Társoldalunk:

A Mercedes attól félt, hogy megbüntetik Hamiltont

2016.07.29. 17:35

A pontverseny éllovasa már két figyelmeztetésnél jár, a bokszfalon attól tartottak, hogy pályaelhagyásért megkaphatja a harmadikat is, ami rajtbüntetést eredményezne.

Eseménytelen napot zártak a Hockenheimringen a Mercedes versenyzői, miután mindkét szabadedzésen simán megszerezték az első két helyet Sebastian Vettel előtt, azonban a pénteki leggyorsabb Nico Rosberg óvatosan fogalmazott az esélyeikkel kapcsolatban. Szerinte teljesen más élményt nyújt a régi vágású német pálya, mint az újraaszfaltozott Hungaroring.

„Régi az aszfalt, ezért a gumik teljesen máshogy működnek, mint Magyarországon, ahol új volt a réteg. Itt sokkal jobban betapad, nagyobb kihívást jelent. Alapvetően jól működött az autónk, de Magyarországon is nagyon gyorsak voltunk pénteken, aztán szombaton mindenki sokkal közelebb került. Ez figyelmeztet minket, hogy ne legyünk túl izgatottak” – nyilatkozta Rosberg.

Rosberg különleges sisakfestéssel készült - még több kép a galériában!Forrás: AFP/Sascha Schuermann

A német versenyző mindkét pénteki tréninget behúzta, miután a Magyar Nagydíjon kénytelen volt átadni a pontverseny 1. helyét csapattársának, Lewis Hamiltonnak, aki első világbajnoki címének évében, 2008-ban nyert a Hockenheimringen.

„Eddig nagyon laza volt a péntekünk. Jó volt az idő, és a pálya is remek. Itt még eredeti az aszfalt, úgyhogy jó rázós, és nagyon sajátos” – mondta a brit pilóta, aki pont ezt hiányolta a felújított Hungaroringen. „Meglehetősen magától értetődő edzéseink voltak ma. Igazi meglepetések nem értek minket, és ez első lépésnek jó a hétvégére nézve” – tette hozzá.

Attól tartottak, hogy megbüntetik Hamiltont - kattintásra galéria nyílik!Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jan Woitas

Paddy Lowe, a Mercedes technikai vezetője elmondta, egyik autójukon sem merült fel műszaki probléma, és elvégezték az előre tervezett feladataikat. Elsősorban a lágy és a szuperlágy gumik megismerésére összpontosítottak, különösen a hosszabb etapok során. A versenyzőkkel ellentétben a menedzsment nem volt teljesen nyugodt, különösen Hamilton miatt.

„A versenyirányítás okozott némi stresszt a délután az 1-es kanyar miatt” – utalt arra, hogy Charlie Whiting a Hockenheimringen is életbe léptette a pályaelhagyásra vonatkozó eljárást. „Ez különösen Lewis helyzetét érinti, mert már két figyelmeztetés van a neve mellett, ezért kicsit óvatosabbra vettük a programját, hogy elkerüljük a harmadikat” – mondta Lowe. „Mindent összevetve remek, hogy visszatértünk a Hockenheimringre, és nagyon várjuk a csatát az időmérőn.”

Sajnálatos, hogy Hamilton az FIA-hoz fordult

Lowe kitért arra is, hogy a Hungaroringen Hamilton felkereste Charlie Whitingot, miután csapattársa, Rosberg dupla sárga zászlók hatálya alatt futott körrel elorozta tőle a pole pozíciót. Diplomatikusan ugyan, de a technikai ügyekért felelős csapatfőnök rosszallását fejezte ki.

„Úgy tudom, hogy Lewis valóban felkereste Charlie-t” – idézte az Autosport. „Azonban egyáltalán nem azért, hogy újra ellenőriztesse Nico körét. Csak azért tette, hogy megtudja, ő mit tehet a jövőben. Szerintem ez sajnálatos volt, mert a csapattól kellett volna tanácsot kérnie, és szükség esetén mi is Charlie-hoz fordultunk volna. Azt gondolom, hogy nem történt semmi baj, én úgy látom, hogy (Hamilton) csupán rosszul mérte fel a helyzetet.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!