Magyarázkodnia kell Verstappennek, miután beszólt Villeneuve-nek

Forma-1, Max Verstappen
Motorsports: FIA Formula One World Championship 2016, Grand Prix of Belgium, #33 Max Verstappen (NLD, Red Bull Racing),
Vágólapra másolva!
Visszaszólt az őt kritizáló kanadainak, de a szavait pontatlanul, hiányosan idézték angolul. Arra a 2001-es balesetre emlékeztette Villeneuve-öt, amelyben meghalt egy sportbíró.

Max Verstappen pimaszul visszaszólt Jacques Villeneuve-nek, aki a spái manővereire reagálva úgy nyilatkozott, hogy előbb-utóbb megöl valakit, ha nem változtat a stílusán. A Red Bull versenyzője a héten a NOS csatornának adott interjút, amelyben a 2001-es Ausztrál Nagydíjra célozva felelevenítette, hogy Villeneuve már kioltotta egy ember életét – a történet azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis

Verstappen szavait kicsit kiforgatták, amikor angolra fordították.

"Figyelnie kell a kijelentéseire, mert ő már megölt egy embert" - hangzott az első változatban, de azóta kiderült, hogy a fordítás sántít.

Verstappen körül szinte sosincs nyugalom Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

"Nem pontosan azt mondtam, ami egy honlapon leírva megjelent" - szögezte le a fiatal titán Monzában. "Hogy egyértelmű legyek: azt mondtam, az áldozatának családjával szemben tiszteletlenség a halálról beszélnie. A 2001-es balesetre utaltam,

"Nem a családot akartam bántani, hanem azt mondtam, hogy (Villeneuve) részéről tiszteletlenség megszólalni ebben a témában. Nem is úgy fogalmaztam, hogy halálos balesetet okozott, hanem azt, hogy végzetes volt a baleset."

Mi is történt 2001-ben?

A melbourne-i idénynyitón Villeneuve belerohant Ralf Schumacher Williamsébe a 3-as kanyar előtt (ahol idén Fernando Alonso bukott óriásit), a levegőbe repült, majd több forgással ripityára törte autóját. A szétszóródó törmelékek halálos sérülést okoztak az egyik, a korlát közelében dolgozó sportbírónak, Graham Beveridge-nek.

Villeneuve-nek anno a 2001-es kanadai nagydíjhétvégén – melynek idején a holland még négyéves sem volt – ugyanezt felrótta Juan-Pablo Montoya is, miután riválisa befékezett előtte az egyik edzésen. A kanadainál akkor ettől úgy felment a pumpa, hogy megragadta a kolumbiai grabancát, és a nagyobb csetepatét talán csak az akadályozta meg, hogy mások is voltak a teremben.

Villeneuve ezúttal higgadtabban reagált. "Észszerű véleményt fogalmaztam meg, a versenypályán történtek alapján. Ő viszont továbbment, ami helytelen, és nem tiszteli az áldozat családját" - nyilatkozta Monzában, ahol szokás szerint televíziós szakértőként dolgozik. "Nincs további hozzáfűznivalóm, nem indítok vitát. Ez nevetséges."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!