Vágólapra másolva!
Azzal egyetért, hogy a várakozásokon alul teljesítettek, de a bírálatok szerinte nem teljesen jogosak. Szingapúrban hiába nyert tavaly, most a Mercedest tartja a favoritnak.

Sokan kudarcként értékelik a Ferrari 2016-os szezonját, hiszen a csapat százalékosan mért lemaradása a pályák többségén nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, és míg tavaly három nagydíjat is nyertek, az idén még egyetlen győzelmük sincs. Sebastian Vettel azonban túlzónak tartja ezt a negatív interpretációt.

– mondta Szingapúrban, ahol a hétvégén az F1-es világbajnokság 14. fordulóját rendezik meg. „Mi vagyunk a legkritikusabbak önmagunkkal szemben, mert tényleg nem értük el mindazt, amit elterveztünk. Tavalyhoz képest csökkentettük a hátrányunkat, amely azonban még mindig megvan a legjobbakkal szemben."

Vettel szerint nem olyan rossz a Ferrari idénye, mint sokan gondolják Forrás: DPPI media/Frederic Le Floc H

Vettel hozzátette: ettől függetlenül „száz százalékig" biztos abban, hogy a jövőben a Ferrari képes lesz győzelmeket aratni. A csapattársa, Kimi Räikkönen azt mondta, megvannak az embereik a sikerhez, és a hangulat is jó, „csak a gyorsaság hiányzik egy kicsit." Ő úgy látja, „az egy évvel ezelőttinél jobbak vagyunk, de mások valószínűleg még nagyobbat léptek előre." Szerinte a Ferrarinak még minden téren fejlődnie kell.

Most éppen két olyan pálya következik, ahol tavaly Vettel állhatott fel a dobogó tetejére.

Bár ehhez Szingapúrban a Mercedes szokatlan gyengélkedésére is szükség volt, ami az idén valószínűleg nem ismétlődik meg, ráadásul várhatóan a Red Bullnak is fekszik majd a pálya, Vettel a Ferrari esélyeit sem írja le.

„Az autónk tavaly óta jobb lett, úgyhogy megint tűrhetően passzolnia kell majd a pályához" – mondta, megjegyezve, hogy a Mercedes újbóli küszködésére szerinte sincs garancia. „Ha mégis bekövetkezik, mindenki más boldogan fogja kihasználni a lehetőséget, de ők számítanak a favoritnak."

„Nekünk is lehet esélyünk, a múltban elég nagy véletlenszerűség jellemezte ezt a versenyt. Még az 5. helyről rajtolva is megtörténhet, hogy az előled induló négy srác összeütközik az első kanyarban, és hirtelen kapsz egy esélyt. Ez nyilván nem túl valószínű, de lehetséges."

Vettel egyébként rendkívül sikeres volt Szingapúrban a pályafutása során: már négyszer nyerte meg az éjszakai versenyt. Az elmúlt hat évben csak kétszer – 2010-ben és 2014-ben – nem ő győzött, de akkor is a 2. helyen ért célba.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!