink és a tehetséges szakembereink."

„Csak idő kérdése, hogy mikor leszünk képesek nyerni. Igyekszünk minél hamarabb eljutni odáig, de majd meglátjuk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!