Vágólapra másolva!
Gyakran látni, hogy az F1-es pilóták zenét hallgatnak a rajtok előtt. Elárulták, mit szeretnek hallgatni, ha éppen vezetnek - persze, nem a versenyeken.

F1-es bulik ideális kelléke lehet a lista, amit az USA Nagydíjat rendező Circuit of the Americas állított össze a versenyzők javaslatai alapján. A pálya képviselői azt kérdezték a pilótáktól, hogy milyen zenét hallgatnak vezetéshez, és néhányan amerikai témájú válasszal is szolgáltak. Összegyűjtöttük a számokat, és lejátszási listába rendeztük őket.

A listán jól látható, hogy a pilóták ízlése igencsak eltér. Lewis Hamilton rapre és R&B-re szavazott, Sebastian Vettel és Nico Rosberg inkább pop-rock klasszikusokat választott, Max Verstappen pedig a mezőny legnagyobb Michael Jackson rajongójának tűnik. Danyiil Kvjat, valamint Felipe Nasr inkább a rockzenére szavazott.

A Ferrari versenyzői a zenehallgatás terén is nehezen szakadnak el a foglalkozásuktól, érdemes kiemelni, hogy Vettel beválogatta Prince-től a Little Red Corvette-et (A kis piros Corvette), Kimi Räikkönen pedig az "A Horse with No Name" (A Névtelen ló) című dalt is beválogatta.

A teljes lista az alábbi tweetben látható:

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!