Vágólapra másolva!
Helmut Marko szerint nem nagyképűség ezt állítani, Fernando Alonso azonban a Ferrari feltámadását sem írná le. A Renault fejlesztésein múlik az erősorrend átalakulása.

Az F1-es közvélemény arra számított, hogy a Ferrari lesz, ami az idén megszorítja a Mercedest, de meglepetésre a Red Bull egyre magabiztosabb teljesítményt nyújt, és a pontversenyben már meg is előzték a Scuderiát. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke kijelentette, hogy „a cél megtartani a 2. helyet a konstruktőri világbajnokságban, további versenyeket nyerni, és jövőre a bajnoki címre hajtani.”

Viharosan alakult a Red Bull szezonjának első fele, mert megváltak Danyiil Kvjattól, és Max Verstappent ültették a helyére. A holland tinédzser rögtön győzelmet, és több dobogós helyet is szállított. Gerhard Berger, a Toro Rosso korábbi csapatfőnöke az Auto Bildnek azt mondta, a Red Bullnak „talán már most is, de a következő szezonban biztosan a legjobb versenyzőpárosa lesz.”

2014-ben a Mercedes letaszította a trónról a Red Bullt, de kezdenek magukra találni Forrás: Daimler AG/Daimler AG/Wolfgang Wilhelm

Az F1 eddigi utolsó, igazi nagy reformja, a 2009-es szezon kezdete óta csak a Mercedes (Brawn) és a Red Bull tudott világbajnoki címeket nyerni, és Helmut Marko, az energiaital-gyártó tanácsadója szerint a közeljövőben ez így is marad.

a karosszériánk mindig a legjobbak között van, ezért nem nagyképűség azt mondani, hogy a következő három szezon világbajnokának Red Bullban vagy Mercedesben kell ülnie.”

Fernando Alonso azonban nem biztos ebben. A McLaren versenyzője úgy véli, korábbi csapata, a Ferrari is erősebb lesz jövőre Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen vezetésével.

– mondta Alonso az UOL-nek. „Ez nem csak a Ferrari problémája, mert a Mercedes előnye hatalmas a (2014-es) szabályváltozások óta. Talán az újabb változások után, jövőre ismét megkeverednek a dolgok. Biztos vagyok abban, hogy a Ferrari is erős lesz.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!