Vágólapra másolva!
Nem hiszi, hogy a Mercedesek előtt tudott volna maradni, ha a jól sikerült rajtjával átveszi a vezetést a Magyar Nagydíj elején, pedig egy agresszív stratégiai húzást is bevállalt a Red Bull-lal futam közben.

A Red Bullnál arról ábrándoztak a Magyar Nagydíj előtt, hogy a kanyargós Hungaroringen elcsípik a Mercedes grabancát, amely itt még nem tudott nyerni az új turbókorszakban. Két éve Daniel Ricciardo révén pont ők pezsgőzhettek a legvidámabban, ám idén nekik sem volt ellenszerük Lewis Hamilton és Nico Rosberg tempójára.

Az ausztrál pilóta jól indult, s úgy tűnt, legalább az egyiküket megelőzheti a rajtnál, de megragadt a 3. helyen, ahonnan később sem tudott előrébb mozdulni.

Szerinte így se, úgy se lett volna esélye.

"Nem igazán láttam sem Lewist, sem Nicót, a holtteremben voltak. Az első kanyar csúcspontjánál azt gondoltam, hogy én állok az élen, de aztán láttam, hogy az egyik Merci eloson mellettem. A 2-es kanyarnál enyém volt a belső ív, viszont Nico nagyobb lendülettel jött" - mondta.

Csata a 2-es kanyar felé menet. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

"Valószínűleg amúgy sem lettünk volna képesek elöl maradni 70 körön át, ha átveszem a vezetést a rajtnál, bár ki tudja" - nyilatkozta. "Időnként úgy tűnt, fel tudjuk venni a versenyt a Mercedesszel. Az első etap vége felé jobb volt a tempójuk. A második elején, a lágy gumikon megint ütőképesnek látszottunk, csakhogy végül újra megtették, amit meg kellett tenniük, jobban belehúztak."

Kockáztattak, nem jött be

A 33. körben a Red Bull megpróbálkozott egy elévágási kísérlettel, hátha a friss abroncsokon Ricciardo faraghat a lemaradásából. Az 5,1 másodperces hátránya azonban 8,3-ra nőtt, miután a 42. körre Hamilton és Rosberg is átesett utolsó kerékcseréjén, és a célig 27 másodperccel leszakadt tőlük.

hátha hamarosan kiállnak a bokszba. Seb messze volt, így inkább a győzelemért hajtottunk, semmint védekeztünk" - mondta Ricciardo a taktikai húzásról. "Miután viszont végrehajtottuk a kerékcserét, sajnos fokozták a tempót."

Ricciardo zsinórban harmadszor állhatott dobogóra a Hungaroringen. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Elismerte, hogy nem volt nyugodt a hajrában hozzá közeledő Sebastian Vettel Ferrariját látva. "Szoros lett a vége, miután elég hosszú etapot teljesítettem a gumikkal. Nem volt könnyű. Az utolsó körben biztos használhatta a DRS-t, és a tükrömben úgy látszott, hogy az 1-es kanyarnál nagyon megközelített. Megkönnyebbülve szeltem át a célvonalat" - jelentette ki.

Az Origo GPhírek kérdésére elmondta, hogy szokás szerint roppant megterhelő volt a Magyar Nagydíj. "Nagy forróság volt, még mindig izzadok" - nyilatkozta. "Nem cipelünk sok innivalót az autóban. Akár 4 litert is meg tudnánk inni, ha lenne annyi, de a verseny után intenzíven hidratáljuk magunkat. Egyrészt azért, mert szomjasak vagyunk, másrészt segít a regenerálódásban."

"Ez a pálya sokat kivesz belőlünk, nem sokat lehet lazítani. A célegyenesben igen, de a sok kanyar miatt nagyon elfoglaltak vagyunk. A fizikai igénybevétel szempontjából ez a pálya a három legnehezebb közt van."

Verstappent feltartotta Ricciardo

Max Verstappen 5. lett,

holott úgy érezte, a tempója feljogosította volna a dobogóra is.

Ironikus módon részben pont a csapattársa szúrhatott ki vele, akit nem tudott megelőzni az első etapban – ekkor mondta rádión, hogy „úgy vezet, mint egy nagyi”, utalva arra, hogy gyorsabb tempóra is képes lenne.

"Eleinte gyorsak voltunk, és próbáltam elhúzni a Ferrariktól. Végül azonban lassítanom kellett, mert túl közel kerültem az előttem lévő autóhoz, és a bokszkiállásom után mindkét Ferrari megelőzött. Ezzel lőttek is a versenyemnek" - mondta. "Az első bokszkiállás után bosszantott, hogy beragadtam az egyik Ferrari mögé, miközben épp friss gumikkal kezdtem egy etapot."

A Sky Sports úgy értesült, hogy Verstappen a kerékcserénél nem taposott eléggé a fékbe, ezért arrébb gurult, s a szerelőknek az optimálisnál tovább tartott felrakniuk az abroncsokat a helyükre.

Az említett Ferrari a lágy gumival hosszú nyitóetapot teljesítő Kimi Räikkönené volt, akin a holland nemes bosszút állhatott a táv utolsó szakaszában: ellene védekezte ki az 5. helyet. A két autó egyszer össze is ért, ami miatt Räikkönen szinte üvöltött a rádióban, de Verstappen úgy vélte, hogy nem követett el semmilyen szabálytalanságot.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!