Vágólapra másolva!
Nem indult jól a Ferrari hétvégéje, egyelőre nem találják az autó ideális beállításait, és küszködnek a magas hőmérsékletek miatt. Sebastian Vettelnek megint meggyűlt a baja a forgalommal.

A Ferrari a nyári szünet előtt elvesztette a 2. helyet a konstruktőri pontversenyben, és a vakáció után sem kezdtek erősen a Belga Nagydíj pénteki szabadedzésein. Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen a délutáni tréningen csak a 4. és a 7. helyet érte el, de nem ezért fájt a fejük, hanem a meglepően magas hőmérsékletek miatt csúszós aszfalt aggasztotta őket.

„A délután jól indult, de nagyon szenvedtem a szuperlágy gumikkal” – mondta Räikkönen. „A hosszabb etapok meg aztán tényleg nagyon keservesen alakultak. Nem volt valami nagy élmény, végtére is az autó nem a helyes érzetet nyújtotta. Van ilyen, majd holnapra kijavítjuk.”

Vettel küszködött Spában - még több kép a galériában! Forrás: AFP/John Thys

Vettel a délelőtt során hosszú ideig a bokszban rostokolt féktárcsa csere miatt. Csapattársához – és a Mercedesen kívül a többi csapathoz - hasonlóan az első szabadedzésen hanyagolta a szuperlágy gumikat, és délután sem volt sok köszönet abban, hogy végre feltették az autójára.

– magyarázta. „Szerintem nem azon múlik, hogy az ember milyen gumikat használ, ez mindenkinek csúszós. Javítanunk kell az autón, mert nem olyan, mint amilyet szeretnénk. Nem vagyok teljesen elégedett. Küszködök az autó balanszával, és Kimihez hasonlóan nekem sem volt tiszta etapom. Nem túl nagyszerű érzés odakint, a pályán, de rajtunk múlik, hogy javítsunk az autón.”

Nagy volt a forgalom az edzéseken - kattintásra galéria nyílik! Forrás: AFP/John Thys

Az idei szezon során már-már hagyománnyá vált, hogy Vettel a forgalomra panaszkodik, és ezúttal is meggyűlt a baja a mezőny több tagjával. Sergio Pérez miatt ki is csúszott, majd Carlos Sainz esetében is

úgy érezte, hogy feltartják, ezt látványos gesztussal jelezte is, de később önkritikát is gyakorolt.

„A forgalomban néha lehetne jobban is viselkedni, engem is beleértve” – mondta. „Mindenki nagyon erőlködött, hogy az abroncsok minél tovább bírják, legalábbis azok az autók, amiket én láttam. Kár, hogy így alakul, de mindenkinél ez van. Nem hiszem, hogy bárkinek is volt ma tiszta etapja, ezért nehéz megítélni a versenyképességünket.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!