Társoldalunk:

Vettel további gumiteszteket teljesít az év végéig

2016.08.26. 15:34

A Pirelli tesztprogramjában vállal további részt, mert minden lehetőséget meg akar ragadni, hogy F1-es autóban ülhessen, és tapasztalatokat szerezhessen a jövő évi abroncsokról.

Augusztus elején tesztprogramot kezdett a Pirelli a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull részvételével. Ennek jegyében mindhárom istálló a 2017-es méreteknek megfelelő abroncsokat tesztel a gyártó részére, és az adatokat megosztják a tesztektől távol maradó csapatokkal is. A sort a Ferrari kezdte esőgumik próbálgatásával Fioranóban, Sebastian Vettellel és Esteban Gutiérrezzel a volán mögött, majd a Red Bull és Sébastien Buemi következett Paul Ricardon, száraz gumikkal.

„Vissza fogok térni” – mondta Vettel. „Néhány hét múlva Barcelonában tesztelünk, akkor fogok autóba ülni. Szerintem érdekes dolog része lenni ennek a folyamatnak. Akad még bőven munka ezekkel a gumikkal. Az autók is másak, de teljesen őszintén, minden alkalomra nyitott vagyok, amikor vezethetek” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok, aki gyakran bírálja a Pirellit az abroncsok miatt.

Vettel a Ferrari házi tesztpályáján próbálgatta a 2017-es esőgumik prototípusaitForrás: Pirelli

A Ferrari szeptember 6-án és 7-én teszteli a kemény és a közepes gumikat, majd november 14-16. között Abu-Dzabiban a lágy, szuperlágy és ultralágy gumik következnek. November 29-én az összes istálló részvételével végső visszaellenőrzést rendeznek. A három résztvevő istálló módosított 2015-ös autókat használ, nincs korlátozás a pilóták bevonásával kapcsolatban, így elméletileg akár versenyzőik is folyamatosan tesztelhetnének.

„Érdekes tapasztalat volt” – vélte Vettel. „Néhány kört még száraz pályán is megtehettem, aztán persze váltottunk esőgumikra. Eléggé máshogy néznek ki, más érzetet is keltettek, de szerintem még bőven akad házi feladat a Pirelli, és a csapatok számára is. Módosított autót használtunk, és képzelhetik, hogy az első pályán töltött napunk során akadtak problémáink. Mindent összevetve megtettünk néhány kört, és érdekes érzéseket szereztünk.”

Gumitesztek a 2017-es szezon előtt

Vettel szerint a saját tapasztalatai alapján még nem lehet következtetéseket levonni, mert egyrészt csak az esős gumikat próbálgatta, másrészt Fioranóban egyébként sem vezet túl sokat, ráadásul az autó sem volt tökéletesen beállítva, ezért a barcelonai tesztig vár az első benyomásainak megfogalmazásával. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak azt mondta, Sébastien Buemi első visszajelzése az volt, hogy küldjék edzőterembe a versenyzőiket.

A négyszeres világbajnokhoz kapcsolódó hír, hogy elfogadta a meghívást a következő Bajnokok tornájára, amit rendhagyó módon 2017 januárjában rendeznek majd. A versenyt első alkalommal tartják az USA területén, Miamiban, a helyi baseball stadionban, a Marlins Parkban január 21-én és 22-én.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!