Társoldalunk:

Vettel: A Ferrari végre kihozta a maximumot a versenyből

2016.09.04. 20:18

Szerinte ez régóta nem sikerült nekik, de a 3-4. hely a legjobb eredmény volt, amit Monzában elérhettek. A csapat főnöke szerint a stratégiát is tökéletesen eltalálták.

Habár a Ferrari csak a 3-4. helyet tudta megszerezni a hazai versenyén, az Olasz Nagydíjon, a csapat így is jobban szerepelt, mint a júniusi bakui hétvége óta bármikor.

Négy ínséges forduló után Monzában végre visszatértek a dobogóra,

és több pontot szereztek közvetlen ellenfelüknél, a Red Bullnál, 11 pontra faragva le a hátrányukat a konstruktőri összetettben.

A helyzetük a rajt után egy ideig még ígéretesebb volt, mert a 2-3. helyen álltak, de mivel ők kétszer cseréltek kereket, Lewis Hamilton pedig csak egyszer, végül mindkét Mercedes előttük ért célba. Sebastian Vettel szerint ennél jobb eredményről valójában nem is álmodhattak.

Vettel szerint a Ferrari kihozta a maximumot a versenyébőlForrás: AFP/Andrej Isakovic

„Tudtuk, hogy a Mercedes ellen nehéz dolgunk lesz, és az is lett, nem győztük le őket – mondta az Origo GPhírek kérdésére. – Ennek ellenére szerintem szép munkát végeztünk, nagyszerű versenyünk volt.

A 3-4. hely az legjobb eredmény, amit elérhettünk.

Van okunk büszkének lenni. A szurkolóink természetesen többet érdemelnek, azt, hogy a dobogó tetején lássanak minket, és a következő pár évben remélhetőleg ezt meg is tudjuk majd adni nekik.”

Miután a 33. körben másodszor állt be a bokszba, Vettel a 8 körrel újabb, lágy keverékű Pirelliken még egyre közelebb is tudott kerülni a második etapjában a közepes gumikat használó Hamiltonhoz, aki után alig 5,9 másodperccel szelte át a célvonalat végül.

„Más volt a stratégiánk, újabbak és lágyabb keverékűek voltak a gumijaink, ezért számítottunk rá, hogy fel fogunk zárkózni hozzájuk, de ahhoz azért nem eléggé, hogy elég nagy nyomás alá helyezzük őket – ismerte el Vettel. –

A versenyből kihoztuk a maximumot, ami régóta most fordul elő először.

Ez az eredmény sokat elárul a csapatról.”

Kimi Räikkönen is elégedett lehetett, mert a legjobb helyezését szerezte az Osztrák Nagydíj óta, ahol utoljára állt a dobogón. Neki meglehetősen eseménytelen versenye volt, bár a 17. körben, a kerékcserék első fordulója után kis híján meg tudta előzni Vettelt, aki kb. 1 másodpercet vesztett a bokszban, és pont a csapattársa mellé hajtott ki a pályára.

„Elég tűrhetően rajtoltam, aztán nem sok minden történt – ismerte el a finn. – Az első kiállásnál nagyon közel kerültem Sebastianhoz, de utána elhúzott tőlem egy kicsit, és tulajdonképpen ennyi volt. Szerintem annyira gyorsak voltunk, amennyire csak lehettünk. A tempónk nem volt elég ahhoz, hogy még előrébb végezzünk, de az autónk jól viselkedett.”

Jó volt a stratégiájuk is

A Ferrarik az első két etapjukat a szuperlágy, az utolsót pedig a lágy Pirelliken tették meg, és a csapatot irányító

Maurizio Arrivabene úgy vélte, esélyük sem volt egyetlen kerékcserével teljesíteni a távot, ahogy a Mercedesek tették.

„Közvetlenül a verseny után hallottam, hogy valaki azt mondta, az egykiállásos stratégia jobb lett volna. Ezen csak nevettünk a mérnökökkel – nyilatkozta Arrivabene az Origo GPhírek-nek. – Az egy kiállás védekező taktika, mi viszont rámenősek akartunk lenni. Ha ugyanazt a stratégiát követjük, mint ők, az a táv egészét nézve 11 másodperccel lassabb lett volna. Tehát a miénk volt a gyorsabb.”

A következő két versenyt, a Szingapúri és a Malajziai Nagydíjat tavaly Vettel nyerte meg, a Ferrarinál azonban nem veszik biztosra, hogy ezen a két pályán az idén is jól szerepelnek majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!