Társoldalunk:

Verstappen legyőzője is bemutatkozhat az F1-ben

2016.08.10. 14:13

Pascal Wehrlein után a Mercedes másik tesztpilótája, Esteban Ocón is bemutatkozhat az F1-ben, Rio Haryanto helyén, akinek a tartalékpilóta helyét ajánlották fel a Manornál.

Versenyzőcserével folytatódik az F1-es szezon az augusztus végén zajló Belga Nagydíjon. A Manor bejelentette, hogy Rio Haryanto helyét a francia Esteban Ocón veszi át, az indonéz sportoló pedig – ha ezt elfogadja - tartalékpilótaként maradhat a csapat tagja. Haryantóval a Manor az első 11 futamra állapodott meg, a Német Nagydíjon már szponzori pénzek nélkül versenyzett.

„Rio január óta a csapatunk nagyra értékelt tagja, akkor kötöttünk vele szerződést az egész szezonra” – nyilatkozta Dave Ryan, a Manor sportigazgatója. „A menedzsmentje nemrég jelezte, hogy a Magyar Nagydíj után nehezükre esik tartani a szerződésben vállalt kötelezettségeiket. Rio fáradhatatlanul dolgozott a helyzet megoldásán, és mi is támogattuk az erőfeszítéseit, beleértve a német futamot is.”

Ocón a Renault tesztpilótai állását a Manor versenyzői ülésére cseréliForrás: DPPI media/Frederic Le Floc H

Ryan szerint azonban elértek egy pontot, amikor a csapat érdekében kénytelenek voltak más megoldást találni a szezon hátralévő versenyeire. Ennek köszönhető, hogy a Mercedes junior programjának tagja, Esteban Ocón a Renault tesztpilótai megbízásai után a Manor versenyzőjeként is lehetőséget kap. Ryan elmondta, kulcsfontosságú számukra, hogy felkészült versenyzőik legyenek.

„A csapatunk nagy hullámokat kavart 2016-ban, beleértve az első pontunkat Ausztriában” – emlékeztetett. „Tartanunk kell a fejlesztéseink ütemét, ha el akarjuk érni a céljainkat, nem csak a mostani szezon során, hanem hosszabb távon is, ezért kulcsfontosságú, hogy (Ocón) rátermett legyen” – mondta Ryan, aki szerint pilótája rögtön felveheti a versenyt közvetlen ellenfeleikkel.

Ocón a fiatal generáció egyik legfényesebb tehetsége. 1996. szeptember 17-én született, korábban a Lotus (a mai Renault) csapat támogatását élvezte, és 2014-ben Max Verstappent is legyőzve megnyerte az F3-as Európa-bajnokságot. Nem sokkal később Abu Dzabiban tesztelhette a Lotus F1-es autóját is, utána viszont a csapat levette róla a kezét, és a Mercedes sietett a segítségére.

2014-ben ülhetett először F1-es autóba a Lotusnál, ami ma már RenaultForrás: AFP/Karim Sahib

2015-ben következetes versenyzéssel, (hivatalosan) egy győzelemmel is megnyerte a GP3-as bajnokságot, az idén pedig Pascal Wehrlein helyén, a DTM-ben próbált szerencsét. A Német Túraautó Bajnokság mellett a Renault és a Mercedes F1-es autóját is tesztelhette, mivel „kölcsönben” a Renault csapatának is tagja.

„Izgalommal várom, hogy nagydíjon is bemutatkozhassak a Manor Racing színeiben, ráadásul Spában, ami a hazai helyszínek mellett a lehető legjobb pálya” – nyilatkozta Ocón. „Felkészültem a tovább lépésre, köszönhetően a tesztpilótaként gyűjtött tapasztalataimnak. Köszönöm a Renault Sport F1-es csapatának, és a Mercedes-Benznek, hogy együttműködtek annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson, és a Manor Racingnek is a lehetőségért, amit két kézzel fogok megragadni.”

Ocón csatlakozásával a Manor egyre jobban a Mercedes B csapatává válik, hiszen az erőforrás, és a Williamstől származó sebességváltó után mindkét pilótájukat is ők delegálják. Wehrlein, a tavalyi DTM bajnok ezzel komoly versenytársat kap, az új generáció két ígéretes pilótája között nagy csata várható, alkalomszerűen akár a pontszerző helyekért is.

Ocón (B2) a Renault uniformisát viseli, de valójában a Mercedes csak kölcsönadta őtForrás: Farkas Péter - Origo

Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója szerint a Manor „pont tökéletes hely” Ocón fejlődése szempontjából, és hozzátette, hogy a „Mercedes-Benz és a Renault közti remek együttműködés” tette lehetővé, hogy „újabb ígéretes tehetség” csatlakozhasson a csapathoz.

Cyril Abiteboul, a Renault Sport Racing ügyvezetője kijelentette, Wehrlein személyében „Esteban egy nagyra értékelt és gyors csapattárs ellenében fog szerepelni, ami lehetőséget ad majd számunkra, hogy felmérjük őt reprezentatív körülmények között” – utalt arra, hogy a Renault-nál is számítanak rá. „Remélem, hogy a tapasztalatai az ő számára, és a Renault-nak is hasznosak lesznek a jövőben.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!