Vágólapra másolva!
A Red Bull versenyzői nem csalódottak a 6. és a 7. rajthely miatt, szerintük meglesz a lehetőségük az előrelépésre a futamon. Kompromisszumra kényszerültek a leszorítóerővel, hogy elfogadható legyen a végsebességük.

A Red Bullnál nem igazán bíztak abban, hogy az Olasz Nagydíj időmérőjén legyőzhetik a Ferrarit, amit nem is tudtak megtenni, de a levesükbe beleköpött a williamses Valtteri Bottas is, aki elhappolta előlük az 5. rajtkockát, méghozzá a létező legkisebb különbséggel: egyetlen ezredmásodperccel.

"Arra számítottunk, hogy becsusszanhatunk az első öt közé, de egy ezred híján nem sikerült. Ez kicsit bosszantó, bár nagyjából úgy alakultak a dolgok, ahogy vártuk" - mondta Daniel Ricciardo, aki 22 ezreddel előzte meg csapattársát, Max Verstappent.

Bottas azt mondta, a sisakján lévő kis hűtőnyílás leszerelése miatt billent a javára a mérleg nyelve, míg Ricciardo tréfásan tagadta, hogy hátráltatták volna a pocakjában hordozott extra grammok. "Egyetlen szelet pizzát ettem tegnap este, holott általában másfél-kettőt szoktam" - jelentette ki.

A monzai időmérőn Verstappen kikapott Ricciardótól, de csak 22 ezreddel Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Nem aggódik a Williams hagyományosan erős végsebessége miatt, szerinte

a DRS segítségével képes lehet előzni, amit tovább segíthet, hogy a Red Bull erős a féktávokon.

Verstappen sem mond le az előrelépés lehetőségéről.

"Általában a versenyen jobb a tempónk, mint az időmérő" - mondta. "Elégedett vagyok, azt hittem, messzebb leszünk a Ferraritól. Végül csak fél másodperccel maradtunk el tőlük. Ez nem rossz, mivel kompromisszumot kellett kötnünk a leszorítóerővel (hogy növeljük a végsebességünk)."

"Az időmérő végén elromlott a rádió, ezért nem tudtam, melyik pozíciót szereztem meg. Amikor visszatértem a bokszba, láttam, hogy hetedik lettem, és ez nem rossz" - árulta el. "Szerintem nem panaszkodhatunk."

Ricciardo hozzátette: a Mercedeshez hasonlóan "megpróbáltunk a lágy gumival továbbjutni a Q2-ből, de nagyon sűrű volt a mezőny az időmérőn, ezért használnunk kellett a szuperlágy keveréket", így azon kell elrajtolniuk.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!