Vágólapra másolva!
Szerinte nem tudják majd ugyanolyan agresszíven használni a motorjukat, mint az időmérőn. Nem örül, hogy a Ferrari hátránya nagyobb a tavalyinál Monzában, de Räikkönen viszonylag elégedett a rajthelyével.

A Ferrarik a 3-4. rajtkockát szerezték meg az Olasz Nagydíjra, az időmérőn viszonylag könnyedén maguk mögé utasítva közvetlen ellenfeleiket, a Red Bullokat. A csapatnál mégsem lehetnek teljesen elégedettek, mert hiába vetettek be új fejlesztésű motort a hazai pályájukon, a hátrányuk 8 tizedmásodperc volt a pole pozíciót megszerző Lewis Hamiltonhoz képest. Pedig tavaly sokkal közelebb kerültek hozzá, alig 2 tizedre, és a Mercedes másik pilótáját, Nico Rosberget akkor még meg is tudták előzni a rajtrácson.

A Ferrari 1,7 másodpercet javított az egy évvel ezelőtti időeredményén, Hamilton viszont még ennél is többet, 2,2-t.

„Nem örülünk, hogy nagyobb a hátrányunk, mint tavaly" – ismerte el Vettel az Origo GPhírek kérdésére. „A köridőben sok tényező szerepet játszik, és Lewis azt mondta, ő ma tökéletesen elégedett volt az autójával. Szerintem a hétvégén mi is a sajátunkkal, csak az időmérőn itt-ott nem jött össze minden. Lehetett volna jobb is."

Vettel szerint a Ferrari a versenyen közelebb lehet a Mercedeshez Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Vettel hozzáette, hogy nem lepődött meg az eredményen, mert „úgy tűnik, a Mercedes az időmérőn kicsit jobban fel tudja tekerni a motorját, mint mi.

legalábbis én ezt remélem. Szerintem részben ez a magyarázat." Ugyanakkor nem tagadta azt sem, hogy a Ferrari még mind az autó, mind a motor szempontjából le van maradva a Mercedestől.

Vettel a Q3 végén előzte meg a csapattársát, Kimi Räikkönent, mégpedig úgy, hogy a pálya leghíresebb kanyarjában, a Parabolicában lesodródott a fehér csíkon túlra, de azt állítja, ezzel időt vesztett. „Későn tudtam visszalépni miatta a gázra. Miután az első szektor nem volt az igazi, valamivel lassabbra sikerült a Q2-höz képest, a másodikban és a harmadikban behoztam a lemaradást" – magyarázta. „A Q3-ban megtett első körömmel nem voltam elégedett, kicsit kiestem a ritmusból. Aztán sikerült újra felvennem a fonalat."

Räikkönen kiegyensúlyozottabb lett

Räikkönen az utolsó körében nem tudott javítani az előző köridején, de így is mindössze 93 ezredmásodperccel bizonyult lassabbnak Vettelnél. Az eredményt „tűrhetőnek" nevezte. „Utólag könnyű azt mondani, hogy ezzel vagy azzal nyerhettem volna egy kis időt az előttem végzőhöz képest. Ezen a pályán nincs túl sok kanyar, viszont a hosszú egyenesek miatt az olyan apró hibákkal is sokat lehet veszteni, amelyekkel máshol nem" – mutatott rá.

Räikkönen szerint nincs abban semmi titok, hogy az idén jobban teljesít, mint tavaly Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

A finn versenyző az idén mindenesetre egy mért körben és versenykörülmények között is sokkal közelebb van a csapattársához, mint tavaly, az utóbbi évekhez képest látványosan kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt. Azt állítja, ennek nincs konkrét oka.

„Sok apró részletnek kell stimmelnie ahhoz, hogy az autó úgy viselkedjen, ahogy szeretem. Ha az ember nem száz százalékig elégedett vele, 3-4 pozíciót is veszíthet.

– jelentette ki.

A Ferrarik a rajtnál előnyben lehetnek a Mercedesekkel szemben, mert a jobban tapadó szuperlágy gumikon fognak nekivágni a versenynek.

Ez ugyanakkor stratégiailag hátrányos helyzetbe hozhatja őket, a Pirelli szerint ugyanis így necces lehet egy kerékcserével teljesíteni a távot, a több kiállás pedig a hosszú bokszutca miatt jelentős időveszteséggel jár. Räikkönen elismerte, hogy egyelőre nem tudják, a szuperlágy Pirellik elég jól fogják-e bírni a strapát az egyetlen kiálláshoz.

„Uh, gőzöm sincs. Ezt csak a holnapi megbeszéléséken bogozzuk ki" – mondta az Origo GPhírek-nek. „Majd akkor dolgozzuk ki a terveket, mert mindig több van. Meglátjuk, mi történik az első körökben, de tegnap például több mint húsz kört tettem meg egy szett szuperlágy gumival, holnap pedig más lesz az idő, akár hűvösebb is lehet. Mindent az első néhány kör fog meghatározni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!