Vágólapra másolva!
Az FIA szerint a sportbírók főnöke nem tartotta be az előírásokat, túl későn küldték ki a bírót a pályára, hogy elhozzon egy letört alkatrészt. Vizsgálat indul.

Veszélyes helyzet alakult ki az F1-es Szingapúri Nagydíj 3. körében, amikor egy Safety Car-fázis után, az újraindítást követő másodpercekben egy beavatkozó bíró még mindig a pályán maradt, és futva menekült a versenytempóban érkező autók elől. A győztes Nico Rosberg „hajmeresztőnek” nevezte a történteket, és azt mondta, időt is vesztett, mert a sportbíróra figyelt.

Az Autosport megkérdezte az FIA-t, hogy mi is történt valójában. A szóvivőjük azt állította, nagyon komolyan veszik az esetet, és mindent megtesznek azért, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg. A Safety Car kihívásának folyamata során a versenyirányítás a sportbírók főnökével három alkalommal is visszaigazoltatja, hogy a pálya „teljesen tiszta”, ő valamiért mégis ezután küldte ki a beavatkozót a pályára.

Rosberg utol is érte a sportbírót - még több kép a futamról a galériában Forrás: AFP/Mohd Rasfan

Az FIA ennek ellenére tagadta, hogy bűnbakot keresnének. Bár Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója is veszélyesnek nevezte a félreértést, nem hibáztatta az FIA-t, mert szerinte a szövetség képviselői pont azt teszik, amire a csapatok kérték őket.

„El kell ismerni a versenyigazgatás munkáját, mert elég gyorsan újraindították a futamot, és eddig pont ezt kértük tőlük, hogy ne kelljen végeláthatatlan időt tölteni a Safety Car mögött. Talán ez okozta, hogy egy jószándékú bíró még kint maradt feltakarítani a romokat. Az ilyesmi előfordul, de nagyon örülök, hogy jó vége lett, és senki sem sérült meg.”

A helyzet azért is kifejezetten veszélyes volt, mert Lewis Hamilton, aki akkor a 3. helyen haladt, a futam után azt mondta, már csak akkor vette észre a sportbírót, amikor mellette száguldott el. Rosberg szerint ő ekkor 300 km/h-s tempó körül haladt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!