Társoldalunk:

Massa bepróbálkozott a Renault-nál és a Haasnál

2016.09.10. 08:32

De azt mondja, elsősorban nem azért döntött a visszavonulás mellett, mert nem talált jó helyet magának.

Felipe Massa Monzában, a Williams újságírókkal telezsúfolt motorhome-jában jelentette be múlt csütörtökön, hogy az év végén visszavonul a Forma-1-ből. Nyílt titok, hogy a grove-i istálló, ahol a harmadik szezonját tölti, nem tartott többé igényt a szolgálataira, és a brazil versenyző megerősítette, hogy a menedzsere, Nicolas Todt érdeklődött más csapatoknál is.

A pilótapiac is befolyásolta a döntésemet, de csak kis mértékben"

– mondta az UOL Esportének Massa, aki elismerte, hogy 35 évesen még nem érzi késznek magát a nyugdíjra, ezért később valamilyen más sorozatban visszatérhet. „Nem tudtam, mi történik a piacon. Nicolas egy kicsit tárgyalt a Renault-val, és valamilyen kapcsolata a Haasszal is volt."

Massa nem maradhatott a WilliamsnélForrás: AFP/Patrik Stollarz

Mindkét említett alakulat tapasztalt versenyzőket keres, az előbbi talán kettőt is – egy ideig úgy tűnt, Sergio Pérezt sikerül megszerezniük, de a legfrissebb hírek szerint ő egy évre inkább hosszabbított a Force Indiával, hátha 2018-ban bekerülhet a Ferrarihoz. A Haasnál Esteban Gutiérrez helyzete bizonytalan.

Massa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a döntését alapvetően mégis önszántából hozta meg.

Elárulta, hogy már akkor is komolyan eljátszott a visszavonulás gondolatával, amikor a Ferrari 2013 végén menesztette. „Az embernek elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy néha meghozzon nehéz döntéseket is. Én ezt tettem" – mondta még Monzában. „Megkönnyebbültem, és elégedett vagyok azzal, amit elhatároztam. Szerintem az idén jött el az ideje."

Massa F1-es pályafutása 2002-ben indult, és a szezon végén pont 250 nagydíj után akaszthatja szögre a bukóját. Azt állította, többet ért el, mint hitte volna.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!