Vágólapra másolva!
Korábban Spában, Monzában és Szingapúrban sem nyert, az idén viszont mindhárom futamon 1. lett. Szepang is szerepel a bakancslistáján, ráadásul tavaly itt is kikapott Hamiltontól és Vetteltől.

Sorozatban nyeri a versenyeket Nico Rosberg olyan pályákon, amelyeken Lewis Hamilton tűnt esélyesebbnek, és a háromszoros világbajnok korábban győzött is rajtuk. Rosberget sokan leírták a nyári szünetben, miután 43 pontos előnyből 19 pontos hátrányba került, a vakáció óta viszont csak ő tudott nyerni, és Szepangban is folytatná a sorozatát. Korábban itt sem nyert még.

„Hihetetlen helyzet egy versenyző számára, amikor minden hétvégén esélyes a győzelemre. Nem fogok biztosra menni, de mostanában jó formában vagyok, és ezt most élvezem. A következő versenyeken viszont bárki esélyes lehet” – vélte a Mercedes pilótája, akit az idén csak Lewis Hamilton tudott legyőzni, mivel Max Verstappen úgy nyerte meg a Spanyol Nagydíjat, hogy a futam elején az Ezüstnyilak kiütötték egymást.

Rosberg a nyári szünet óta nagyon jó formában van Forrás: AFP/Mohd Rasfan

A Mercedesnél tartottak az előző, Szingapúri Nagydíjtól, mert tavaly nagyon leszerepeltek az éjszakai versenyen, de Rosberg az idén nyerni tudott, és úgy érzi, tökéletes hétvégéje volt. „A csapat remekül megértette, hogy tavaly mi volt a gond, és a visszájára fordította a helyzetet.”

Szingapúrhoz hasonlóan a malajziai Szepangban is alulmaradtak tavaly Sebastian Vettellel szemben, ezért Rosberg újabb kihívásra készül az újraaszfaltozott pályán.

„Malajziában tavaly nem jött ki számunkra a lépés, úgyhogy ha ilyen kemény ellenfelekkel szemben nyerni tudnánk, az csodálatos lenne. A Red Bull és a Ferrari is nagyon keményen hajszol minket, úgyhogy igen nehéz hétvégék állnak előttünk. Ez izgalmas lehet a szurkolóknak, és minket is folyamatos fejlődésre sarkal, úgyhogy ez remek.”

Rosberg egyelőre 8 pont előnnyel vezet csapattársa, Lewis Hamilton előtt az egyéni pontversenyben, a Mercedes előnye pedig 222 pont, így akár a konstruktőri világbajnokság megnyerését is bebiztosíthatják főszponzoruk hazai versenyén, mivel a Malajziai Nagydíj után már csak maximum 215 pontot lehet szerezni az idei futamokon.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!