Társoldalunk:

Rosberget megbüntették, Hamilton csak 1 pontra van tőle

2016.07.10. 19:33

Precedens értékű sportfelügyelői ítélet született a Brit Nagydíj után. Nico Rosbergnek segített a csapat a rádión, ezért büntetést kapott. A Mercedes fellebbez, nincs végeredmény.

Elmeszelték Nico Rosberget a Brit Nagydíj sportfelügyelői, miután a Mercedes rádión instrukciókat adott versenyzőjének egy sebességváltó-hiba kezelése terén. Rosberg hivatalosan 10 másodperces büntetést kapott azért, mert megsértették a szabályt, amely szerint a versenyzőnek mindig önállóan, külső segítség nélkül kell vezetnie az autóját.

A döntés értelmében elvesztette a pályán megszerzett 2. helyét, és a 3. helyre csúszott vissza, így Max Verstappen lett a 2., Rosberg előnye pedig csupán 1 pontra csökkent a világbajnokságban a futamgyőztes Lewis Hamilton mögött.

Rosberg a pályán még Verstappen előtt volt, de a sportfelügyelők megbüntették - még több kép a galériában!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Az ügy alapos áttekintése után a sportfelügyelők megállapították, hogy néhány, a csapat által a versenyzőnek adott instrukció engedélyezett a 014-16 számú Technikai előírás szerint" – áll az FIA közleményében. „Ugyanakkor a sportfelügyelők azt is megállapították, hogy a csapat tovább ment, olyan üzeneteket is adtak, amit az előírás nem enged meg, és megsértették a sportszabályzat 27.1-es pontját, amely szerint a versenyzőnek önállóan, segítség nélkül kell vezetnie az autóját."

A Mercedes megfellebbezte a döntést, így a Brit Nagydíj végeredménye nem hivatalos.Rosberg nagy lendülettel üldözte a későbbi győztes Hamiltont, amikor 6 körrel a verseny vége előtt lelassult, és sebességváltó-hibát jelzett mérnökének. Tony Ross többször is instrukciókat adott pilótájának, aki ezeket követve ismét működésre bírta a Mercedest, és megcsappant előnnyel, de célba tudott érni Max Verstappen előtt a 2. helyen. Pontosan az alábbiak hangzottak el a televíziós közvetítés szerint:

Rosberg: Probléma a sebességváltóval.
Mérnök: Versenyző alapértelmezett 1-0-1, karosszéria alapértelmezett 0-1, karosszéria alapértelmezett 0-1.
Mérnök: Kerüld a 7-es fokozatot Nico, kerüld a 7-es fokozatot!
Rosberg: Ez mit jelent? Ugorjam át?
Mérnök: Megerősítem Nico, át kell ugranod. Megerősítem, hogy válts át rajta.

Az FIA nem indokolta meg konkrétan, hogy mivel vétett a csapat a szabályok ellen, azonban az egyetlen, ránézésre is gyanús részlet, hogy a mérnök a 7-es sebességi fokozat kerülésére szólította fel a versenyzőt. Előtte, a műszaki hiba elhárítására vonatkozó instrukció, és később a versenyző által elmondottak megismétlése elfogadható az előírások szerint.

Fej-fej mellett a két Mercedes-pilóta a pontversenyben - még több kép a galériában!Forrás: Daimler AG/Daimler AG/Wolfgang Wilhelm

Rosberg a futam után azt mondta, örül, hogy befejezte a versenyt, mert a váltóhiba „elég súlyos volt, és majdnem ki kellett állnom az autóval, de szerencsére meg tudtam oldani." Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója „nyilvánvalóan kritikus hibának" minősítette, hogy Rosberg váltója megrekedt a 7-es fokozatban, és ez meghibásodáshoz vezetett volna.

„A mi szabályértelmezésünk szerint az ilyen üzenetek engedélyezettek, ez nem olyan versenyző irányítás, amelynek megakadályozása a szabály célja, ezért megadtuk neki a szükséges információt” – magyarázta Wolff. „Remek munkát végzett, hogy megtartsa a helyét, és célba vigye az autót.”

Paddy Lowe, a Mercedes technikai vezetője szerint „krízis” alakult ki, és Rosberg csak úgy érhetett célba, hogy minimálisan használta a 7-es fokozatot. Lowe szerint taps jár Rosbergnek, hogy közben a Red Bull támadását is vissza tudta verni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!