Társoldalunk:

A Ferrarira nem a Red Bull, hanem önmaga a legveszélyesebb

2016.07.12. 11:05

Vettelt nem is érdekli, hogy korábbi csapata már a Scuderia közvetlen közelébe jutott, mert még mindig csak a győzelem foglalkoztatja. Az egyre gyakoribb sebességváltó-hibák viszont aggasztják.

Leszerepelt a Ferrari a múlt hétvégi Brit Nagydíjon, ahol Kimi Räikkönen mindössze a rajtpozíciójának megfelelő 5. helyen ért célba, Sebastian Vettel pedig 9. lett, miután az időmérőn a 6. legjobb időt érte el, de öthelyes rajtbüntetést kapott, de az 52 kör alatt is csak két ellenfelét tudta maga mögé utasítani.

A Magyar Nagydíj előtt a Red Bull 6 pontra közelített meg a Ferrarit a konstruktőri pontversenyben, mivel Max Verstappen zsinórban két versenyen is csupán Lewis Hamiltontól kapott ki, a Spanyol Nagydíjat pedig meg is nyerte.

Vetteltől egyre távolabb kerül az idei világbajnoki cím, és inkább a Red Bull legyőzésére kell figyelnieForrás: DPPI media/Antonin Grenier

„Győzni akarunk” – szögezte le Vettel. „Nem is nagyon érdekel, hogy mi zajlik mögöttünk, egészen addig, amíg a többiek előtt vagyunk” – utalt a Red Bullra. „Jó hétvégéjük volt, nekünk nem, de ez volt az egyetlen idei futam, ahol a nyers tempónk tekintetében nem tudtuk felvenni velük a versenyt. Meggyőződésem, hogy két hét múlva megint más lesz a helyzet, de ez nem kifogás. Rosszul szerepeltünk, és meg kell értenünk, hogy miért küszködtünk jobban a többieknél.”

Vettel mindig tartózkodik attól, hogy a sajtó előtt bírálja a csapatát, de most kijelentette, hogy nem az ellenfeleik javultak, hanem Silverstone-ban a Ferrari esett vissza. Ennek ellenére nem hiszi, hogy a feje tetejére kell fordítani mindent, és a Hungaroringen - amely egyébként papíron különösen a Red Bullnak fekszik - új lehetőségekre számít, mert „az egy teljesen más pálya, más körülményekkel.” A négyszeres világbajnok kitért az egyre gyakoribbá váló sebességváltó-hibákra.

Két váltó romlott el az autómban, egy pénteken és egy szombaton. Az időmérőre összeszedtük magunkat, de a versenyen a körülmények miatt eléggé romlott a teljesítményünk. Van minek utánajárni.”

A német versenyző hevesen gesztikulálva nyugtázta, hogy az angliai harmadik szabadedzés végén egy hét alatt már harmadszor romlott el a sebességváltója, és csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene megértette az indulatait. „Ő sem robot, hanem emberi lény” – jegyezte meg. „Számomra ez teljesen normálisnak tűnik” – tette hozzá, és elismerte, hogy a váltóhibák őt is aggasztják.

Verstappen (elöl) 77 pontot szerzett, mióta csatlakozott a Red Bullhoz, Ricciardo (középen) 64-et, Vettel (hátul) 65-öt, Räikkönen a másik Ferrarival 63-atForrás: 2016 Getty Images/Dan Istitene

„Ez már a harmadik alkalom, hogy ilyen problémánk adódik” – nyilatkozta. „Ezt a lehető leggyorsabban meg kell oldanunk. Korai még bármilyen konkrét hírrel szolgálni, de anyaghibára gyanakszom. Remélem, nem számoltuk el magunkat.”

Arrivabene elismerte, hogy az SF16-H „nagyon érzékenynek bizonyult a beállításokra”, és a korábbi optimizmusa után most már csak annyit mondott, reméli, hogy még utolérhetik a Mercedest az idei szezon során. „Ebben a szakaszban nem lehet hihetetlen fejlesztésekre számítani. Először is bizonyos problémákat meg kell oldanunk, hogy az autónk balansza megfelelő legyen, aztán lehet foglalkozni a fejlesztésekkel” – magyarázta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!