Vágólapra másolva!
Szerinte nem sokat számított, hogy Max Verstappen szemfülesen visszaelőzte a rajt után, és azon sem lepődött meg, hogy Nico Rosberg bepróbálkozott mellé.

A Ferrari ismét lecsúszott a dobogóról, miután Sebastian Vettel már a rajtnál összetörte az autóját, Kimi Räikkönen pedig úgy is csupán a 4. lett, hogy Lewis Hamilton az élről kiesett, Nico Rosberg pedig a mezőny végéről tért vissza a legjobb 3 közé. Räikkönen a rajt utáni kavarodást kihasználva megelőzte Max Verstappent, a virtuális Safety Car-fázis (VSC) végén azonban a szemfüles tinédzser visszaszerezte a pozícióját ellenfelétől.

„Alaposan az előírt köridő fölött kell lenni a VSC alatt, nagyon közel autóztam (Sergio) Pérezhez, és kicsit találgatni kell, hogy mikor lesz vége a VSC-nek” – magyarázta a történteket.

Räikkönen nem tudta feltartani Verstappent - még több kép a galériában! Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

„Ez körülbelül 10 másodperccel a jelzés után történik, úgyhogy (Verstappen) vagy tökéletesen időzített vagy kicsit mázlija volt. Kiugrott, és megelőzött, nem tudom, hogy csinálhattunk-e volna valamit jobban, de nem hiszem, hogy ez olyan borzasztóan befolyásolta a versenyt. Persze, nem volt ideális helyzet. Meg kell vizsgáljuk ezt, hogy tanulhassunk belőle.”

Räikkönen utána egy ideig a 3. helyen is haladt, mert a következő VSC fázis során Verstappen kiállt előle kereket cserélni.

Úgy tűnt, egy bokszkiállással megpróbálják teljesíteni a távot, de amikor Nico Rosberg utolérte, és kemény gumikra váltott, ő is a bokszba hajtott. Csatázni kezdtek a 4. helyért, ami Hamilton kiesésével később dobogót ért a Mercedes versenyzője számára.

Rosberg a 2-es kanyarban, egy vakmerő manőverrel nekikoccant a Ferrarinak, de mindketten folytatni tudták a versenyt. A pontverseny éllovasa 10 másodperces időbüntetést kapott, de a futam végére elegendő előnye maradt ahhoz, hogy megtarthassa a 3. helyet Räikkönen előtt.

„Befordultam a 2-es kanyarba, és hirtelen láttam egy villanást a tükörben. Jobbra kellett mennem, különben mindketten ott fejeztük volna be a versenyünket. Megsérült a padlólemezem, és ez nyilvánvalóan nem segített. Őt megbüntették, de a végeredményt ez nem változtatta meg” – kesergett Räikkönen, aki elismerte, hogy nem ilyen eredményekért szeretne küzdeni.

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke is elismerte, hogy nem az általuk elvárt eredményeket hozták, és kijelentette, hogy „a maihoz hasonló taktikus versenyeken alapvető jelentőségű, hogy mindkét autónk a pályán legyen.”

Arrivabene szerint a Vettellel történtek után agresszív stratégiára állították át Räikkönent, de először beszorult egy gumidarab a hátsó szárnyánál, utána Rosberg ütközött az autójának.

„A rajtbaleset után beszéltem Sebbel, és a sportbírók döntését inkább nem kommentálnám” – mérgelődött Arrivabene. Vettel elnézést kért Rosbergtől a történtek miatt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!